Bevezető, tartozékok
Pár évvel ezelőtt az alsó kategóriás eszközök egyszerűen nem voltak igazán használhatók, a szoftver akadozott, a kijelzők betekintési szöge borzalmas volt, szóval akkoriban még nehezen hittük volna el, hogy ez rövid időn belül gyökeresen megváltozik majd. Manapság viszont már egész olcsók lettek a hardveres komponensek, ráadásul ezeknek az alkatrészeknek a teljesítményével sincs gond, így ha valaki egy harmincezer forintos mobilt leemel a polcról, azzal is el tud lenni hosszabb-rövidebb ideig, és közben még a körmeit sem fogja a lassulások miatt lerágni az ujjairól. Hab a tortán, hogy ameddig anno még a felső kategóriás Sony Xperia S-ben csodáltuk a HD kijelzőt, addig ez már belépőszinten is elérhető, szóval tényleg nagyot fejlődött a világ az utóbbi időben. Tegyük hozzá, hogy direkt visszakerestünk pár évvel ezelőtti, olcsó okostelefonos teszteket és már akkor is azt mondtuk, hogy egyre használhatóbbak ezek a belépő cuccok, de akkor még nem tudtuk, hogy milyen gyorsan válnak már abszolút életképessé, márpedig ma itt tartunk. Nem is kell messzire mennünk időben, hogy tudjunk mutatni ilyesmit, a Doogee X5 és annak Pro változata is ezt az állítást erősíti, ahogyan a piros szolgáltatónál kapható Smart Prime is kiemelkedően jó ajánlat az árához képest.
Nem rossz a készülék fogása [+]
Prestigio tesztet már igencsak rég írtunk, a cégnél elég nagy a csend, nem rukkoltak elő friss modellel az utóbbi hónapokban, mondjuk mai tesztalanyunk sem a zászlóshajó címért fog küzdeni. Ezt, a Muze C3 névre keresztelt terméket az "életnél is világosabb", a "professzionális fotós", a "négymagos processzor ereje" és hasonló kifejezésekkel hirdeti a vállalat. Ezen is látszik, hogy mennyire próbál sMuzeolni a felhasználóknak a telefon, pedig a csak úgy bedobált szavak egyike sem helytálló annyira, bár az alsó kategóriás felhozatala mellé legalább egész korrekt árcímkét kapott a telefon, persze az megint más tészta, hogy vajon az előlapi vaku megéri-e a felárat a konkurensekhez képest, hiszen ez nem feltétlenül olyan extra, amire mindenkinek szüksége lenne. És lényegében ez különbözteti meg funkcionalitásban tesztünk alanyát az előbb felsorolt versenytársaktól.
Az XXL GSM által rendelkezésünkre bocsátott készülék doboza hivalkodó, nem csak a fekete és a piros színkombináció, hanem a csillogó, kockás mintázat miatt is. A csomagolás tetején egy képet tekinthetünk meg a telefonról, az alján pedig nem ikonok, hanem szöveg formájában tüntették fel a legfontosabb specifikációkat. A fedelet oldalról kell felhajtani, így jutunk hozzá először a mobilhoz, valamint az alatta fekvő microUSB kábelhez, a töltőfejhez, és az ajándék előlapi fóliához.
Külső
Teljesen átlagos, 142,8 x 72,6 x 8,8 milliméteres külsővel rendelkezik a Muze C3, nem az volt a cél, hogy minden eddiginél vékonyabb vagy hatásvadászabb dizájnnal lepjék meg a leendő vásárlókat. Egy ilyen készüléknél nem is ez a lényeg, biztos majd ennek is eljön az ideje, ám most még a műanyag és az üveg a menő az alsó kategóriában, ami ha jól össze van rakva, nincs is semmi probléma. Esetünkben szerencsére pont így van, nem nyikorog a telefon, próbáltam pedig erősebben is nyúzni. A 156 grammos testet nem nehéz egy kézben fogni, persze kényelmesnek sem mondanám, a hosszabb ujjakkal rendelkezők mindenképpen előnyt élveznek, ha egy kézzel szeretnék használni a mobilt.
