Hirdetés

Samsung Gear 360 (2017) - bezárva a Samsung világába

A Samsung 360 fokos kamerájának második generációjának nem titkolt célja, hogy minél több ember számára elérhető legyen egy ilyen kütyü és gyűljön a kontent.

Hirdetés

Kialakítás

Teljesen más az új Gear 360 formája, mint a korábbié. Itt már láthatóan az is szempont volt, hogy a cuccot megragadjuk, közlekedünk vele és közben videót veszünk fel. Ráadásul a nyélben több a hely az akkumulátor számára is (1160 mAh), az alja sima, tehát le lehet rakni egyenes felületre, plusz kapott állványbemenetet is, hogy egy normális tripoddal akárhová letehessük. A mérete ezzel együtt nőtt, de még mindig el tudtam tenni kabátzsebbe, ami hasznos. Meg úgy összességében is látszik, hogy végiggondolták, hogy hogyan és mire fogunk egy ilyen eszközt használni, praktikus és jól kezelhető, ergonómiailag is frankó végeredmény született. Az akku egyébként hivatalosan 130 percnyi videózásra hivatott, ami alapvetően simán elég kell legyen a legtöbb helyzetben.


[+]

A fej a lényeg, itt van két, 180 fokos látószögű, 8,4 megapixeles szenzor elé épített lencse, ezek értelemszerűen egyszerre dolgoznak, hogy tényleg a teljes környezetet rögzítsék, pont teljesen alulra logikusan nem látnak le, de erre nincs is szükség, ott egyébként sincs semmi érdekes jellemzően. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a két plexi elég könnyen koszolódik, használat előtt egy idő után az ember rutinból is gyorsan áttörli, a későbbiekben látható videó egyik snittjénél is pont a fejem mellett van egy szennyeződés.


[+]

A Gear 360 tetején zöld-piros ledek vannak, amelyek a standby módot és a rögzítést jelzik, akad két mikrofon, de azért hangot nem vesz túl jó minőségben, valamint két gomb. Alapesetben ezekkel lehet bekapcsolni és kapcsolódni, de a menüben való bóklászáshoz is ezekre lesz szükségünk, valamint arra a jókora record gombra, ami a nyél felsőbb részén ül, közvetlenül a nagyon egyszerű, de mindig jól látható monokróm kijelző felett. Ezen kívül egy microSD-fiók és egy Type-C típusú csatlakozó található még a kütyün, amin keresztül tölteni is lehet, de adatmozgatásra is alkalmassá teszi. A memóriakártya beszerzése viszont ránk hárul (annak anyagi vonzatával együtt), a Samsung ugyanis nem ad hozzá.


[+]

Ha a telefon nélkül állunk neki a használatnak, akkor sincs sok probléma, a kis kijelzőn kiválaszthatjuk, hogy fotót, videót, vagy time-lapse felvételt szeretnénk-e csinálni, lehet állítani időzítőt, babrálhatjuk a felbontást és a time-lapse intervallumát, illetve kapcsolhatunk HDR-t. Ez alapvetően bőven elég ahhoz, hogy alkossunk, nyilván teljesen másképp érdemes egy 360-as kamerával dolgozni, mint egy hagyományossal, az időzítőt szinte mindig használtam, mert különben a kép felét biztos a nagyon daliás mellkasom töltötte volna ki. Egyébként át lehet kapcsolni egykamerás üzemmódra, ilyenkor nagy látószögű videó lesz az eredmény.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Kiszivárgott a Gear Fit2 Pro

    Komolyabb vízálló minősítés és megnövekedett kijelző jellemezheti az új Samsung aktivitáskövetőt. A hibrid okos sportóráról is hallani pletykákat.

  • Huawei 360 Panorama - gyors kör

    Szinte semmiből rántotta elő a Huawei a telefonhoz csatolható, 360 fokban rögzíteni képes kameráját még a Mate 10 előtt. Elég olcsó, nem is túl összetett szerkezet.

  • Detu Twin - velem a Föld is megfordul

    Boldog-boldogtalan gyárthat már 360 fokos kamerát. Ezúttal a kínálat boldogtalan végéről esett be hozzánk egy termék, amivel kapcsolatban nincsenek pozitív jelzőink.

Előzmények

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

  • Samsung Gear 360 - a legjobb gyerekcipő

    A koreai gyártó 360 fokos kamerája a jelenlegi legjobb a piacon, de a technológia még nagyon friss, hosszú az út addig, hogy megszülessen a közel tökéletes eszköz.

Hirdetés