Samsung Galaxy A22 5G - mindent az 5G-ért

Az A22-ből 4G változat is létezik, de az 5G miatt az sok dologban konkrétan jobb, mint a fejlettebb hálózati technológiát használó márkatárs.

Bevezető

Az idei A-szériáról sok jót el lehet mondani, de az biztosan nem fog a pozitívumok közé kerülni, hogy az azonos modellszámú 4G-s és 5G-s telefonok igazából meglehetősen eltérő termékek és nem csak annyi köztük a különbség, hogy az egyik fellép a legújabb hálózatokra is, a másik pedig nem. Jóval több, sokkal lényegesebb eltérés adódik. Ez veszélyes! Ez megtévesztő! Tegyünk közösen az átlátható modellszámozásért!

Az A22 4G és 5G eltérései egy képen
Az A22 4G és 5G eltérései egy képen (forrás: Samsung)

Annyit viszont mindenképp érdemes a Samsung javára írni, hogy a 4G-5G kavarástól függetlenül az A után írt számok zömmel jól kifejezik a készülék tudásával kapcsolatos jellemzők szintjét, ami esetünkben azt is jelenti, hogy az A22 nem lesz egy csúcsgép, inkább a koreai cég palettájának alsóbb vonalába tartozik. Ehhez képest mondjuk elég erős a körülbelül 80 ezer forintos ár, mert ha onnan közelítjük meg, hogy csak az A12 és A02 van alatta (50-55 ezer forint körül), akkor egy kissé nagynak érezhetjük az árlépcsőt, ha viszont csak az lebeg a szemünk előtt, hogy 5G-s telefon kell minél olcsóbban, akkor oké, itt van ez.


[+]

Ugyanakkor egyelőre sem a szolgáltatók, sem a gyártók nem tudták meggyőzni a lakosságot, hogy az 5G-re olyan óriása szüksége lenne egy átlagembernek, vagyis inkább az átlagember telefonjának. És ez abszolút érthető: nem lesz gyorsabb a Facebook, nem indul el hamarabb a Tiktokon a videó, szóval ha az 5G kompatibilitásnak az ára, hogy gyengébb a kijelző és rosszabb a kamera, akkor bizony az ügyfelek zöme minden bizonnyal azt mondja, hogy tegyétek az 5G-teket oda, ahova akarjátok, én inkább egy AMOLED kijelzőt szeretnék nézni, mint 10 ms-mal alacsonyabb válaszidővel netezgetni. Már ahol egyáltalán van most 5G.


[+]

A szolgáltatók viszont nagyon szeretnék, ha az 5G hálózatokat az ügyfelek használnák, egyrészt rengeteg pénzbe került kiépíteni, másrészt viszont tehermentesíteni lehet vele a 4G-t, szóval végeredményben az ügyfélnek is jobb. Nem meglepő módon a Galaxy A22 5G-s változata a Telekomnál érhető el (hiszen ott elég nagy már az 5G lefedettség), a 4G-s modellt pedig a Telenor forgalmazza (hiszen ott elég kicsi még mindig). A két A22 egyszerre érkezett meg hozzánk is, Bone elrabolta az LTE-s változatot, nekem meg az maradt, hogy elmondjam, hogy aki 5G-t akar, az ugyanannyi pénzért mi másban kap jóval kevesebbet. Aztán majd szörnyülködhetünk együtt a fórumban, ha van rá igény.

Külső

Ha belegondolunk, akkor nem is olyan könnyű egy átlagos okostelefont olyan külsőbe öltöztetni, hogy egyértelmű legyen a gyártó. Nem is sikerül minden cégnek, a Sony mondjuk egy üdítő kivétel, de a Nokiák, a Xiaomi készülékek, vagy a Realme mobilok hovatartozása nem mindig evidens, főleg nem az olcsóbb kategóriában. A Samsungnál viszont mostanra van valami egységesség, főleg a hátsó kamerák kiképzése jellegzetes, de az egész motyó arányai és formai megoldásai olyan samsungosak, ez alól pedig a Galaxy A22 5G sem kivétel (hogy most már teljes, anyakönyvezett nevén nevezzük a delikvenst).


