Bemutatkozott a Nokia G300

Ennél olcsóbb 5G-s Nokia jó eséllyel nem lesz a közeljövőben, de a Snapdragon 480-as modellek lecsupaszított változata azért remélhetőleg sehol nem követel majd nagy kompromisszumot.

Hirdetés

Első körben kissé érthetetlen, hogy miért pont Nokia G300 5G néven, de bemutatkozott a HMD mobilos palettájának legolcsóbb tagja. Nagyjából azt kaptuk, amire az előzetesek alapján számítottunk: 6,5 hüvelykes kijelző apró notch kíséretében, sima HD+ felbontással és 8 megapixeles szelfikamerával, körbe érezhető mennyiségű kávával, továbbá oldalsó ujjlenyomat-olvasóval és arcalapú feloldás támogatásával.


[+]

A hardver a Snapdragon 480 5G, pontosan ugyanaz, ami G50-től XR20-ig minden modelljükben megtalálható, nyolcmagos, két darab Cortex-A76 és hat darab Cortex-A55 klaszterekre épülő processzora elegendő teljesítményt biztosíthat a mindennapokra, ehhez tartozik 4 GB RAM és 64 GB-nyi, bővíthető tárolóhely. A mobil a kicsomagolás pillanatától az Android 11-et futtatja, és vélhetően fürgén érkeznek majd rá a további frissítések is.


[+]

Egyszerűsítettek a hátlapi kameraszetten: 16 megapixeles főkameráról beszélünk, mellette 5 megapixeles ultraszéles egység és 2 megapixeles mélységérzékelő felel a képekért, de szoftveresen bőséges a lista, van éjszakai mód, elektronikus képstabilizálás, OZO Audio és videós zajszűrés. 4470 mAh kapacitású akkumulátora vélhetően jó üzemidőt fog hozni, tölteni 18 W-os teljesítménnyel lehet. Október 19-től indul bizonyos piacokon, például az Egyesült Államokban, ahol nettó 200 dollárért, vagyis körülbelül 62 ezer forintért, plusz néhány százaléknyi adóért lehet megvásárolni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés