Bevezető

Nem volt kétséges, hogy hamarabb fog jönni a P990i utódja, mint a P910i esetében volt. Annak idején annyit ült a gyártó a már beharangozott készüléken, hogy mire piacra került, addigra gyakorlatilag a bejelentéskor csodált funkciók megkopottá váltak, így most összekapták magukat. A P1i-t a múlt héten jelentették be, és máris van belőle tesztpéldány - már úgy értem, hogy nekünk. És ahogyan a képeken is látszik, külsőre ez még nem a végleges, mert még SE123 típusjelzéssel látható a telefon, ám a szoftver és a funkcionalitás már a boltokba kerülő készülék tulajdonságaival rendelkezik.

Nyilván adott a lehetőség, itt a P1i, ami a Sony Ericsson csúcsmodellje, és nemrég jött meg a Nokia N95, amely viszont a konkurencia zászlóshajója. Nagy kérdés lesz az ár, ha a svéd-japán vegyesvállalat nem óhajt pofára zuhanni az újdonsággal, akkor muszáj az N95 alá lőniük az árát, mert bizony P1i ide vagy oda, ez a készülék közel sem tud annyit, mint a nagy ellenfél mindenese.

Az új számozás alapvetően érthető. Az eddigi P sorozat modelljeinek közös jellemzője volt a lehajtható (illetve leszedhető) flip, amit itt elhagytak, és az M600i-ből ismerős gombsor igyekszik ezt pótolni, jelentem: sikerrel. Ugyanakkor már most vannak olyan értesülések, hogy a Sony Ericsson rejteget még egy-két meglepetést, most idedobják nekünk ezt a P1i-nek nevezett öszvért, hogy aztán majd kicsit később előrukkoljanak egy csúcs multimédiás cuccal, mert ez nagyon nem az. Ráadásul a készülék saját magát P700i-nek nevezte még, ami mindenképpen arra utal, hogy a sokat várt P1000i talán nem marad álom, mert ez nem is akart sosem az lenni. Az majd valami más lesz. Hátha.

Minden rajongó 5 megapixeles optikáról, GPS-ről, forradalmi kezelőfelületről és HSDPA-ról álmodott, a P1i viszont semmi olyat nem mutat igazából fel, amiről ne tudtuk volna, hogy igen: erre képes a Sony Ericsson. Egyszerűen csak egy okosan összerakott, sokoldalú mobil, nem a funkcionalitásával fog ütni, hanem az átgondoltságával.

Külső

Nem tudni még, hogy mi lesz az értékesítési csomagban, nekem egy töltő és egy 512 megabájtos M2 kártya jutott, nyilván nem fog kimaradni az USB kábel és talán a bőrtok sem, viszont egyelőre nincs hírünk asztali dokkolóról. A lényeg egyébként úgyis maga a készülék, amelynek szépségéről megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy letisztult és sugárzik róla a tudás.

Anyaghasználat terén ronggyá veri az N95-öt, az biztos. Persze, lehet mondani, hogy úgy könnyű, hogy nem csúszkál a fedlap ide-oda, mint egy curling meccsen a baba, de másról lenne itt szó, mégpedig a felhasznált anyagok minőségéről. Az előlap aluminiumnak látszik, olyan, mintha szálcsiszolt lenne, de nem merek rá megesküdni, mindesetre nagyon meggyőző. A kijelzőt és a gombokat fekete műanyag veszi körül, a hátlap pedig puha, selymes tapintású borítást kapott, öröm rajta végigsimítani az ujjat. Minden a masszivitást sugallja, a minőségérzetre nagyon odafigyeltek.

A hatalmas kijelző felett a másodlagos kamera kukucskál, alul pedig itt van a fél-QWERTY gombsor, amitől az M600i óta irtózom. Nos, sokat javult. Nem tökéletes, messze nem az, de jobb a nyomáspont, a harmadik-negyedik napon már egy 100 karakteres SMS megírásakor csak 5-6 félreütést prezentáltam, ami még mindig elég zavaró, de pár év alatt hozzá tudnék szokni... Igen mutatós a gombvilágítás is, minden fényviszonyok között jól látható, hogy mi van a billentyűkre írva. A gombsor mérete nálam pont oké volt ahhoz, hogy egy kézzel is megpróbálkozzam a szövegbevitellel, de azért egy SMS megírásához inkább letettem magam egy székre.

A kezelés másik fontos eszköze a készülék oldalán levő jog-dial, amelyről úgy éreztem, hogy most jó helyen van, akármelyik kezembe is fogom az eszközt. A forgatható-benyomható tekerentyű alatt található a visszalépést indukáló gomb, ezen az oldalon nincs is semmi más, csak egy furcsán kidudorodó nyakbaakasztó, szerintem ezt nyugodtan le lehetett volna hagyni, 124 grammot a júzerek kis százaléka szeretne a nyakában lóbálni.

A másik oldalon van a web és a kamera gyorsgombja (előbbi funkciója megváltoztatható), és itt nyílik az M2 ajtaja is, amelyet ugyan csak egy vékony pántocska tart, de a visszapattintás során tökéletesen illeszkedik a helyére. Mivel a pánt csak azért van, hogy a kinyitott ajtót ne engedje elveszni, ezért ennek elfáradásától egy ideig biztos nem kell tartani. A telefon bal felső sarkából varázsolható elő a bordó végű stylus, amelynek hossza nem, súlya viszont inkább megérdemli a figyelmet, tekintve, hogy méretéhez képest súlyos darab, ami jó dolog a tapicskolásnál.

A készülék alján a szokásos rendszercsatlakozó, a Sony Ericsson modellekre jellemző LED pedig szintén alul van, pont az előbb említett port felett húzódik és zölden, illetve pirosan villog, ha valamit közölni akar. Szerintem a hátlap a legszebb, a kör alakú optika uralja természetesen, de nagyon elegáns az a krómcsík, ami a fekete és az ezüstös felületeket elválasztja egymástól. Itt szintbeli különbség is van, a résből pedig kiáramlik a zene, ráadásul okos megoldás, hogy pont a nem éppen könnyen lekoptatható krómozott felületre fekszik fel az asztalra hanyagul odavetett mobil.

Kijelző, vas

A 2,6 inch képátlójú kijelzőt nem érheti panasz. Felbontása 240x320 pixel, de nem is ez a lényeg, hanem hogy transflective technológiát kapott, amely eddig leginkább a GPS kütyük jellemzője volt. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a képernyő napfényben sem válik használhatatlanná, és bizony emlékszünk, hogy a W950i-t mennyire szidtuk emiatt. A P1i kiejlzője ilyen szempontból kimondottan jól teljesít, tadaaam: látható napfényben is.

A processzor marad 208 MHz teljesítményű, ami önmagában elégnek bizonyult, hogy elhajtsa a gépet, de ismerve a Nokia 6290 teljesítményét és sebességét már azért van ok a fanyalgásra. A Symbian 9.1-es rendszerhez az ismert UIQ 3.0-ás kezelőfelület társul, amelyről mindenki tudja, hogy legfőbb erénye az érintőképernyő támogatása. Ennek ellenére (vagy ezzel együtt) a P1i kezelőfelülete olyan, hogy a legtöbb esetben nem szükséges hozzá elővenni a ceruzát, mert az ikonok nagyok, a jog-dial pedig elég jó hatásfokkal működik, ha különböző opciók között kell barangolni.

Mint a képeken is látszik, a nálunk járt készülék már magyar szoftverrel rendelkezett. A készenléti képernyő központi eleme a "Ma" feliratú sor, amely előtt kis pluszjel látható. Erre bökve megkapjuk a mai napi találkozóinkat, a nem olvasott üzeneteinket és a nem fogadott hívásainkat. Ha fut a zenelejátszó, vagy a rádió a háttérben, akkor a "Ma" fölé kerül ezek kiírása, ha pedig van valami elmulasztott esemény, akkor a "Ma" mögé egy felkiáltójelet csap a szoftver, bizonyára azért, mert az akarja mondani:" Volt valami Ma!".

Alul öt ikon üldögél, ám ez a sáv három sorosra növelhető, ha a középső ikon feletti kis nyilacskát megbökjük, így 15 általunk választott funkció érhető el egyetlen kattintással. A legfelső sávban a térerő kijelzése, a 3G ábrája, a futó webböngésző, zenelejátszó és rádió ikonja látható, ide írja ki a készülék az aktív Bluetooth és WLAN státuszát, a másik oldalon pedig az akkumulátor állapota (kattintásra százalékosan is) és a feladatkezelő pici ikonja látszik. Ha be bírunk kattintani ebbe a sarokba (körömmel nehéz, próbáltam), akkor láthatjuk a futó taskokat és a legutolsó öt, általunk indított alkalmazást.

Alapfunkciók

A főmenü okos, mert kilenc ikonból fel bírták építeni, ezek pedig akkora rajzokat kaptak, hogy még Muhammad Ali is gond nélkül el tudná őket találni az ujjával. A vezérlőpult opciói között bekapcsolható a animáció, ilyenkor a kijelölés átúszik egyik ikonról a másikra, de bentebb, a menü listás szegmensében is az egyes pontok között finoman átvándorol a kijelzést szimbolizáló sáv. A háttérkép cserélhető, nagyítható, de csak a késznléti kijelzőre vontakozik, a menü egésézre érvényes megjelenítést témák segítségével érhetjük el, alapból három ilyen volt a készülékben.

A telefonkönyv igen sokoldalú. A SIM kártya bejegyzéseit csak külön opciós menün keresztül átverekedve tudjuk elérni, érdemes ezeket átmásolni a belső memóriába. Így aztán rengeteg adat csatolható, de azért van egy hibája a dolognak, mégpedig az, hogy a fényképezőgéppel lőtt 700-800 KB méretű fotókat nem hajlandó a bejegyzésekhez csatolni, mondván, hogy azok túl nagyok. Ezzel nekem két gondom van: egyrészt nem gondolom, hogy különösebben nagy erőfeszítés lett volna megírni egy kicsinyítő algoritmust, másrészt a nagy képeket is elég gyorsan jeleníti meg egyébként az eszköz, ha a galériában bóklászunk, szerintem bejövő hívás esetében sem lett volna gond.

Az üzenetkezelésnél a P sorozat eddigi tudását találjuk, minden üzenet egy nagy közös mappába jön, amelyben tetszés szerinti folderek alakíthatóak ki. Azt hiszem, hogy csak a Sony Ericsson csinál olyat, hogy el mer küldeni 300KB-nál nagyobb tartalmat is MMS-ben, csak a másik oldal egyébként sem tudja fogadni, no meg a hazai hálózatok sem támogatják az ekkora multimédiás üzeneteket. Az e-mail kliensnél sincsen mérletkorlátozást, normális okostelefonhoz méltóan mindenféle formátum csatolható, maximum nem tud velük mit kezdeni a készülék. Maga a szövegbevitel ezen a fura gombsoron is leginkább fura, jó viszont, hogy a prediktív nem a megszokott T9 jelleggel működik, hanem a Windows alapú gépek rendszeréhez hasonlóan próbálja a szó végét kitalálni helyettünk, ráadásul öntanuló. Amit egyszer leírtunk, azt megjegyzi, kedves tőle.

A havi, heti és napi szinten is grafikus naptár nagyon jól áttekinthető. Négyféle bejegyzés pakolható bele, találkozó, emlékeztető, egész napos program, illetve évforduló. Mindegyik ismétlődhet, kár, hogy a naptár nem jelzi más színnel őket, úgy lenne igazán informatív. Az ébresztőóra három időpontot tárolhat, mindegyikhez adhatunk szöveget, dallamot és ismétlődést is. Kikapcsolt állapotban viszont nem riaszt... átmeneti megoldás, hogy ne kapcsoljuk ki, csak lökjük át repülő üzemmódba, ilyenkor alig zabál áramot, de fog ugrálni, ha eljő az idő. A számológép jól néz ki, ujjbeggyel is működtethető, de nem tudományos. Könnyen használható a stopper és az időzítő is. A mértékegység átváltó sokoldalú, kódmemória viszont nincs.

Multimédia

A hátlapon levő 3,2 megapixeles optikát nem védi retesz, viszont ráírták, hogy autofókusz. Ez igaz is, van makró és normál mód. Érdekes, hogy az elkészült képek a kijelzőn elég ramatyul néznek ki, de PC-re áttöltve hirtelen feljavulnak. Így sem lesz azonban világverő a kamera, bár legalább a részletek megvannak. Ám a színek kicsit fakóak, mintha nem lenne élet a fotókban, pedig szerencsémre ragyogó napsütés volt a tesztelés alatt, ezért bőven volt alkalmam fotózgatni. Ami viszont konstrukciós probléma, hogy a segédfény túl közel van az optikához, és egyszerűen a vaku használatakor belevilágít. Így a sötétben készült képek úgy néznek ki, mintha fehér leplet húztunk volna a kamera elé.

A beállítások a szokásos mennyiségű lehetőséget hordozzák, van panorámakép, önkioldó, a képméret négyféle méretben állítható, minőségük három lépcsőben szabályozható. A kamera exponálási hangja teljesen lenémítható. A fotózás természetesen fektetett nézetben történik, az opciók között a jog-dial görgetésével tudunk haladni, de ez működteti a digitális zoom funkciót is. Van videófelvétel is, végre sikerült a felbontást is növelni, most 240x320 pixelre képes a kütyü, de a 15 fps sebesség elég kiábrándító, ezen a linken el is érhető egy tesztmozi.

Sokkal jobbak a készülék zenei képességei. A beépített lejátszót ezúttal egy Walkman fülessel próbáltuk ki, és semmivel sem volt rosszabb az eredmény, mint a W580i esetében. A szoftver jól kezelhető, és annak ellenére, hogy ez nem dedikált Walkman készülék, a hangszínszabályozó előre definiált hangzásképei közül nem maradt ki a Megabass sem. A kihangosított állapotban szóló zene korántsem annyira csodás, az egy szem hátsó hangszóró nem produkál túl jó hangzást.

Van beépített FM-rádió, amelyből ezúttal sem maradt ki az RDS funkció. Az automatikus keresés elég halvány eredményt hozott, mert összesen öt adót talált meg Budapest mértani közepén (Kőbánya, yeah!), ha magam hangolgattam, akkor jobb eredményt értem el. Van automatikus kikapcsolás és most sem maradt ki a TrackID, amely netkapcsolat segítségével próbálja megmondani, hogy éppen milyen zeneszámot hallgatunk. A diktafon a szabad memória erejéig rögzít hangot, de - és ezen én lepődtem meg a legjobban - folyamatban levő beszélgetés közben nem hajlandó működni.

A belső memória 166 megabájt, ebből 22 mega foglalt gyárilag, a többivel szabadon ga(rá)zdálkodhatunk. Gyárilag két játék található a telefonban, mindkettővel találkoztunk már, a QuadraPop nevű zenei tetris már unalomig ismert, a másik egy igen szépen kivitelezett golf.

Adatkommunikáció, akkumulátor

A telefon tetején megmaradt a jó öreg infra. A lokális kapcsolathoz 2.0-s sztereó Bluetooth is akad, átviteli sebessége 55-60 KB/s körül alakult. Lassan már megszokhatjuk, hogy amelyik Sony Ericssonban van 3G, abban nincs EDGE. Ennek nem tudni a magyarázatát, ha olyan helyen kószálunk, ahol még nincs 3G hálózat, akkor kénytelenek vagyunk beérni a GPRS-szel, amely azért, khm, már kicsit kehes, már amennyiben nincs WLAN a közelben, hiszen a P1i-ből nem maradt ki ez sem.

A böngésző egész jó (Opera), de a nyomába sem ér a Nokia féle Minimap alkalmazásnak. Az oldalak eredeti méretben is megjeleníthetőek, de van képernyőre méretezés, illetve fektetett nézet is. Amiben viszont jobb, mint a már említett S60 alkalmazás, hogy az érintőképernyő sokkal könnyebb és gyorsabb navigálást tesz lehetővé az oldalakon belül. A HSDPA hiánya sajnos fájó, egy csúcsmodellnek illene ilyesmit produkálni, ám a Sony Ericsson jelenlegi kínálatában egyetlen ilyen készülék sincsen, hiszen a Z750i még nincsen piacon.

A hátlap alatt 1120 mAh teljesítményű Lithium-Polymer dolgozik, átlagos használattal három napig húzta vele a készülék. Ha merül a telefon, akkor az adatcsatlakozó feletti LED pirosan villog. Összességében tényleg azt kell mondanunk, hogy a telefon ára lesz a döntő. A P1i valami újnak a kezdete, ha lesz P2i, akkor ott majd talán innovációt is látunk, most a transflective TFT-n kívül túl sok extrát nem találhatunk. A minőségre nem lehet panasz, hogy megéri-e a P1i, az pedig pár hónap múlva kiderül.