Az előlap alján világító érintőgombokat találunk [+]
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Prestigio Muze C3 | Allview P6 Energy | Lenovo A5000 | Leagoo Lead 7 |
Fehér fényerő (max.) | 364 nit | 427 nit | 428 nit | 518 nit |
Fehér fényerő (min.) | 38 nit | ? nit | ? nit | ? nit |
Fekete fényerő | 0,43 nit | 0,46 nit | 0,59 nit | 0,46 nit |
Kontrasztarány | 848:1 | 928:1 | 726:1 | 1126:1 |
Színhőmérséklet | 7942 K | 10648 K | 7765 K | 14020 K |
Hirdetés
Kezdjük a kütyü szexepiljével, az előlapi vakuval, ami bal felül helyezkedik el, fényereje pedig pont arra elég, hogy közelről még éjszaka is jó szelfiket lehessen csinálni. Mellette helyezkedik el a beszélgetési hangszóró, a kékben pulzáló értesítő led, a fény- és közelségérzékelő szenzorok, valamint az 5 megapixeles másodlagos kamera. Alul három, érintésérzékeny funkciógombot találunk (menü – ez csalóka, mert az ikon alapján alkalmazásváltót várnánk –, home és visszalépés), szerencsére mindegyik rendelkezik háttérvilágítással. (Ez ismét egy olyan apróság, ami a Muze felé billentheti a mérleget.) Az előlap terjedelmes részét foglalja el az 5 hüvelykes, 720 x 1280 pixel felbontású kijelző, a 294 ppi-s képpontsűrűséggel rendkívül elégedettek lehetünk ebben az árszegmensben. Az IPS-LCD panel fényerével viszont nem annyira, erős napsütésben már meggyűlhet a bajunk a tartalom leolvasásával, és az érzékenysége sem kiemelkedő, ezeken a problémákon a viszonylag jól kalibrált fehéregyensúly sem segít.
Oldalt több gomb helyezkedik el [+]
A készülék oldalai kellemesen simulnak a tenyérbe. Jobbról érjük el a hangerőszabályzásra, valamint a telefon illetve a képernyő ki- és bekapcsolására szolgáló billentyűket, felülre a 3,5 milliméteres jack kimenetet szerelték, alul pedig a microUSB kábelt csatlakoztathatjuk. Felül egyébként van még egy infraszerű megoldás a fülhallgató interfésze mellett, viszont erről nincs semmilyen információ, és egy program sem kapcsolódik hozzá, szóval valószínűleg nem is az, aminek látszik.
A hátlap recézett, nem gyűjti az ujjlenyomatokat [+]
A hátlap matt felületű, kicsit asztalterítő hatást kelt a műanyag, jó a fogása és nem gyűjti össze az ujjlenyomatokat. Alul szólal meg a hangszóró, középen egy hatalmas Prestigio logót és feliratot figyelhetünk meg, felül pedig a vaku villant, és a 8 megapixeles fényképező készíti a képeket. A borítást hátulról nézve bal alulról kezdve bonthatjuk le. Az akkumulátor cserélhető, ahhoz nem kell kivenni, hogy a microSD kártyát betegyük a helyére, ahhoz viszont sajnos igen, hogy a micro- és a normál SIM foglalatokhoz hozzáférjünk.
Hardver, szoftverezettség
Dörzsöltem a tenyerem, amikor a specifikációk között megláttam a 28 nanométeres csíkszélességű MediaTek MT6582 chipsetet. Na jó, nem. Ez a lapka ugyanis már a feledés homályába veszhetne, mégis hol WVGA, hol HD felbontású kijelzővel szerelt telefonoknál használják. Az ARMv7 architektúrájú, négy darab 1,3 GHz-re skálázott Cortex-A7 maggal rendelkező processzor mellé egy Mali-400MP2 grafikus gyorsító társul, rendszermemóriából 1 GB-ot kapott a mobil. A belső tárhely mérete 8 GB, ám ez csak álca, hiszen ebből 4,74 GB-ot tudunk megtölteni adatokkal, a többit a rendszer és a feltelepített alkalmazások foglalják el. Nyilván ez azért nem sok, főleg ha valaki zenét vagy filmeket tárolna eszközén, de van microSD foglalat, ami maximum 32 GB-os kártyát képes kezelni. Ha még ez sem lenne elég, akkor a Prestigio MultiCloud 200 GB ingyen tárhelyet biztosít, ahova megannyi fájlt feltölthetünk. A rezgőmotor nagyon erős, ha telefont zsebre vágjuk, akkor is érezni fogjuk az értesítéseket.
Az előlapra is szereltek egy apró ledes villanót [+]
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Prestigio Muze C3 | LG Joy | Doogee X5 | Op3n Dott telefon |
Rendszerchip | MediaTek MT6582 | Snapdragon 200 | MediaTek MT6580 | MediaTek MT6582 |
AnTuTu 5.x Benchmark | 18861 pont | 14144 pont | 20297 pont | 19545 pont |
Vellamo Browser | 1688 pont | 1378 pont | 2205 pont | 1702 pont |
Vellamo Metal | 673 pont | 672 pont | 676 pont | 768 pont |
Geekbench 3 (single) | 362 pont | 318 pont | 361 pont | 354 pont |
Geekbench 3 (multi) | 1184 pont | 583 pont | 1183 pont | 1196 pont |
GFXBench Manhattan onscreen | nem indult el | nem indult el | nem indult el | nem indult el |
Manhattan offscreen 1080p | nem indult el | nem indult el | nem indult el | nem indult el |
GFXBench T-Rex onscreen | nem indult el | nem indult el | nem indult el | 9,4 fps |
T-Rex offscreen 1080p | nem indult el | nem indult el | nem indult el | 4,2 fps |
Azt már korábban is láthattuk, hogy az MT6582 lapka a határait feszegeti, amikor egy HD kijelzőt kell meghajtania. A normál műveletek során itt sincs probléma, hiszen ilyen még viszonylag pörgős a rendszer, de ha már sok üzenetet vagy névjegyet tárolunk a telefonon, akkor ezek a funkciók is lelassíthatják a rendszert. Persze még mindig nem annyira, mint amikor játékra, vagy mondjuk nagyobb méretű dokumentum megnyitására kerül sor, ilyenkor már döcögősebb minden, pláne ha még közben zenét hallgatunk, vagy egy másik applikációba lépünk át, netalántán telepítünk valamit az Áruházból. Melegedés egyáltalán nem tapasztalható, ez legalább valamennyire jó hírnek mondható.
Vállveregetés jár a Prestigiónak azért, hogy a már többször említett, kicsit gyengécske chipset ellenére mégis sikerült a telefonra varázsolniuk az Android 5.0.2 Lollipop operációs rendszert, sőt még arra is maradt energia, hogy egy-két extrával ellássák a szoftvert. Az ikonkészlet és a működési elv persze nem változott, a főoldalak és a menü tartalmaznak gyorsikonokat, előbbire még widgetek is kihelyezhetők. Fentről tudjuk lehúzni az információs függönyt, a szokásosnak megfelelően itt az értesítéseket és a gyorsbeállítások kapcsolóit leljük fel. A beállításokon belül konfigurálhatjuk a SIM-eket, hogy melyik legyen az elsődleges hívás, SMS, vagy adatkapcsolat esetén. A telefonkönyvben korlátlan mennyiségű névjegyet tárolhatunk, ezek között a tárcsázóról prediktíven kereshetünk, és társíthatunk hozzájuk nevet, címet, csengőhangot, emailt vagy jegyzetet. A cég egyedi billentyűzete ugyan rögtön kijelzi az ékezetes karaktereket, nagyon zsúfolt, nehéz rajta gépelni, inkább a gyári megoldás javasolható.
A Prestigio egy kicsit elvetette a sulykot, több olyan alkalmazás is található a telefonon, ami csak a tárhelyet foglalja, és inkább a felhasználóra kellett volna bízni, hogy telepíti-e. Ilyen a felesleges fájlok kipucolására szolgáló Clean Master, vagy a kikapcsolt képernyő esetén videókat indító Exposition, az Evolution és a Jungle Heat játékdemók, illetve a McAfee Security biztonsági csomag. Egy fokkal hasznosabb az eReader, amiben számos olvasnivalót találunk, vagy az Office Suite, amivel szerkeszthetünk és készíthetünk dokumentumokat. A Start névre hallgató applikáció a zárolt képernyő funkcióit növeli, így több appba könnyebben be tudunk lépni a kijelző feloldását követően.
Extra még a MultiShare, ami típusok szerint szétválogatva segít megosztani a fájlokat, valamint a MultiStore, ami lényegében egy alkalmazásbolt. Ezen felül már csak az alap androidos alkalmazásokkal találkozunk, mint például a számológép, a Térkép, a hangfelvevő (közepes minőség), a naptár, az ébresztőóra, a video- és zenelejátszó, a Drive, a fájlkezelő, az e-mail kliens, a YouTube, a Chrome, az FM-rádió, valamint a kamera.
Kamera, videó, audió
A hátlapra egy 13 megapixeles, autofókuszos, ledes villanóval megtámogatott kamera került, az előlapon pedig egy 5 megapixeles szenzort találunk, ami szintén kapott egy apró és hasznos segédfényt. Videózni maximum Full HD felbontásban lehet, ehhez a finom minőséget kell választani. A szoftverben azonnal megjelenik a vízszintező, ami nagyon praktikus, hiszen így mindig tudjuk, hogyan optimális tartani a telefont. Külön ikon segítségével érjük el a panoráma, az arcszépítés, a kameraváltó, a mosolyfelismerő és a HDR funkciókat. A beállításokban további opciók tárulnak elénk, ilyen a GPS helyzet, a színhatás (szépia, negatív, fekete-fehér), a jelleg (buli, napnyugta, éjszakai stb.), a fehéregyensúly, az önkioldó (2, 10 másodperc), képarány, ISO (100-1600). Filmezésnél a hangot és a zajcsökkentést kapcsolhatjuk ki/be.
Ha nem támasztunk nagyon komoly elvárásokat a kamerával szemben, mert mondjuk ebben a kategóriában miért tennénk, akkor nem fogunk csalódni a végeredményben. Egyértelmű, hogy még a gyengébb digizális fényképezőket sem tudja kiváltani a telefon, de egész használható alkotások születtek, a maguk hibáival együtt. A dinamikatartomány közepes, a harmadik és a negyedik fotó közötti különbség árulkodik arról, hogy mit jelent a HDR mód bekapcsolása. A részletesség is hasonló szinten áll, az apróbb betűk már elmosódnak, illetve nagyon próbál utólagosan élesíteni az algoritmus, de legalább nem zajosodik, ennek is lehet örülni. A beltéri felvételek sem vészesek, pedig egyáltalán nincs ilyenkor természetes fény és a fehéregyensúly is automatikusra volt állítva. A fókuszálás sajnos a legtöbbször elég lassú folyamat, a képek mentése már sebesebb. A hátlapi vaku maximum kettő, az előlapi egy méterre világít el Szelfi fotókra van két (egyáltalán nem művészi) példánk: az önkép, a szokásos ház. A videók viszont használhatatlanok, hiába tapicskoltam a kijelzőt, nem akart élesíteni, és az 1080p-t is úgy sikerült megoldani, mint ha VGA-ból skálázna fel a szoftver, íme a bizonyíték a leírtakra.
Közepesen erős a hátlapi vaku fénye [+]
A videolejátszó az ismertebb formátumok közül a H.264 és MP4 kódolású fájlokkal még igen, a DivX-szel már nem boldogul, persze ahogy az lenni szokott, le kell tölteni egy másik programot, és a problémát száműztük. 1080p-ig mindenre elég a grafikus gyorsító, a HD kijelző mellett másra nincs is szükség. Nagyon jó, hogy a filmet bármikor egy kis ablakba helyezhetjük a háttérben, így egy üzenet elolvasása közben sem kell megálljt parancsolnunk a mozizásnak. Szintén okos, hogy képernyőképet is készíthetünk az adott jelenetről, illetve a lakat gombra nyomva megakadályozhatjuk a későbbi véletlen érintéseket.
Zenehallgatásra a gyári alkalmazást használhatjuk, ami előadók, számok, albumok és listák szerint képes szétválasztani a mobilon tárolt dalokat. Az albumborítók lejátszás közben is megjelennek, ilyenkor könnyedén tudjuk ismételni az adott muzsikát, vagy véletlenszerűen elindítani az összeset. A hangminőség gyengécske, közepes a maximális hangerő, plusz nem is érdemes feltekerni, hiszen kicsit recseg, plusz a magas hangok nagyon élesek. Fülhallgatón keresztül már jobb a helyzet, ahogy az alant látható grafikonokból is látszik, a frekvenciaátvitel megfelelő, vagyis mindent hallani fogunk, a zaj pedig akkor magasabb egy kicsit, amikor a legmélyebb, nem érzékelhető hangok szólalnak meg. Az FM-rádió RDS-es, a műsorokat rögzíthetjük, elmenthetünk számos kedvenc csatornát is. Az érzékenység nem rossz, de nem is kiemelkedő.
Teszt | Prestigio Muze C3 | Doogee X5 | Alcatel OT Idol 3 (4.7) | OnePlus 2 | Vodafone Smart Prime |
Frekvenciaátvitel (40 Hz-től 15 kHz-ig), dB: | +0,08, +1,09 | +0,09, +1,33 | +0,66, -0,73 | +0,14, +0,10 | +0,02, -0,05 |
Zajszint, dB (A): | -89,7 | -91,1 | -90,1 | -95,4 | -87,1 |
Dinamikatartomány, dB (A): | 90,1 | 91,3 | 90,1 | 95,7 | 85,9 |
THD, %: | 0,0300 | 0,0290 | 0,0054 | 0,0110 | 0,0063 |
IMD + Zaj, %: | 0,252 | 0,571 | 0,011 | 0,013 | 0,016 |
Sztereó áthallás, dB: | -73,5 | -81,3 | -88,4 | -58,2 | -88,2 |
Frekvenciaátvitel
Zaj
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Alap adatkommunikációs képességeket tud felvonultatni az eszköz, kétségtelenül az a legelőnyösebb benne, hogy két kártyát kezel, az egyik microSIM, a másik pedig normál SIM. Aktívan csak az a kártya működik, amelyikről hívást bonyolítunk, a másik ilyenkor sem csevegésre, sem pedig internetezésre nem használható. A maximális letöltési sebesség 21 Mbps, feltöltésnél 5,76 Mbps-re lehet számítani, ha megfelelő a lefedettség, 4G/LTE nincs, mint ahogy egyébként az NFC is kimaradt. A beszélgetési hangszóró minősége elfogadható, a hangerejével nincs gond, de kicsit éles, és belehallatszódnak a háttérzajok is. Az internetmegosztásra képes WiFi-ből 802.11b/g/n-es jár, Bluetooth-ból pedig 4.0-s (A2DP). A 2.0-s microUSB csatlakozó nem ismeri fel a külső eszközöket, nem OTG-képes. A GPS csak a földi tornyokra és routerekre támaszkodik, GLONASS nincs, viszont szerencsére ettől még nem kell órákat várni a pozicionálásra, tíz-húsz másodperc alatt a telefon már megtalálja a helyzetünket.
Böngészésre a Chrome használható, ami a Google-fiókba való bejelentkezés után már az előzményeket, a könyvjelzőket és a jelszavakat is képes szinkronizálni. A Flash-t nem kezeli, és rég láttunk ilyet, de a sebességével is komoly gondok vannak. Akadozik a görgetés, és amikor két ujjal ránagyítanánk a szövegre, akkor érezzük igazán a kijelző gyenge érzékenységének hátrányát. Az opciók gombra egy kicsit késlekedve, de megjelenik a menü, ahol választhatunk asztali nézetet, vagy privát böngészést, ha pedig nincs elég időnk elolvasni egy cikket, azt elmenthetjük későbbi offline olvasásra. A sortördelés csak egy előzetesen megadott betűméret esetén működik, nem igazodnak a képernyő széleihez a sorok ennél nagyobb zoomolás esetén.
A hátlap alatt bújik meg az akkumulátor, a microSIM, a normál SIM és a microSD foglalat [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 8 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 7 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 7 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 6 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
A 2200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor nem valami combos darab, a chipset mindenesetre nem fogyaszt sokat, a kijelző már éhesebb darab. A kettő együtt annyira egyenlíti ki egymást, hogy egy napot szinte minden körülmény között velünk legyen a telefon, este kell csak többnyire tölteni. Nem maradhatott el a MinDig TV teszt, nagyjából 6 órán keresztül lehet filmezni a telefonon.
Egy hét alatt két olyan termék is járt nálunk, amik bizonyítják, hogy ma már nagyon kedvező áron is lehet a mindennapok során egész jól használható telefonokat vásárolni. A Prestigio Muze C3 ugyanis 31 ezer forintba kerül, ami semmiképpen sem nevezhető soknak, főleg annak fényében, hogy egy 5 hüvelykes, HD felbontású IPS kijelző került az előlapra. Nyilván azért érezhető, hogy miken próbált spórolni a vállalat, hiszen ugyan papíron igen jól hangzik a négymagos processzor, azért a MediaTek lapkája nem valami bivalyerős megoldás, mindenesetre arra elég, hogy a viszonylag normális rendszersebességet garantáljon. Lassulások persze itt-ott előfordulnak, de még mindig nem annyira zavaró mértékben, hogy azonnal megbánja a felhasználó a vásárlást. A kamera teljesítményén nem lehet meglepődni, napi fotózásra csak a bátrabbaknak ajánlható, inkább arra jó, hogy ha nincs más kéznél, legyen mivel elkapni a pillanatot (bár a lassú fókuszálás miatt a siker még ilyenkor sem biztos). Az üzemidő közepes, de legalább egy napig mindenképpen életben marad a mobil, az előlapi vaku pedig olyan extra, amivel a gyerekeknek és fiataloknak örömet lehet okozni, és ez a boldogság ugye nem is kerül olyan sokba. A legnagyobb konkurens egyértelműen a Doogee X5, ami olcsóbb, viszont formatervben nem tudja felvenni a versenyt tesztalanyunkkal, vagy ennek a Pro verziója, ami majdnem minden téren túlmutat főszereplőnkön az előlapi vaku kivételével, a kamerák produkciója viszont talán a Muze-ban acélosabb. A következő szint már a Huawei Ascend G620s, ami gyorsabb, de nem kezel két SIM-et, hiszen ez is nagy előnye a Muze 5-nek. A tetszett plecsnit így minden szívbaj nélkül megérdemli a Prestigio újdonsága, a kategóriájában abszolút helytáll a kütyü.
![]() |
Prestigio Muze C3 |
Legendd
A tesztkészüléket az XXL GSM küldte el nekünk, a vásárláshoz kérem, kattintson ide.
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 142,8 x 72,6 x 8,8 milliméter | |
Tömeg | 156 gramm | |
Színvariációk | fekete | |
SIM-foglalat | normál SIM + micro SIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 720 x 1280 pixel (294 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTek MT6582 | |
Processzor típusa | 1,3 GHz-es, négymagos Cortex-A7 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Mali-400MP2 | |
RAM mérete | 1 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 8 GB (ebből 4,74 szabadon felhasználható) | |
Memória bővíthetősége | microSD (maximum 32 gigabájttal) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 UMTS 850//900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 21 Mbps / 5,76 Mbps / nincs | |
LTE | nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11b/g/n, WiFi hotspot | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | nincs | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | telepíthető | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 5.0.2 (Lollipop) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Clean Master, Dr. Booster, eBay, Evolution, FM-rádió, MAPS.ME, McAfee Security, MultiCloud, MultiShare, MultiStore, Start | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 8 megapixel, autofókusz, ledes segédfény | |
Másodlagos kamera | 5 megapixel, ledes segédfény | |
Videófelvétel | 1080p (30 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 2200 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő (3G) | ismeretlen | |
Beszélgetési idő (3G) | ismeretlen | |
Zenelejátszási idő | ismeretlen | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet |