Hirdetés

Samsung Galaxy A54 - türelemjáték

Az A54 külsejével vonzza a tekintetet, szoftverben licitál riválisaira és vagy fél év, mire megfizethető lesz.

Külső, kijelző, csomag

Kiszámítható forgatókönyvből rendezi a Samsung a Galaxy A című drámasorozatot, ami különösen igaz a középkategóriára: szimpatikus tudással, remek szoftvertámogatással és ijesztően magas árcédulával szoktak indítani az 5-ös számozású darabok. Ez plecsni szempontból kellemetlen, hiszen a Mobilarenánál megjelenéskor tesztelünk, ám ezek a telefonok fél-egy év után, szolgáltatói és független kedvezményekkel általában az ársáv kulcsajánlataivá válnak. Az eredeti A5-re szép emlékekkel tekintünk vissza, az A52s pedig máig előkerül, ha olvasóink tippet kérnek egy összeszedett és jól szoftverelt, megfizethető telefonra. Az androidos tér iróniája ugyanis, hogy egy kétéves Samsung modell frissebb Androidot futtat, mint jó pár kínai riválisa, és máris kezd körvonalazódni, miért döntenek olyan sokan a koreai sorozat mellett.

A Galaxy A14, A34 és A54 egymás hegyén-hátán
A Galaxy A14, A34 és A54 egymás hegyén-hátán [+]

Nem marad persze örökké készleten egy jó telefon, és személyes fájdalmam a 6” körüli, A41-féle kezes választék felszámolása. A jókora A54 210 ezer forintos nyitányán hüledezve viszont jó leírni, hogy az A53 hivatalos forrásból ma már 150 ezer, a gyártó honlapján pedig 130 ezer forintért beszerezhető, megörökölve az A52s ár/érték trónját. Ez az A54-nek rossz hír, a vásárlónak jó, a tesztelő munkáját pedig megnehezíti, mert az ítélet az indulóárhoz igazodik, mégis tudjuk, hogy csak idő kérdése a defláció. Éppen ezért érdemes belekalkulálni a végelszámolásba a kiszámítható áresést, annyira meg úgyse fejlődik a mobilszektor, hogy ciki legyen tavalyi mobilt megkaparintani. A képet ráadásul rendre árnyalják az operátori ajánlatok, nem ritka, hogy a kártyafüggetlen piacon látott árazás mellbevágó, ám egy szolgáltatói akció mégis kelendővé teszi a telefont, ezt viszont sem lekövetni, sem előre megjósolni a teszt születésekor nem lehetséges, de a Samsungnál gyakori, hogy egy hosszabbításnál, vagy egy flottás vásárlásnál egy friss termék is versenyképes áron érhető el.

A Galaxy A54 szemből
A Galaxy A54 szemből [+]

A széria kétlaki megítélése mit sem változott: fájdalmas sebeket tép fel a jack kimenet, a vezetékmentes töltés, az adapter, a tok és a fólia lespórolása, hogy gyógyírként szolgáljon az IP67-es por- és víz elleni védelem, a négyéves Android főverzió és ötéves biztonsági hibajavító frissítés, a színvonalas jótállás, a pontos lokalizálás és a sztereó hangszóró. Érzi a Samsung, mi a fontos a vásárlónak manapság: a remekül egyberakott és formás küllem, illetve a legalább annyira erős hardver, amivel döccenés nélkül fut a felület és elfogadható némi 3D játék, amit az Exynos 1380 kipipál. Ne merüljön le túl gyorsan az 5000 mAh-s telep és jobb híján egy óra alatt végezzen a töltéssel a 25 wattos adapter, amit külön kell persze beszerezni.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy A54 Realme GT 2 Nothing Phone (1) Poco F4 Xiaomi 12X Realme GT Neo 3
Képátló 6,4 hüvelyk 6,62 hüvelyk 6,55 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,28 hüvelyk 6,7 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2340 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2412
Technológia Super AMOLED HDR10+ AMOLED 10 bit HDR10+ AMOLED HDR10+, Dolby Vision AMOLED 12 bit HDR10+ AMOLED 10 bit HDR10+ AMOLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz adaptív 120 Hz 60 / 120 Hz
Fehér fényerő 407 / 1057 nit 485 / 680 nit 444 / 711 nit 487 / 920 nit 480 / 900 nit 462 / 816 nit
Fehér fényerő (min.) 1,9 nit 1,8 nit 2,2 nit 2,2 nit 1,6 nit 1,8 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0,38 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7000 K + kézi 7533 / 6763 K + kézi 6479 K + kézi 7505 K + kézi 7587 / 6700 K + kézi 7581 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Legyen meg a főkamera csúcsközeli minősége, amit 50 megapixeles, optikailag stabilizált szenzor biztosít, és a használható segédek (az ultraszéles 12, a makróegység 5, a szelfikamera pedig 32 megapixeles). Pipálja ki végül az 5G és WiFi 6 modemet, a Bluetooth 5.3-at és a fürge navigációt, kitűnő, 120 Hz-es AMOLED panellel és megbízható ujjlenyomat-olvasóval megspékelve. Márpedig ezekben nem hibázik a Samsung, és a 6,4” ideális képátló a 1080 x 2340 tűéles pixel és 1000 nit feletti fénysűrűség mellé, hogy a déli napfénytől a teliholdas éjszakáig mindig jó legyen a képernyőre nézni. Perfekt színek és feketék, sokrétű kalibrációs opciók és éjjeli mód, mindig aktív kijelző és pontos érintésérzékelés, valamint elfogadható rezgőmotor – minden stimmel, kivéve két dolgot.


[+]

Annyi káva került egyfelől a kijelző köré, hogy 158,2 x 76,7 x 8,2 milliméteren a telefon férfikézzel is túl nagy az egykezes használathoz. Ez a forma 6,2"-en lett volna ideális, bár a gombok jobbra kézre esnek. A 202 gramm sem kevés, a tökéletesen illesztett plasztik keret és a két üveglap pedig jobban csúszik az ideálisnál. Az előlapi üveg kapott ráadásul egy pici függőleges peremet, hogy a tökéletesnél kényelmetlenebb legyen a gesztusvezérlés, ha nem is zavaró. Ám az öngólt nem ez, hanem a virtuális közelségérzékelő gurítja, és ezennel kérdezném a Samsungot: mit szívatják a népet ilyen kiszámíthatóan hibaesélyes dologgal?


[+]

Rengeteg hely maradt a megbízható szenzornak a beszédhangszóró és a fénymérő környékén, a virtuális pedig elég galibát okozott a Xiaominál, hogy közösségi nyomásra végre elkezdjék az igazit visszapakolni. Ez a dizájn összértékéből és a kellemes ívekből mit sem von le: a három optika előnyösen emelkedik ki az A54 hátlapi síkjából és nem tolakodik alul a Type-C port és a másodhangszóró sem. A hibrid nanoSIM tálcát felül lehet megnyitni a csomagolt SIM-tűvel (a microSD a 2. helyrekerülhet) – a pakk ezen kívül csak a telefont és a két végén Type-C kábelt rejti.

Exynos 1380, One UI 5.1

Az Exynos szótól sokaknak görcsbe rándul a gyomra, pedig lapkája válogatja, hogy melyik versenyképes. Jó hír a Galaxy A53 nem túl acélos Exynos 1280 chipje után a szintet lépő 1380-as: jelentős teljesítményelőnyt hoz kettő helyett négy 2,4 GHz-es Cortex-A78 processzormag használata, amihez négy 2 GHz-es Cortex-A55 egység tartozik. Érezhető a fejlődés a Mali-G68MP5 GPU esetében is, ami alapvető, hűvös 3D játékra elég, nagy képkockasebességhez viszont vásároljon az ember gaming mobilt. Mindez 5 nm-en takarékos működést hoz, a 8 GB RAM és a 128 vagy 256 GB-os UFS 2.2-es tároló pedig fürge alkalmazáskezelést, habár ebben is van gyorsabb azonos áron. 210 ezer forintért beleférhetett volna legalább egy közkedveltebb Snapdragon 778G+, de még inkább egy 870, hatalmas ugyanis jelenleg a szakadék az A54 és az S23 teljesítménye között, így pedig nem nehéz tesztalanyunk helyett a Snapdragon 888-as S21 FE-t ajánlani.

[+]

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy A54 Realme GT Neo 3 Realme GT 2 Poco F4 Samsung Galaxy S21 FE Nothing Phone (1)
Rendszerchip Exynos 1380 Dimensity 8100 Snapdragon 888 Snapdragon 870 Snapdragon 888 Snapdragon 778G+
AnTuTu 9.x 507389 pont 822335 pont n/a 675888 pont 718585 pont 581158 pont
Geekbench 5 (single/multi) 783 / 2752 pont 919 / 3730 pont 1115 / 3062 pont 982 / 3313 pont 1076 / 3322 pont 824 / 3059 pont
GFXBench Car Chase onscreen 23 fps 49 fps 59 fps 47 fps 63 fps 33 fps
GFXBench Car Chase offscreen 29 fps 60 fps 70 fps 59 fps 67 fps 37 fps
GFXBench Man. onscreen 67 fps 117 fps 60 fps 111 fps 117 fps 81 fps
GFXBench Man. offscreen 79 fps 168 fps 166 fps 135 fps 110 fps 90 fps
AndroBench Sequential Read 528,69 MB/s 1836,27 MB/s 1715,79 MB/s 1386,57 MB/s 1511,76 MB/s 1522,32 MB/s
AndroBench Sequential Write 377,34 MB/s 1268,04 MB/s 720,21 MB/s 676,56 MB/s 754,59 MB/s 1031,98 MB/s
AndroBench Random Read 238,77 MB/s 387,91 MB/s 228,79 160,26 MB/s 252,97 MB/s 220,97 MB/s
AndroBench Random Write 68,49 MB/s 483,15 MB/s 198,16 MB/s 256,05 MB/s 245,58 MB/s 205,45 MB/s

[+]

Ám szerencsére a felületet a gyártó olyan jól optimalizálja egy ideje, hogy a középkategóriától és felfele nem lehet dadogásba és várakozásba belefutni. Erre jön négygenerációnyi androidos főverzió és ötévnyi biztonsági hibajavító frissítés, aminek a puszta ténye mellett fontos a gyors és zökkenőmentes közzététel, komoly fejfájást okozva az ilyesmiben sokkal vontatottabb és problémásabb riválisoknak. Én voltam a TouchWiz laget megöröklő One UI legnagyobb kritikusa, és vizuálisan még mindig lehetne csiszolni rajta, ám nehéz sok ár/érték bajnok kínai telefon szoftveres problémáit ismerve egy gyengébb terméktámogatású riválist jó szívvel ajánlani.

[+]

Az Android 13-on alapuló One UI 5.1 felületen ugyanis nincs félrefordítás, reklám vagy túl sok felesleg, hacsak a Microsoft vagy a Samsung előtelepített és jellemzően hasznos alkalmazásparkját ide nem sorolom. Megvan ugyanis a Samsung Health, a Bixby, a Galaxy Wearable, a SmartSwitch, a SmartThings és a Galaxy Store helye az ökoszisztémában, az Internet pedig olyan gyártói böngésző, amit más telefonon is szívesen használok. Ügyes a számítógépes összhang és a felhőszinkron, hasznos a játékközpont, kimaradt viszont a DeX asztali kivetítés, pedig a hardver bírta, az ár pedig indokolta volna. Ha létezik is légiesebb androidos köntös, a One UI-nál megbízhatóbb és kiszámíthatóbb nem nagyon, ez pedig éppúgy indok a márkahűségre, mint iOS az almásoknál. Jó, nem akkora, de hát az Apple más liga szoftverben és árban.

Kamerák, multimédia

A Samsung erős kameraszettet ígér és 32 megapixeles szelfikamerával indít, amely 8 megapixelre binnelve pont elég éles, dinamikus és pontos a jó fixfókuszos minőséghez, habár portréban a hátlapi szettnél az előny. Jó hír az előlapon is elérhető, dinamikus, éles 4K felvétel, ám képstabilizálás hiányában érdemes a Google Fotókat megkérni az utólagos kiegyensúlyozásra. Itt nyilvánvaló az Exynos chip hátránya az S21 FE hardverével szemben, amely natívan támogatja az elektronikus 4K stabilizálást. A kameraszoftver fürgén indul és a főkamera azonnal megtalálja a PD-autofókuszt, nincs meg viszont a testvérmobil teljes funkciólistája. Hiányzik például bármilyen nyersfájl mentése (akár külső alkalmazással), illetve az Expert RAW, a kézi fotómód pedig a főkamerára korlátozott. Ilyesmin pont nem kellene 200 rugó fölött spórolni.


[+]

Főkamera, 12,5 megapixel

A főegység 50 megapixeles és képes ezen a feleslegesen nagy felbontáson menteni, csak ritkán van rá szükség, mert remek az automatika 12,5 megapixelre binnelt minősége. Az f/1,8-as rekeszértékű lencséhez 23 mm-en kellemesen széles látószög tartozik, bár az optika jellege miatt nem tűéles minden tartalom. Így is jó a részletesség, kiemelkedő a dinamika, remek a színkezelés és pontos az expozíció. A fotóguruk észrevehetik a Samsung-féle zajszűrést és a telítettség megemelését, este viszont pont jó a visszafogottabb szűrés, amivel a csúcskategória bajuszát húzogató részletességet kapunk jó dinamikaátfogással és elfogadható színekkel. Az éjjeli módra a városban nincs szükség, csak koromsötétben, és nem is rossz az ilyenkor mentett kép, csak egy lépés hátrányban az S23 Ultra csúcsminősége mögött.

2x-es szenzorzoom, főkamera

Teleobjektíves kamera híján marad a szenzorszintű zoom, amely átlagos részletességgel és legalábbis a második példa esetében túl sok tömörítéssel dolgozik. Így is életképes a dolog éjjel-nappal akár nyomtatásra, akár közösségi megosztásra, marad ugyanis a főkamera előnyös dinamikája és színkezelése, a vonalélesség nevezett korlátjaival.

Ultraszéles kamera, 12 megapixel

A 12 megapixeles ultraszéles kamera színvonalasabb a középkategóriára jellemző és méltatlan 8 megapixeles hadnál, 13 mm-en pedig roppant széles látóteret fog be (f/2,2, fixfókusz). A részletesség és a dinamika viszont inkább csak közepes, részben a komoly zajszűrés és torzításkorrekció miatt, hagyott tehát minőséget a Samsung nyers adatokban, amit egy módosított Google Kamera kihozhatna, csak egyik se működött abból az ötből, amit próbáltam. Így is ügyes ez a kamera nappal és itt-ott használható este is, amikor a fehéregyensúly és az expozíció a helyén marad. Felbukkan viszont nem kevés homályos részlet a túlszűrés miatt, amelyen az éjjeli mód nem tud javítani.

Főkamera közelképek (1-2. kép), 5 megapixeles makróképek (3-4.)

10 cm-ről jól használható főkamerás közelképek születnek előnyösen elmosott háttérrel, csak igen szűkös élességtartománnyal az optika jellege miatt. Ezért jöhet kapóra az 5 megapixeles makrókamera (f/2,4, fixfókusz, 3-4. kép), pár cm-re közel férkőzve a témához, hogy az alacsonyabb felbontás ellenére használható felvételek szülessenek, Pro tipp: bátran használjuk ilyenkor a LED segédfényt.

4K 30 fps felvételre a főkamera mellett használható az ultraszéles is, és amíg az előbbi kitűnő, az utóbbi elég jó minőségű felvételt ment. Két jele van a korlátozott hardvernek: lencseváltáskor kiesik másfél másodperc a felvételből, és nincs meg az S21 FE ügyes stabilizálása – mintha a főkamera optikai megoldása sem működne. Éppen ezért most is mellékeltem a Google Fotókban kiegyensúlyozott változatot.

Este leginkább a főkamerával érdemes rögzíteni, amely remek munkát végez, az ultraszéles jól megvilágított helyen állja csak meg a helyét. Kérhető végül szuperstabil felvétel az utóbbival 1080p-n, középszerű részletességgel. Cserébe gyors séta és forgás esetében is kiegyensúlyozott marad a felvétel, úgy egyébként pedig, ha messze is a csúcskategóriától a fotós-videós minőség, az A54 legalább megbízhatóan hozza azt, amit a középkategóriában vállal, és ez sem mindennapos sajnos.

A Galéria tud pár hasznos trükköt AI élesítést és nemkívánatos háttérelem-eltávolítást beleértve, a Samsung pedig magabiztosan szállítja a minőségi tartalomfogyasztást. Jack kimenet és FM-rádió ugyan nincsen, ahogy jófajta lejátszókat is nekünk kell telepíteni, a Widevine L1 CDM védelemmel viszont megvan a HD és HDR streaming, és persze a kitűnő AMOLED panel az egérmozihoz. Ehhez méltó sztereó hangszórópár tartozik, amit a zörejesebb 100%-ról érdemes kapásból 80-90%-ra szabályozni, ott viszont telt, kerek, kellemes és tiszta a hang, passzoló zenés vagy filmes Dolby Atmos sémával.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Galaxy A54 két nanoSIM-et fogad be minden hazai 4G és 5G sáv támogatásával, a tesztelt modell pedig programozható eSIM-mel is rendelkezett, aminek a megléte kiszereléstől függ a kézikönyv szerint. A beszélgetési hangminőség mindkét oldalon remek: tiszta, erélyes a hang – és az egészet agyoncsapja a Samsung virtuális közelségérzékelővel. Hagyományosan a fülhöz emelve nem is kapcsol ki azonnal a képernyő, csak fél másodperc késéssel, és ezalatt pont megnyomhatnék egy funkciót a fülemmel, bár ez sosem fordult elő. A képernyő visszakapcsolásának még nagyobb a fáziskésése. Ám egy mobil azért mobil, és nem telefonfülke, mert nem csak függőleges élethelyzetben beszélget vele az ember – döntött fejjel vagy a kanapán, ágyban elterülve pedig gyakran bekapcsolva marad hosszabb-rövidebb ideig a panel, és akkor lehet a fülcimpával bosszantó meglepetéseket okozni. Sikerült a Samsungnak egy olyan ostoba hibát behozni a sorozatba, amit hozzáértőbb döntéshozók évekig elkerültek, amihez ezt a tapsolós mémet tudom hozzáfűzni. Villámgyors a kétcsatornás WiFi 6 modem (802.11a/b/g/n/ac/ax, Direct, HotSpot, HE80, MIMO, 1024-QAM), a Bluetooth 5.3-as (A2DP, LE), az USB pedig 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). A navigáláshoz az A-GPS mellett a GPS, Galileo, GLONASS és BeiDou műholdakat lehet bevetni egy csatornán, fürge pozíciószerzéssel. Megvan az iránytű, a gyorsulásmérő, a giroszkóp, a hall szenzor és az NFC. Hiányzik a barométer és az infra.


[+]

Az 5000 mAh telepből a takarékos hardver 6-7 órás képernyőidőt lazán kihoz, némi játékot és fotózást beleértve, amivel egy intenzív, hosszú nap túlélhető töltő nélkül, legalábbis estig. A visszafogottabb nyomkodás másfél-kétnapos töltésrátát hozhat, persze sosem érdemes kicentizni a dolgot. A Samsung viszont kicentezte a csomagolást a 25 watton egyébként sem túl gyors adapter kispórolásával, az külön megvenni pedig nem csak külön pénz, hanem a marketingszöveg ellentéteként a pluszcsomagolás és szállítás nagyobb környezetterheléssel is jár. 25 wattos Samsung adapteremmel bő egy óra volt a töltés, pedig akad rivális, amelyek ezt félóra alatt letudja, mellékelt fali egységgel, amit kispórolni olyan, mint a pedált lehagyni egy házhoz szállított kerékpárról, és megmagyarázni, hogy azért tolni még lehet.


[+]

Samsung Galaxy A54
Pro
Szemrevaló, erős konstrukció, IP67 védelem
Kitűnő AMOLED panel, jó sztereó hangszó
Remek főkamera, versenyképes szelfi és ultraszéles
4K videó elöl-hátul, szuperstabil 1080p felvétel
Négy főverzió frissítés, ötévnyi hibajavítás
Kontra
Több káva az ideálisnál, csúszós hátlap
25 wattos töltésplafon, nincs Qi töltés, jack kimenet
Nincs fólia, tok, töltőfej a dobozban
Erősebb chip passzolt volna az árhoz 4K stabilizálással
A virtuális közelségérzékelő megmagyarázhatatlan öngól
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 5 pont
Ár (8/128 GB, HUF) 209 990
Ár (8/256 GB, HUF) 229 990

A Galaxy A54 rutinszerű példa egy Galaxy A szériás mobilra, amely a kiadás és tesztelés pillanatában túl drága ahhoz, hogy plecsnit zsebeljen be, ám amely fél-egy év múlva, kiszámítható áreséssel bátran ajánlható lesz. Amióta ugyanis a Samsung világszínvonalúra emelte a frissítéseket, és sok régi modellje újabb Androidot futtat olcsóbb és kövérebb doboztartalmú riválisainál, azt vettük észre, hogy mi is gyakrabban ajánlunk egy porosabb Galaxyt egy sokrétűbb, ám gyengébb támogatású újdonság mellett. Ezzel persze nem a Galaxy A54 jár jól, mert a 210 ezer forintot nem ér 150 ezerért vagy olcsóbban beszerezhető elődjével egy piacon. Ha tehát nem főszempont a legújabb és legdrágább hardver, szerintünk bátran lehet a tavalyi termésből válogatni, és az A53 is garantálja a 4 + 1 éves szoftverfrissítést.

A Galaxy A54 kitűnő AMOLED panelje és jófajta hátlapi főkamerája persze fél év múlva is domborítani fog, amihez használható ultraszéles és szelfiegység tartozik 4K videóval. Csak azért kár, hogy Exynos 1380-nal nincs meg az elektronikus képstabilizálás, ezért illett volna a profibb Snapdragon 870/888-at beépíteni, és akkor a játékélmény is kerekebb. Örömhír a remek üzemidő és a hűvös, döccenőmentes működés, fekete pont jár viszont a vékony pakkból hiányzó adapter, tok és fólia, illetve a 25 wattos, lassú töltésplafon miatt. A patent összeszerelés és az IP67 védelem éppúgy megvan, mint az 5G és a WiFi 6 modem, avagy a remek lokalizálás, ezért érthetetlen a virtuális közelségérzékelő szarvashibája. Egyértelmű, hogy ma jobbak a tegnap ajánlatai, és aki spórolás helyett 200 ezer forint környékén válogatna, az S21 FE-vel egyértelműen jobban jár. Ha a frissítésgarancia nem fontos, jó alternatíva a Nothing Phone (1), a Xiaomi 12X vagy a Motorola Edge 30 Fusion, az iPhone SE meg pont, hogy erősebb szoftverben. Ezek is aláhúzzák, hogy a megfelelő időzítés épp oly fontos vásárláskor, mint a külső vagy a specifikáció, a Galaxy A54 ideje pedig még nem jött el – de valószínűleg el fog.

Bone123

Specifikációk

Samsung Galaxy A54
Galaxy A54 Külső
Méretek 158,2 x 76,7 x 8,2 milliméter
Tömeg 202 gramm
Védelem IP67, Gorilla Glass elő- és hátlap
Színvariációk fekete, lime, lila, fehér
Kijelző képátlója 6,4 hüvelyk
Képaránya 19,5:9
Felbontása 1080 x 2340 pixel (403 ppi)
Típusa, frekvenciája Super AMOLED, 120 Hz
Értesítő LED mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (optikai, kijelzőben)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Samsung Exynos 1380, 5 nm
Processzor 4 x 2,4 GHz ARM Cortex-A78 és 4 x 2,0 Ghz ARM Cortex-A55
Grafikus chip ARM Mali-G68MP5
RAM, tárhely mérete 8 GB, 128/256 GB
Memória bővítése microSD (2-es SIM helyére)
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G (n1/n3/n41/n78/n79)
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van (kiszereléstől függően)
Bluetooth 5.3 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 13, One UI 5.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 MP (23 mm, f/1,8, PD-autofókusz, OIS)
12 MP ultraszéles (13 mm, f/2,2, 123 fokos látószög, fixfókusz)
5 MP makró (25 mm, f/2,4, fixfókusz)
Előlapi kamerarendszer 32 megapixel (26 mm, f/2,2)
Videófelvétel 4K (30 fps), 1080p (30/60 fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 25 watt (adapter nincs a dobozban)
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, fényérzékelő, virtuális közelségérzékelő

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés