Külső
Nem tudni még, hogy mi lesz az értékesítési csomagban, nekem egy töltő és egy 512 megabájtos M2 kártya jutott, nyilván nem fog kimaradni az USB kábel és talán a bőrtok sem, viszont egyelőre nincs hírünk asztali dokkolóról. A lényeg egyébként úgyis maga a készülék, amelynek szépségéről megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy letisztult és sugárzik róla a tudás.
Anyaghasználat terén ronggyá veri az N95-öt, az biztos. Persze, lehet mondani, hogy úgy könnyű, hogy nem csúszkál a fedlap ide-oda, mint egy curling meccsen a baba, de másról lenne itt szó, mégpedig a felhasznált anyagok minőségéről. Az előlap aluminiumnak látszik, olyan, mintha szálcsiszolt lenne, de nem merek rá megesküdni, mindesetre nagyon meggyőző. A kijelzőt és a gombokat fekete műanyag veszi körül, a hátlap pedig puha, selymes tapintású borítást kapott, öröm rajta végigsimítani az ujjat. Minden a masszivitást sugallja, a minőségérzetre nagyon odafigyeltek.
A hatalmas kijelző felett a másodlagos kamera kukucskál, alul pedig itt van a fél-QWERTY gombsor, amitől az M600i óta irtózom. Nos, sokat javult. Nem tökéletes, messze nem az, de jobb a nyomáspont, a harmadik-negyedik napon már egy 100 karakteres SMS megírásakor csak 5-6 félreütést prezentáltam, ami még mindig elég zavaró, de pár év alatt hozzá tudnék szokni... Igen mutatós a gombvilágítás is, minden fényviszonyok között jól látható, hogy mi van a billentyűkre írva. A gombsor mérete nálam pont oké volt ahhoz, hogy egy kézzel is megpróbálkozzam a szövegbevitellel, de azért egy SMS megírásához inkább letettem magam egy székre.
A kezelés másik fontos eszköze a készülék oldalán levő jog-dial, amelyről úgy éreztem, hogy most jó helyen van, akármelyik kezembe is fogom az eszközt. A forgatható-benyomható tekerentyű alatt található a visszalépést indukáló gomb, ezen az oldalon nincs is semmi más, csak egy furcsán kidudorodó nyakbaakasztó, szerintem ezt nyugodtan le lehetett volna hagyni, 124 grammot a júzerek kis százaléka szeretne a nyakában lóbálni.
A másik oldalon van a web és a kamera gyorsgombja (előbbi funkciója megváltoztatható), és itt nyílik az M2 ajtaja is, amelyet ugyan csak egy vékony pántocska tart, de a visszapattintás során tökéletesen illeszkedik a helyére. Mivel a pánt csak azért van, hogy a kinyitott ajtót ne engedje elveszni, ezért ennek elfáradásától egy ideig biztos nem kell tartani. A telefon bal felső sarkából varázsolható elő a bordó végű stylus, amelynek hossza nem, súlya viszont inkább megérdemli a figyelmet, tekintve, hogy méretéhez képest súlyos darab, ami jó dolog a tapicskolásnál.
A készülék alján a szokásos rendszercsatlakozó, a Sony Ericsson modellekre jellemző LED pedig szintén alul van, pont az előbb említett port felett húzódik és zölden, illetve pirosan villog, ha valamit közölni akar. Szerintem a hátlap a legszebb, a kör alakú optika uralja természetesen, de nagyon elegáns az a krómcsík, ami a fekete és az ezüstös felületeket elválasztja egymástól. Itt szintbeli különbség is van, a résből pedig kiáramlik a zene, ráadásul okos megoldás, hogy pont a nem éppen könnyen lekoptatható krómozott felületre fekszik fel az asztalra hanyagul odavetett mobil.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
