Realme 7i - olcsón is lehet jót

Az olcsó telefonok mezőnyéből kitűnni nem egyszerű feladat, a Realme 7i viszont tud egy-két trükköt annak ellenére is, hogy a középkategória alsó szegmensében játszik.

Bevezető

A középkategória alsó szegmense egy kihívásokkal teli sáv, az 50 ezer forintos árszint körüli telefonok kapcsán sokszor az a kérdés, hogy hol kell kompromisszumot kötni. Kamera? Chipset? Akkumulátor? Kijelző? Mindenből nem lehet olyan szintű megoldást beletenni, ami megfelel az elvásároknak, mert akkor már nem az 50 ezer forintos szinten érdemes turkálni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy aki ezen az árszinten nézelődik, az pontosan tudja, hogy számára mi a fontos, mert egy-egy dologban tudnak extrát mutatni ezen az áron is az egyes modellek, de olyan opció nincsen, hogy az összes paraméter tekintetében az egyik modell felülkerekedik az összes többin.


[+]

A Realme 7i ahhoz képest nem is egy koros modell, hogy már a 8-as széria is itt kopogtat az ajtón, kábé fél éve mutatták be és pont az volt vele a cél, hogy az olcsóbb szegmensben tudjon valami újat mutatni. De azért ez mégsem annyira triviális, mert létezik másfelé egy másik Realme 7i tök eltérő paraméterekkel, a hozzánk érkező cucc viszont a Narzo 20 átcsomagolása. Viszont úgy néz ki, hogy a hazai csapat meg tudta győzni a magyar szolgáltatatókat is, a 7i a Telenornál, a Realme 7 (ami egy komolyabb cucc) pedig a Vodafone kínálatában is elérhető lesz. A 7i viszont rengeteg konkurens termékkel kell szembenézzen, ott van a még mindig népszerű Redmi 9, a nemrég érkezett TCL 20 SE, a Nokia 3.4, a Poco M3, egy-két korábbi Honor és Huawei… szóval van merítés.


[+]

A Realme 7i viszont tud nyújtani olyasmit, amit mások nem. Nem is egy olyan dologra bukkanhatunk a specifikációt átnyálazva, ami meglepő ebben az árszegmensben. 6000 mAh-s akkumulátort, 48 megapixeles kamerát és 18 wattos gyorstöltést ígér papíron a készülék és ha az imént felsorolt konkurenseket nézzük, akkor ezek a tulajdonságok meglepőek az 50-55 ezer forintos árszinten, szóval kifejezetten ígéretesnek tűnhet első nekifutásra a termék. A kérdés nyilván az, hogy hol és milyen megkötések és kompromisszumok árán kell ezeket a kategóriában ritkának számító képességeket megfizetnünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

  • Bővül a Realme Narzo széria

    Ami csak annyiban érdekes, hogy a Narzo modellek Európában is megjelennek, csak más szériában.

  • Bemutatkozott a Realme Narzo 30

    Nem kizárt, hogy a malajziában bemutatott modell Európában a Realme 8-as széria egyik tagja lesz.

  • Realme C21 - jó védelemmel száll ringbe

    TÜV-minősítés, méretes akkumulátor, teljes értékű Android és 12 nanométeres rendszerchip: 43 ezer forintos áron ezek jó hívószavak, de a gyakorlatban ez is csak egy belépő szintű eszköz, azok tipikus hibáival.

  • A középkategóriát bővíti a Realme

    Az X7 Max 5G a gyártó TV-i mellett egyfajta mellékes termékként mutatkozott be, és bár a specifikáció hangzatos, valójában inkább a nevezéktan lett eggyel hosszabb.

Előzmények

Hirdetés