Alapfunkciók
Első körben mindenképpen szeretnék szót ejteni a hangminőségről. A telefon használata során én nem tapasztaltam semmi problémát, sőt meglepően hangosnak, "öblösnek" hallottam a beszélgetéseket, azonban a túloldalról néhány alkalommal problémákról számoltak be. Akadozó beszéd, recsegés volt a legjellemzőbb probléma amelyről beszámoltak, így a mikrofonra gyanakszom, de lehet, hogy csak egy gyengébb példányt fogtam ki. Ami viszont kicsit elkeserített, az a térerő gyengesége. Mélygarázsban, moziban abszolút nem volt térerő, annak ellenére, hogy ott korábban másik mobilt már használtam, tehát a készülékből adódott a probléma.
Üzenetek terén szinte teljesnek mondhatjuk a kínálatot. Egyedül a push üzenet hiányzik, amelyet talán csak a Nokia favorizál, viszont helyette van például Vodafone Messenger, amelyet a szolgáltató hazánkban például már megszüntetett. (Illetve a múltkor felléptem, de rajtam kívül nem volt senki online - Bog) A gépelés a gumis billentyűzeten gyakorlatilag örömet okoz, és erre a szoftver is rádupláz. Az adott billentyűn lévő karaktereket mutatja a szoftver és azt is, hogy hányadik karakternél járunk, viszont azt már nem jelzi, hogy ezt hány üzenetben szeretné továbbítani, csak amikor már rányomtunk a küldés gombra. Az e-mail kliens nagyon rendben van, képes csatolmányokat kezelni és az SMTP szervernek is beállíhatunk külön jelszót.
Telefonkönyv terén sem lesz problémája senkinek a készülékkel. Egyszerre képes kezelni a mobil a SIM-en és a telefonon tárolt kontaktokat, ráadásul a névjegyeknél a szokásos adathalmaz fogad minket. Természetesen beállítható hívócsoport, kép és egyedi csengőhang is egy-egy kapcsolathoz, de e mellé még egyedi csörgést is kaphatnak azok, akik érdemesek rá, hogy a telefonkönyvünkben szerepeljenek.
A naptár nem csak havi, hanem kéthavi nézetet is tud mutatni. Korrektül működik, képes ismétlődő bejegyzések kezelésére is. Az ébresztőóra 5 időpontot jegyezhet meg. A számológép alapfunkciós, de jól néz ki, a világórában pedig sajnos nincs szépséges földgömb, de két zónát láthatunk egymás alatt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!