Külső, kijelző, csomagolás
6,53”-es képátló, 1080 x 2340 pixeles panel, majd' 200 grammos ház, 5020 mAh-s telep, Type-C port, négy hátlapi kamera és 65 ezer forintos ár 4/64 GB-os kiszerelésben – pár éve hiányérzetem lett volna, ha az iménti specifikáció mellé csak a Redmi 9 nevet társítom, lévén egy tipikus Redmi Note óriástelefon paramétereit írtam le. 2020 egyik realitása viszont az, hogy már a Redmi alapkészülék is hatalmas, és időgép szükségeltetik, ha az ember apró és olcsó telefont akar megkaparintani. A másik pedig: sok gyártó – köztük a Xiaomi és almárkái – teljesen elvesztették az eszüket, ha elnevezésekről van szó.
Már az zavaros, miért jön hozzánk egyik évben jó áras csúcstelefon Pocophone, aztán Xiaomi Mi, aztán megint Poco felirattal, és sokszor egy ugyanazon készülékre az egyik piacon ilyen, a másikon olyan logót nyomtatnak, aztán jövőre megint variálnak. 6,5” környékén pedig befutott a középkategóriába eddig a Redmi 9, a Redmi 9A, a Redmi 9C, a Redmi Note 9, a Redmi Note 9S, a Redmi Note 9 Pro, a Redmi Note 9 Pro Max, a Redmi K30, a Redmi K30 5G, a Redmi K30 5G Racing, a Redmi K30i 5G, a Poco X2, a Poco M2 Pro, a Mi Note 10 Lite, a Mi 10 Lite 5G, a Mi 10 Youth 5G és még ki tudja mi, hány néven.
Épp ezért költöztem a címkészülékbe kissé fáradtan, hiszen érkezett már, itt van és jönni fog hasonszőrű készülék pár alaptulajdonság n + 1 számú variációjában, amikor simán elég lenne négy ajánlat a középkategória szegmenseibe hajszálpontosan igazítva. A Redmi 9 név azért is furcsa, mert 163,3 x 77 x 9,1 milliméteren annyira méretes lett, hogy nagyobb a Note 8T-nél, úgyhogy az egykezes használat kilőve. És bár mutogatta magát a Redmi széria fémházban az évek folyamán, ma recézett plasztikkal kell beérni, bár legalább zavaró élek vagy illesztési hézagok nincsenek.
A Xiaomi random telefongenerátora 8 megapixeles kamerát dobott az előlapi cseppre és 13 + 8 + 5 + 2 megapixeles négyest a hátlapra, amely matt türkizkék kivitelben és csillogó Redmi felirattal egyébként korrektül néz ki, ha nem is elegánsan. Kicsit lejjebb az ujjlenyomat-olvasó pedig férfikézre esik, gyors működéssel. A hölgyek viszont nyújtózkodni fognak utána, ahogy a nekem még épp elérhető hangerőszabályzó sem lesz közel nekik jobbra, a bekapcsoló felett. Örvendetes, hogy megvan az infra felül és a jack port alul, a csomagolás pedig a 10 wattos töltő, a Type-C kábel, a SIM tű és a leírások mellett átlátszó tokot is rejt – mondjuk azt feleszkábálva erővel lehet csak a Redmi 9-et zsebbe tuszkolni.
Kijelző-teszt | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Redmi 9 | Redmi Note 8T | Honor 9X | Samsung Galaxy A21s | Huawei P40 Lite |
Képátló | 6,53 hüvelyk | 6,30 hüvelyk | 6,59 hüvelyk | 6,50 hüvelyk | 6,40 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 720 x 1600 | 1080 x 2310 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | LTPS LCD | PLS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 444 nit | 522 / 711 nit | 421 nit | 311 nit | 412 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,1 nit | 1,3 nit | 1,7 nit | 3,9 nit | 1,0 nit |
Fekete fényerő | 0,21 nit | 0,31 nit | 0,35 nit | 0,31 nit | 0,41 nit |
Kontrasztarány | 2119:1 | 2370:1 | 1205:1 | 1005:1 | 1004:1 |
Színhőmérséklet | 7817 K + kézi | 7985 / 7341 K + kézi | 8738 K | 7915 K + kézi | 7065 K + kézi |
A Full HD felbontás és a tűéles kép örvendetes, ám valahol spórolni kellett, és ennek középszerű betekintési szög és gyenge napfény alatti fényerő lett az ára – a tartalmakat nyári árnyékba húzódva is nehéz kivenni, és még hálátlanabb feladat fényképet komponálni, bár lehet, hogy az előre applikált fóliát levéve javul a dolog. Ezen a ponton jobb lett volna egy kisebb HD panel 600 nit körüli fénysűrűséggel, de legalább a színek rendben, a kékes kalibráción állítani lehet, van olvasómód, sötét rendszertéma és hatékony gesztusvezérlés.
A láthatatlan látnivalók sorát felül fénymérő zárja – hiába akad némi használatlan sáv a képernyő körül, értesítő LED-nek nem jutott hely, mindig aktív kijelző sem helyettesíti. Nyilván a vízálló minősítés, a vezetékmentes töltés, az 5G és az eSIM nem ebben a műfajban játszanak, ehelyett dual nanoSIM foglalatot kapunk 4G modemmel, plusz külön helyet a tálcán a microSD kártyának. A pakkot a Xiaomi.hu-tól kaptuk tesztre.
MediaTek Helio G80, MIUI 11
A Redmi 9 a papíron ígéretes, játékra igazított, 12 nm-es MediaTek Helio G80 SoC-t veti be (2 x 2 GHz Cortex-A75 + 6 x 1,8 GHz Cortex-A55 processzormag, Mali-G52MC2 GPU), és az Android 10-en alapuló, 11-es MIUI felületen nem jellemző a dadogás, bár néha azért előfordul. A 3D játék mondjuk az Asphalt 9-cel viszont erősen szaggat, aláhúzva, hogy a HD kijelző jobban passzolt volna a fenti hardverhez. A tároló 64 GB-on kellően bőséges és bővíthető, viszont nem kifejezetten gyors. A 4 GB RAM-ra nem lehet panasz.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Redmi 9 | Redmi Note 8T | Honor 9X | Samsung Galaxy A21s | Huawei P40 Lite |
Rendszerchip | MediaTek Helio G80 | Snapdragon 665 | HiSilicon Kirin 710F | Exynos 850 | HiSilicon Kirin 810 |
AnTuTu Bench. 8.x | 199760 pont | 175148 pont | 176891 pont | 114878 pont | 301809 pont |
Geekbench 5 (single/multi) | 327 / 1326 pont | 315 / 1386 pont | 322 /1360 pont | 183 / 1056 pont | 588 / 1864 pont |
AndroBench Sequential Read | 293,33 MB/s | 302,09 MB/s | 798,11 MB/s | 306,22 MB/s | 823,28 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 242,17 MB/s | 237,47 MB/s | 192,76 MB/s | 81,45 MB/s | 574,61 MB/s |
AndroBench Random Read | 81,82 MB/s | 59,32 MB/s | 150,79 MB/s | 82,72 MB/s | 165,23 MB/s |
AndroBench Random Write | 63,19 MB/s | 115,52 MB/s | 160,86 MB/s | 64,04 MB/s | 190,56 MB/s |
Érdekes, hogy a Redmi 9 Kínában MIUI 12-vel mutatkozott be, a nemzetközi variáns viszont 11-es köntössel kell beérje egyelőre, mindenesetre kiforrott mára a Xiaomi rendszercsomagja. Annyira mondjuk nem, hogy időnként ne jöjjön egy „a YouTube állandóan leáll” üzenet, máskor meg a tálca tűnik el alul, ha beállítom a felpöccinthető alkalmazástárat – ugyanezt a bakit édesanyám Redmi 5-je évek óta elköveti, szóval visszatérő márkahiba.
Máskülönben a felület, a téma, a megjelenített méret és miegymás szépen testre szabható – csak azért kár, hogy a telefon elsőre nem kérdezte meg, akarok-e öt felesleges játékdemót vagy WPS Office-t, mert amúgy nemleges választ adtam volna. Kapóra jön a távirányító, amely bár nem programozható, mindenféle eszközhöz vannak sémái. Akad általános rendszerfelügyelet (mondjuk a felugró ablakokat minden telepítéskor én kikapcsoltam), fájlkezelő Google Drive klienssel, fájlcserélő, hangrögzítő és telefonos költözést segítő program.
Akad duplakoppos és ujjlenyomat-olvasós felébresztés, kamera gyorsindítás és a szokásos teljes képernyős gesztusok mellett gyors alkalmazásváltás, hosszan húzva az ujjat oldalról. Ha pedig a Drive meg lett említve, természetesen Google csomag is adott, el is büszkélkedik vele a kis szemtelen csomagolás, nyilván a Huawei-nek mutatva fricskát – csak nehogy legközelebb a Xiaomit pécézze ki magának Amerika, mert akkor Lei Jun arcára fagy a mosoly. A tárcsázó, a telefonkönyv és társai mindent tudnak, ahogy sem a Chrome-ban, sem a gyári böngészőben nem kell csalódni, hacsak egy-két dadogás valakinek a világvégét nem jelenti.
Kamerák, multimédia
Öt kamerát kínál a Redmi 9, ami egyfelől dicséretes mennyiség, másfelől ott a félelem, hogy nem jutott idő mindegyik optimalizálására. A fixfókuszos, 8 megapixeles szelfikamera mondjuk korrekt, ha kell HDR-t is bevet, hátul pedig 13 megapixeles főkamera villog PD-autofókusszal, f/2,2-es rekeszértékű optikával, hardveres stabilizálás vagy pixel binning trükkök nélkül. Mellé 8 megapixeles ultraszéles modul szegődött 118 fokos látószöggel (f/2,2, fixfókusz), valamint a feleslegesebb darabok közül makrókamera (5 megapixel, f/2,4) és mélységérzékelő (2 megapixel, íme, egy elfogadható minőségű portré).
A szoftver három másodperces hatásszünettel indul és fürgén élesít, a három lencseváltó ikon viszont ne tévesszen meg senkit: a 2x-es zoom digitális. Érdemes a HDR-t automatára tenni (és vele együtt este a Redmit stabilan tartani), az AI-t pedig kikapcsolni, mert gyakorta tolja túl a színeket és a kontrasztot. Örvendetes, hogy kézi módban a normál, a széles és a makrólencse is testreszabható, a záridő állítást beleértve, és bár a program nem kínálja fel, a Manual Camerával sikerült egy DNG RAW nyersfájlt menteni, majd feldolgozni rengeteg részlettel, némi pöttymintál égalján (balra). Vesd össze vele az automatika JPG eredményét jobbra, aztán következzék a normál és ultraszéles gyűjtemény zebramintában.
Az automatika gyakorta exponál túl és korrigál HDR-rel, amitől a képek mosottak. Középre és egyébként nyomtatásra jut elég részlet, de azért az algoritmus bátran összemossa a hasonló tónusú részeket. Bár alacsonyabb az ultraszéles kamera felbontása és gyengébb a rajzolata, az árszinten jellemző, visszafogott minőség helyett használható eredmények születnek: ennyiért érdemes megbecsülni ezt a produktumot.
Más kérdés, hogy este fátyolos-homályos-impresszionista stílusban emlékeztet minket az extra lencse arra, hogy a Mi 10 Pro minőségéért bizony mélyen az ember zsebébe kell nyúlni, és sajnálatos módon a főkamera sincs a helyzet magaslatán, ha a sötétben vonalélességről van szó. Ez utóbbitól többet vártam, főleg úgy, hogy az expozíció, a dinamika és a fehéregyensúly rendben, ergo az alapok adottak voltak a jobb minőséghez.
Gyakran hangsúlyozom a kis felbontású makrókamerák ipari melléktermék jellegét, és tény, hogy a főkamera közelképei (1-2. kép) részletesebbek a dedikált lencsénél (3-4.). És mégis: az utóbbi a vártnál jobb dinamikával és részletességgel dolgozik, plusz igazán közel lehet férkőzni a makrótémához, csak a fixfókuszos rendszer miatt kell innen-onnan többször kattintani, hogy legalább egy kép éles legyen.
A videózás a Redmi 9 legfőbb gyengéje: nincs meg az árszinten elérhető Note-ok 4K felvétele vagy jófajta elektronikus stabilizálása 1080p-n, a képminőség is közepes. Azért jól jön a normál és ultraszéles videózás (váltás nélkül menet közben), egyébként pedig elfogadható a sztereó hang, bár némi zajszűrés lefülelhető.
A MIUI-s zenelejátszó a legtöbb fájlformátummal megbirkózik, felkínál jó pár widgetet és beállítást, valamint a füleshez tartozó hangsémát, a 3,5 milliméteres portról nem is beszélve. Arra mondjuk átlagos minőségű hang jut a dinamika és a részletesség tekintetében, nyilván más szintet képvisel egy csúcsmobil, bár az utóbbi kategória manapság nélkülözi az említett portot, akárcsak az itt fellelhető FM-rádiót is.
Hangkeltésre bőven jutott hely, úgyhogy erélyes hang árad a Redmi 9 monó hangszórójából, amit tisztának a maximumon semmiképp nem mondanék. A dobozos jelleg valamelyest csökken 80%-ra szabályozva, és ilyenkor a sziszegős melléktermék is eltűnik, úgyhogy korrekt a dolog, főleg komolyzene esetében, egy egész pici mélyhanggal megspékelve. A videólejátszó az alapvető kódolásokkal megbirkózik, a DivX, Xvid viszont VLC Playeren fut normálisan, a feliratokat beleértve, ezt külön telepítettem. Nem ez az eszköz fogja kedvenc 4K és HDR videóinkat lejátszani, ezek ugyanis nem futnak normálisan.
Adatkommunikáció, üzemidő, végszó
A Redmi 9 két nanoSIM-et fogad be minden hazai LTE sáv támogatásával, 5G opció nélkül. A vételi és beszélgetési minőség rendben, a hangszóró picit dobozos, nem kristálytiszta, de kellően felhangosítható, hogy zajos környezetben is értsem a másikat, ahonnan nem jött panasz. A WiFi 802.11a/b/g/n szabványú egy csatornán, átlagos vételi minőséggel (Direct, HotSpot, Display), a Bluetooth 5.0-s (A2DP, LE), az USB pedig 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). A navigálás fürge a földi antennák és routerek, valamint a GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou műholdak segítségével egy csatornán. Akad iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, hangszenzor, NFC és infra. Nincs barométer.
Az 5020 mAh-s telep a sorozathoz méltó, kitűnő üzemidőt biztosít 6-8 órás képernyőidőkkel és intenzív használattal másfél napos töltésrátával, ami kitolható akár háromra. Kétségtelenül kényelmes úgy útra kelni nyáron, hogy nem fog egy ideig a mobil konnektor vagy akkubank után könyörögni, igaz: ha kábelre kerül, közel két órára a 10 wattos adapteren ragad. Qi töltés nincs, jó pár energiatakarékos opció viszont van az amúgy is jó készenléti fogyasztás megnyújtására.
Összefoglaló
Pro | |
---|---|
Kitűnő üzemidő | |
FM-rádió, USB-C port, dual SIM tálca külön microSD foglalattal, infra, jack kimenet | |
Kontra | |
Alacsony napfény alatti fényerő | |
Szaggatott 3D-s játék | |
Korlátozott kameraminőség | |
Nincs 4K felvétel vagy képstabilizálás | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 7,5 pont |
Kijelző | 7,5 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftverfelület | 9 pont |
Fotózás, videózás | 6 pont |
Hangminőség | 7 pont |
Adatkommunikáció | 8 pont |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték arány | 6 pont |
Indulóár (4/32 GB, HUF) | 64 900 |
Ahogy a mobilpiac fejlődik, úgy gyarapodik a legendás Redmi alapszéria tudása, amit a 9 méretes, tűéles Full HD panelje bizonyít. Ugyanakkor nem egy drágább Note modellről van szó, valahol tehát kompromisszumot kellett kötni, és ennek gyenge napfény alatti fényerő és dadogós 3D-s játék lett az eredménye. A kameraötös is sokat akart, aztán csak a mennyiség jött össze, a minőség fotózáskor és videózáskor sem maradandó, leginkább a korlátolt algoritmus miatt. Azért jó, hogy belefért egy használható ultraszéles és makró kamera, viszont hiányzik a 4K felvétel és bármilyen képstabilizálás.
Az üzemidő kitűnő, az összeszerelés pedig rendben, de volt már fémből a most műanyag ház, 65 ezer forint pedig egyszerűen túl sok egy mobiliért, hogy a féléves, fürgébb és kamerában profibb Redmi Note 8T-nek kihívója legyen. Aki mégis ragaszkodna 2020-hoz, annak a Redmi Note 9 lehet jobb vétel kicsit többért, a Redmi 9A / 9C pedig jóval olcsóbban várható, úgyhogy azok lehetnek az ár/érték bajnokság legversenyképesebb tagjai. Túl sok hasonszőrű és méretű telefonnal rukkolt elő mostanság a Xiaomi és brandkatalógusa, és sajnos egy apróbb telefon sincs közöttük, a Redmi 9-nél pedig csupa jobb vétel akad. Úgy hallottuk viszont, hogy hamarosan csökkenni fog a 4/64 GB-os modell hivatalos ára, és kezd felbukkanni a 3/32 GB-os olcsóbban, tehát van élet a készülékben, de konkurencia is van rendesen.
Bone123
A készüléket a Xiaomi.hu ajánlotta fel tesztre, a Redmi 9 az alábbi linken érhető el.
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 163,32 x 77,01 x 9,1 milliméter | |
Tömeg | 198 gramm | |
Készülékvédelem | Gorilla Glass 3 | |
Színvariációk | zöld, lila | |
Kijelző képátlója | 6,53 hüvelyk | |
Képaránya | 19,5:9 | |
Felbontása | 1080 x 2340 pixel (394 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | IPS-LCD, 60 Hz | |
Értesítő LED | nincs | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó (hátoldalon) | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Helio G80, 12 nm | |
Processzor | 2 x 2 GHz Cortex-A75 + 6 x 1,8 GHz Cortex-A55 | |
Grafikus chip | ARM Mali-G52MC2 | |
RAM, tárhely mérete | 3 / 32, 4 / 64 GB | |
Memória bővítése | microSD kártya (önálló foglalat) | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/3/4/5/7/8/20/28 |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.0 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n (HotSpot, Direct, Display) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Navigáció | A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou | |
NFC | van | |
Infra | van | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 10, MIUI 11 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 13 megapixel (f/2,2, PD-autofókusz) 8 megapixel (118 fokok látószög, f/2,2, fixfókusz) 5 megapixel (makró, f/2,4, fixfókusz) 2 megapixel (mélységszenzor, f/2,4, fixfókusz) LED + színszenzor |
|
Előlapi kamera | 8 megapixel (f/2, fixfókusz) | |
Videófelvétel | 1080p / 30 fps | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 5020 mAh lítium-ion | |
Vezetékes töltés | 10 watt (18 wattos QC3 adapter támogatott) | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, hangszenzor, közelségérzékelő, fényérzékelő |