[+]

Az előlapot szokás szerint a kijelző dominálja, 82,3% százalékos helyfoglalása mindenképpen dominanciának számít, ha nem is lesz a kávavékonyság királya a termék. És a kijelzők királya sem lesz, mert bár a 6,6 inches képátló azért már inkább a tepsi-vonalba tartozik és a 90 Hz-es frissítési ráta is korrekt, de csak egy TFT panel jár 80 ezer forintos áron, ami kissé hervasztó. Pláne, ha az ember tudja, hogy 5G nélkül viszont kap AMOLED megjelenítőt. Viszont! A trükk ott van, hogy ez a panel - ellentétben a 4G verzióban használttól - Full HD felbontású, ami annyiból mindenképpen indokolt, hogy a hardver röhögve elvisz a hátán ennyi képpontot is.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy A22 5G Samsung Galaxy A22 4G Redmi Note 10 Pro OnePlus Nord N10 5G Realme 8 5G
Képátló 6,6 hüvelyk 6,4 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,49 hüvelyk 6,50 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 720 x 1500 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400
Technológia IPS LCD Super AMOLED AMOLED IPS LCD IPS LCD
Képfrissítés 90 Hz 90 Hz 120 Hz 90 Hz 90 Hz
Fehér fényerő 371 nit 351 / 580 nit 441 / 1061 nit 444 nit 403 / 510 nit
Fehér fényerő (min.) 3,4 nit 2,5 nit 2,5 nit 2,5 nit 2,5 nit
Fekete fényerő 0,21 nit 0 nit 0 nit 0,31 nit 0,30 nit
Kontrasztarány 1768:1 végtelen végtelen 1433:1 1344:1
Színhőmérséklet 8403 K + kézi 6952 K + kézi 7520 K + kézi 7101 K + kézi 6739 K + kézi

A 203 grammot nyomó készülékház annak ellenére egész súlyos, hogy a burkolat alapvetően plasztik. A samsungos körökben disznónak számító, 5000 mAh-s akkumulátor erre a magyarázat, ezúttal van töltőfej a dobozban, ami 15 wattos teljesítményű, mert ennél gyorsabb töltést amúgy sem vesz fel a termék. Oldalsó ujjlenyomat-olvasó, Type-C, 3,5 mm-es jack és összesen három kártyát fogadó tálca is van a készüléket körbejárva, sztereó hangszórók viszont nem lesznek, csak alulról jön ki hang a termékből. Nincs különösebb panaszom az összeszerelésre, de az értesítési LED hiánya fájó, hiszen always-on kijelzést sem kapunk, az alsó káva mérete pedig indokolatlanul nagy, ami tovább erősíti az amúgy sem kicsi telefon kétkezességének érzetét.


[+]

A hátlap szintén műanyag, a bal felső sarokba tolt kamerasziget alig áll ki a síkból, ennyi erővel bele is simulhatna és akkor lehetne egy egységesen pozitívumként is felfogható jellemzője a kialakításnak. Az A22 5G nem egy különlegesen prémium érzetű valami, inkább érződik a sok plasztik miatt kissé spórolósnak, de nem a minőségével és az illesztésekkel van gond, hanem kicsit lelketlennek és fantáziátlannak látszódik.

Hirdetés

Hardver, UI

Egy jó dolog mindenképpen jár akkor, ha 5G-s telefonra ruházunk be: biztosan nem a leghitványabb hardver kerül bele, mert a Qualcommnak és a MediaTeknek is legalább középkategóriás szintű a legolcsóbb 5G-s megoldása is. No, pont ez a legolcsóbb MediaTek lapka került a tesztkészülékbe, a Dimenstiy 700-as chipsetet legutóbb egy ütésálló Oukitel masinában vizsgáltuk meg és ott jól teljesített, de a Realme 8 5G-ben és a Redmi Note 10 5G-ben is ez a szett dolgozik. Erős közepes a termék teljesítménye grafikai szempontból, a 4 GB RAM-ra pedig azt mondhatjuk, hogy elégséges a mindennapokban.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy A22 5G Samsung Galaxy A22 4G Realme 8 5G OnePlus Nord N10 5G Redmi Note 10 5G
Rendszerchip MediaTek Dimensity 700 MediaTek Helio G80 MediaTek Dimensity 700 Snapdragon 690 5G MediaTek Dimensity 700
Geekbench 5 (single/multi) 555 / 1723 pont 373 / 1346 pont 570 / 1778 pont 608 / 1840 pont 556 / 1717 pont
GFXBench Car Chase onscreen 11 fps 15 fps 12 fps 13 fps 12 fps
GFXBench Car Chase offscreen 14 fps 9,3 fps 15 fps 14 fps 14 fps
GFXBench Man. onscreen 33 fps 40 fps 33 fps 33 fps 31 fps
GFXBench Man. offscreen 37 fps 24 fps 38 fps 36 fps 36 fps
AndroBench Sequential Read 304,55 MB/s 303,71 MB/s 988,26 MB/s 845,55 MB/s 889,65 MB/s
AndroBench Sequential Write 216,21 MB/s 246,84 MB/s 200,99 MB/s 185,51 MB/s 480,67 MB/s
AndroBench Random Read 118,03 MB/s 110,07 MB/s 174,35 MB/s 135,91 MB/s 147,39 MB/s
AndroBench Random Write 69,76 MB/s 69,42 MB/s 176,08 MB/s 104,67 MB/s 153,04 MB/s

Az Android 11-re épülő One UI 3.1 kifejezetten gördülékeny a Full HD felbontású kijelzőn, a 90 Hz-es frissítés reszponzív használatot tesz lehetővé, fürge, döccenésektől mentes a felület, ez a felhasználó élmény megfelel a készülék árszintjének. Az 5G-t egyelőre vajmi kevés esetben fogjuk kihasználni, de annyi előnye azért tényleg van, hogy a legolcsóbb 5G-s mobilok is korrekt hardvert kapnak, a Samsung pedig igazából elmondhatja, hogy 80 ezer forintos árával összességében sikerült egy olyan telefont kínálniuk, ami ahhoz képest nem drága, hogy már 5G-s. Más szempontból viszont nem ilyen vidám a kép.

[+]

De ez a vidámság a szoftveres felhozatal szempontjából azért elég hosszan kitart, mert a One UI 3.1 tényleg egy összeszedett, átlátható és logikus valami, nincs túltolva felesleges appokkal, de ami van, azt fogjuk értékelni. Ilyen a korrekt diktafon, a Samsung saját webböngészője, amit mi speciel kifejezetten kedvelünk, a fájlkezelő, a Microsoft programcsomag, a Spotify, a Netflix, a Facebook, a végre alapból nem hiányzó számológép, a játékainkat listázó Game Launcher, a Notes, illetve a Free.

[+]

Egy csomó kényelmi beállítás akad a sötét módtól kezdve a gesztusvezérlésen át az alkalmazásmenü kikapcsolhatóságán keresztül az egykezes módig bezárólag, lehet hozzárendelni az oldalsó gomb kétszeri megnyomásához is bármit, van több fiók kezelésére mód a közösségi appoknál és persze a komplett Google eszköztár is a rendelkezésünkre áll.

Multimédia

Hogy beférjenek a büdzsébe, az 5G miatt a multimédiás képességeket a másik A22-höz képest itt-ott megcsapdosták. Látszólag itt is egy kerámia főzőlapra emlékeztető, négyes kameraszett dolgozik, de az utolsó köröcskében a vakut fogjuk találni, vagyis három kameránk van, ebből a mélységszenzor önmagában nem érvényes, marad tehát egy normál, 48 megapixeles, quad-Bayer szenzoros főegység, ami ugyanaz, mint a 4G-s A22-ben, csak éppen kispórolták belőle az optikai stabilizációt. Az ultraszéles lencse mögötti szenzoron is filléreskedtek, ide ugyanis csak egy 5 megapixeles felbontású modul jutott, ami ezen az árszinten nagyon olcsójános. A főkamerával lehet persze 48 megapixelen fotózni, de 12-re sűrítve jobb lesz az eredmény, jönnek a tesztképek rendezett sorokban (48, 12, ultraszéles):

Az elsődleges kameránk az árszintnek megfelelő minőséget produkál, kicsit lehetne jobb a vonalélesség, kicsit túlzó 12 megapixelen a zajszűrés, néha túl világosra sikerednek a fotók és a fehéregyensúly is megbillen olykor, de a fókusz gyors és pontos, és a dinamikatartomány sem túlontúl szűkös. Az ultraszéles modul viszont gyászos, sem a felbontása, sem a minősége nem üti meg a mércét, ez a 40-50 ezer forintos árszinten lehetne elviselhető, 80-ért kissé ciki.

A fenti esti képcsokor a főkamerával készült, az éjszakai módot csak ebben az esetben lehet bekapcsolni. És amúgy érdemes, mert a kategóriájában nagynak számító szenzor este nem jön zavarba, nyilván nem várunk csúcsmodellekhez mérhető éjszakai minőséget, de bőven megfelel az elvárásoknak. A szelfi viszont béna, a 8 megapixelre lecsökkentett felbontás mellett a minőség sem éppen az erőssége az előlapi modulnak.



A fenti-lenti videós csokornál azonban van bőven csalódás. Az OIS hiányát elektronikus stabilizációval próbálja kompenzálni a termék, de 2K felbontásnál ez konkrétan nincs, Full HD-ban már látszik valami csillapítás, de valahogy nem túl meggyőző az összehatás. Ha pedig sötétebb a környezet, akkor megborul az automatikus fókusz, este konkrétan a legjobb igyekezetem ellenére sem sikerült értékelhető videót rögzítenem, ami szintén egy olyan aspektus, amire nem lehet büszke az A22 5G. Ráadásul nincs lehetőség felvétel közben váltani a szenzorok között.


A zenei képességeknél manapság már minden telefon hoz fejhallgatóval egy vállalható szintet, csak a komolyan eziránt érdeklődők gerjednek rá a dedikált DAC szintű megoldásokra. Az A22 5G-nél sincs ezzel gond, a másik aspektus viszont a kihangosított produkció, amelyben viszont a termék elég hervatag, csak alul van egy hangszórója, az sem túl erélyes. A 3,5 mm-es jack csatlakozó viszont nem maradt le a készülékházról, FM-rádió azonban nincs. A szoftveres oldal alapesetben a YT Musicra korlátozódik, de a Samsung saját lejátszóját le lehet tölteni a Galaxy Store-ból, úgy pedig már hangzásjavítási beállításokat is kapunk.

Adatátvitel, akkumulátor

Ha már mindent alárendeltek neki, akkor büszkén mondhatják, hogy 5G legalább van. Mivel ehhez friss chipset szükséges, ezért a további adatkommunikációs megoldásokra sem lesz panasz, 802.11 a/b/g/n/ac WiFi, GPS, GLONASS, GALILEO és BDS műholdakra támaszkodó lokációszerzés, NFC, 5.0-s Bluetooth és 2.0-s Type-C USB van még a listán. A böngészéshez adott a Chrome és a gyártó saját megoldása is, ízlés dolga, hogy melyiket preferáljuk. A tesztidőszakban adatkommunikációs probléma semmilyen szinten nem jelentkezett, jó a WiFi modul vételi képessége, remekül összedolgozott több Bluetooth headsettel is a telefon és a navigációs ténykedések kapcsán sem vallott szégyent.

[+]

A hátlap alatti akkumulátor meglehetősen méretes, az 5000 mAh-s telep azonban azzal is jár, hogy relatív sokáig kell a maximum 15 wattos töltőfejen lógatni a masinát, mert ennél gyorsabb töltési megoldásra nem képes, holott az árkategóriában már a 33, sőt, a 66 wattos villámetetés sem ritka. Az üzemidőre viszont nem volt panasz, a kijelző, a takarékos és modern chipset és az amúgy is korrekt méretű telep hármasa két-három napos átlagos használati időt is eredményezhet, WiFi-n például 10 óráig tudtam egy töltéssel filmet nézni. Vezeték nélküli töltési lehetőség nincs.


[+]

Samsung Galaxy A22 5G
Pro
Korrekt hardver
Jack kimenet, külön microSD foglalat
Remek üzemidő
Kontra
IPS kijelző, gyenge hangszóró
Erősen csökkentett képességű kamerák
Tudáshoz mérten magas kezdőár
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 7 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 5 pont
Hangminőség 7 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 9 pont
Ár/érték arány 6 pont
Indulóár (HUF) 79 990

Összegzés. Értem, hogy ez egy kedvező árfekvésű, 5G-s telefon óhajt lenni, amit kajálnak mostanában a szolgáltatók és a maga 80 lepedős árával valóban az egyik legolcsóbb olyan készülék, ami képes fellépni a legmodernebb hálózatokra. Ennek azonban nagy ára van a kompromisszumok oldalán, hiányzik az AMOLED kijelző és jócskán megkurtították a kamerás felhozatalt is, márpedig ez két olyan összetevője egy telefonnak, amit gyakrabban használunk, mint az 5G-t. A 4G-s A22-höz képest viszont erősebb a hardver, magasabb felbontású a panel, de bármennyi pénzt rátennék arra, hogy ha lenne olcsóbb 5G-s chipset, akkor a Samsung azt nyomorintotta volna bele az A22-be. A hardvernek köszönhetően persze a mindennapi feladatokat korrektül ellátja a készülék, ám ezen az árszinten számos jobb ajánlat van a piacon, ha pedig lemondunk az 5G-ről (ami talán nem egy nehéz döntés), akkor dúskálni lehet a jobb kijelzővel szerelt, ügyesebb kamerás eszköztárat kínáló, erősebb és több funkcióval bíró ajánlatok között. Ez szokás szerint egy olyan, alsó középkategóriás Samsung, ami az operátoroknál menni fog részletre és előfizetéssel, de úgy egyébként a 80 ezer forintos mezőnyben sok szempontból gyengének számít. Nyilván nem mondom, hogy ez egy rossz telefon, csak éppen ebben az árszegmensben számos érvényesebb ajánlatot talál a vásárló még a szolgáltatói boltok polcain is, úgyhogy az A22 5G most plecsni nélkül távozik tőlünk, egyelőre az eddigi olcsó-5G vonalon mozgó ajánlatok (OnePlus N10, Realme 8 5G, Redmi Note 10 5G) között csak a Xiaomi tudott annyira lemenni árban, hogy arra kijárt egy plecsni, a többieknél szinte kivétel nélkül azt éreztük, hogy túl sok a kompromisszum ezen az árszinten a fejlett hálózatit technológiáért cserébe. A jó hír azonban az, hogy ezúttal a Samsung sem szállt el annyira az árazással, körülbelül ugyanazt a tudást adja, mint a többiek, tehát ha valaki okvetlen az 5G-re gerjed, de kevés pénzből akarja megúszni, akkor nem lesz drágább a vétel a koreai márkát választva, ha amúgy az illetőnek fontos a szoftveres támogatás és a rengeteg helyen és módon elérhető support.

Bog

Specifikáció

Samsung Galaxy A22 5G
Samsung Galaxy A22 5G Külső
Méretek 167,2 x 76,4 x 9 milliméter
Tömeg 203 gramm
Színvariációk szürke, fehér, menta, lila
Kijelző képátlója 6,6 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (405 ppi)
Típusa, frekvenciája IPS LCD, 90 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (bekapcsológombban)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége MediaTek Dimensity 700 5G (MT6833), 7 nm
Processzor 2 x 2,2 GHz Cortex-A76 & 6 x 2,0 GHz Cortex-A55
Grafikus chip Mali-G57 MC2
RAM, tárhely mérete (hazai forgalmazás) 4/64 GB, 6/128 GB
Memória bővítése microSD
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G n1/n3/n8/n28/n41/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac (kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 11, One UI 3.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 48 megapixel (f/1,8, PDAF)
5 megapixel (115 fok, f/2,2)
2 megapixel (mélység, f/2,4)
LED villanó
Előlapi kamerarendszer 8 megapixel (f/2,0)
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Jack kimenet van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 15 watt
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, barométer, közelségérzékelő, fényérzékelő

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés