Bevezető, előzmények, tartozékok
Tavaly, amikor a Samsung piacra dobta a teljesen vezeték nélküli, okosfülhallgatónak titulált Gear IconX-et, a konkurensnek számító Bragi Dash aktuális generációja még egy bugokkal teli, minden ízében kezdetleges eszköz volt, az Apple AirPods pedig legfeljebb előszériás próbadarabok szintjén létezett, hiszen piaci debütálására csak hónapokkal később került sor. A dél-koreai gyártó terméke pedig teljesen megbízhatóan működött, az aránylag kevés extra funkción kívül csak az üzemidejére és az érintőpadjára lehetett kicsit panaszkodni.
A Bragi idén kiválóan teljesítette a házi feladatot, most a Samsungon volt a sor [+]
Azóta eltelt egy év, a szeptemberi IFA 2017-en pedig le is leplezték a kedvezőbb nyitóárú utódot, ami kisebb és kényelmesebb, mégis belefért egy nagyobb akkumulátor. Ugyanakkor elvesztettük a pulzusmérést – az előző generációnál volt szenzor, de kezdetben nemigen működött, alaposabb felülvizsgálás helyett inkább kidobták. A visszafogottabb ár még mindig 60-70 ezer forint körüli bruttó összeget jelent, tehát drágább, mint egy Bragi The Headphone, viszont jóval olcsóbb, mint a Dash Pro, körülbelül a tavalyi Apple AirPods jelenlegi szintjén próbál érvényesülni.
Adjunk magunknak időt a megfelelő illeszték kiválasztására, nem baj, ha fülenként eltérő méreteket választunk [+]
A doboz tartalma lényegében változatlan: a maximális kényelmet és stabilitást három pár hagyományos, szabványos illeszték mögé helyezhető, fülkagyló-üregben támaszkodó szárnyasilleszték egészíti ki, így hiába hízott 6-ról 8 grammra a kütyü, ezt bármikor letagadhatná. Szimpatikus lépés, hogy a hagyományos, USB-A-ban végződő Type-C kábel mellé egy Type A - Type-C adaptert is adnak, ha valakinek pont olyan számítógépe lenne kéznél adatátvitelhez vagy töltéshez, amin nincs a régimódi csatlakozó. Mondjuk egy MacBook.
Tárolásra és töltésre is használjuk a kapszulát [+]
A töltőkapszula sem változott érdemben, rövidebb, de vaskosabb lett, viszont ugyanúgy működik mint eddig: elöl két külön led jelzi a fülhallgatók töltöttségét és állapotát, a hátsó fényforrástól pedig azt tudhatjuk meg, hogy milyen töltöttséggel működik a kapszula, illetve párosítási módban van-e az eszköz. Erre egyébként egy gomb is szolgál, de az esetek többségében fölösleges használni, ha nincs kapcsolódva BT-eszköz, akkor a töltőtok fedelének kinyitására azonnal látható módba lép a kütyü.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!