Hirdetés

Kedvező árú 5G-s Galaxy készül

Az A13 200 euró alatt debütálhat.

Hirdetés

Gőzerővel folyik az 5G hálózatok világszintű kiépítése, és ezzel párhuzamosan az efféle sávokra felkapcsolódó mobilok száma is egyre gyarapodik. Ahogy pedig az 5G modem egyre több modellben köt ki, úgy esik egy-egy ilyen egység gyártási ára, és így lehetséges, hogy a középkategória alsóbb felében is elkezdtek felbukkanni az ilyen képességű telefonok.


A Galaxy A12-nek csak 4G-s variációja volt, az A13 érkezhet 5G modemmel is [+]

A Samsungnál jelenleg a Galaxy A22 5G jelenti a belépőt az efféle hálózati generációba, ám ennél is olcsóbb lehet a Galaxy A13 5G, melynek számozása előrevetíti, hogy a Galaxy A széria következő generációjával érkezik, de esélyes, hogy még ebben az évben. Holland források szerint a mobil SM-A136B kódnéven készül és megállhat 200 euró környékén az ára, azaz 70 ezer forint alatt. Nyilván létezik ennél is kedvezőbb árcédula, és idővel a 4G modem is kikötött minden okostelefonban, ez viszont lassú folyamat volt, és jövőre sem várunk valóban filléres 5G-s mobilokat.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy A22 5G - mindent az 5G-ért

    Az A22-ből 4G változat is létezik, de az 5G miatt az sok dologban konkrétan jobb, mint a fejlettebb hálózati technológiát használó márkatárs.

  • Samsung Galaxy A12 - idén sem erősebb

    Ismét érthetetlen helyeken lett elspórolva a Samsung belépőmodellje, a gyenge chipset pedig nehezen hozható össze a teljes értékű One UI rendszerrel. Az üzemidő viszont nagyon jó.

Hirdetés