Hirdetés

OnePlus 8T – fazonigazítás

A OnePlus 8T az alapmodell bővített funkcionalitású kiadása, ahogy mindig. Jobb (és sík) kijelző, gyorsabb töltés, gyorsabb belső tárhely, Android 11, de a teljesen használhatatlan makró kamera most komolyan, minek?

Bevezető, külső, kijelző

Az idei első OnePlus széria kissé ellentmondásosra sikerült. A OnePlus 8 azon az árszinten, amin bemutatkozott, nem túl sok mindent tudott felmutatni a OnePlus 7T-hez képest, a 12/256 GB-os OnePlus 8 Pro pedig belecsúszott globális piacokon az 1000 eurós mezőnybe, ami árfolyamtól függően 370-385 ezer forintot jelentett. Nem mintha a kisebb tárhellyel szerelt gép 950 eurós ára ne lenne vészesen közel hozzá, de a 8/128 GB-os memóriacsomag most nem is opció, nincs készleten a OnePlus hivatalos webshopjában.


[+]

Aztán bemutatkozott a OnePlus 8T, ami szerencsére teljesen megtartotta a OnePlus 8 dimenzióit (160,7 x 74,1 x 8,4 mm), viszont picit nehezebb (188 gramm), mert az akkumulátorba így is sikerült belepasszírozni plusz 200 mAh-t. A 4500 mAh-ra nőtt telepet ráadásul 65 watton tudjuk tölteni, nulláról százra mindössze 40 perc alatt. Üzemidőben ez azért nem jelent szignifikáns különbséget, mert valószínűleg mindenki fel fogja tolni a képfrissítést 120 Hz-re, ha már lett ilyen opció (90 Hz meg érthetetlen okokból nem).


[+]

A kamerarendszer tök ugyanaz, mint a 8-ban, mert az 5 megapixeles makró szenzort nem számoljuk érdemben használható egységnek, minden más megegyezik, csak a 16 megapixeles ultraszéles kamera 123 fokos látószögű szenzort kapott. És akkor mindezt sikerült bőven a OnePlus 8 alá árazni, még úgy is, hogy a 8/128 GB-os verzió most akciós. Ha eddig kissé okafogyottnak tűnt az alapmodell, most már holt biztos, hogy az. Miért venne bárki szerényebb tudású eszközt (OnePlus 8), ha fejlettebb eszközt kap ugyanabban a méretben ugyanannyiért? De ez valamelyest normális, egységnyi pénzért az idő múlásával nagyobb tudás jár, a fejlődés már csak ilyen, a sima OnePlus 8 pedig vagy kifut, vagy ha van egy kis sütnivalójuk, akkor a maradék készletek árát lentebb tolják.


[+]

A 8T tehát jobb vétel, hacsak nem irtózik valaki annyira a négyzetes kamerapaneltől, hogy hajlandó legyen lemondani minden fejlesztésről és még 20 euróval többet is fizetni. A OnePlus 8T ezt leszámítva pontosan ugyanolyan, mint az elődmodell. A két nanoSIM-et befogadó tálca az alsó élről húzható elő, ugyanitt található a 3.1-es szabványú Type-C USB port és a multimédiás hangszórópár fő egysége. (A másik meg ugye a beszédhangszóró.) A felső élen csak egy zajszűrő mikrofon tűnik fel, balra pedig a hangerőszabályzók kaptak helyet. Jobb oldalt viszont nem csak a bekapcsológomb érhető el, vagyis kissé nehezen érhető el, mert elég magasra került, hanem a még magasabbra száműzött háromállású némítókapcsoló is.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés OnePlus 8T OnePlus 8 Samsung Galaxy S20 FE Huawei P40 Pro Apple iPhone 11 Xiaomi Mi 10T Pro
Képátló 6,55 hüvelyk 6,55 hüvelyk 6,50 hüvelyk 6,58 hüvelyk 6,10 hüvelyk 6,67 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1200 x 2640 828 x 1792 1080 x 2400
Technológia Fluid AMOLED Fluid AMOLED Super AMOLED OLED HR10 IPS LCD Retina IPS
Képfrissítés 120 Hz 90 Hz 120 Hz 90 Hz 60 Hz 144 Hz
Fehér fényerő 532 / 865 nit 483 / 1038 nit 465 / 945 nit 446 / 596 nit 600 / 704 nit 545 / 664 nit
Fehér fényerő (min.) 2,6 nit 2,4 nit 1,8 nit 1,9 nit 2,2 nit 1,2 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0,37 nit 0,6 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen 1903:1 1106:1
Színhőmérséklet 7015 K + kézi 7178 K + kézi 7023 K + kézi 7312 K + kézi 6854 K + TrueTone 7330 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A bal sarokban lyukasztott kijelző maradt FHD+ felbontáson, de egyrészt sík, másrészt a maximális képfrissítési periódussűrűség 120 Hz-re nőtt. 60 és 120 Hz között viszont lenne még opció, abszolút nem értem, hogy a 90 Hz miért nem fért bele, ha már nem adaptív a frekvenciakezelés. Mindegy. A HDR10+ támogatással rendelkező (immár sík) Fluid AMOLED megjelenítő így is kifogástalan és most már Always on Display is van. A fehéregyensúly sematikusan és színtérszabvány szerint is módosítható; van olvasó mód monokróm és kromatikus hatással, megjelenítésoptimalizáció, szemkímélő mód és sötét rendszertéma.

Hardver, Oxygen OS 11

A hardver is változatlan, leszámítva a 128 vagy 256 GB nem bővíthető belső tárhelyet, ami UFS 3.1-es szabványra váltott. A Snapdragon 865 maradt, LPDDR4x rendszermemóriából is ugyanúgy 8 vagy 12 GB választható, a teljesítmény pedig szokás szerint bámulatos. A OnePlus valóban a legkielégítőbb felhasználói élményt nyújtja, amit valaha láttam, a széleskörűen testreszabható, de jobbára módosítatlan rendszertől viszont némi dizájnfejlesztéssel kissé távolabb kerültek az Android 11 alapú Oxygen OS 11 bevezetésével. Speciel nekem nagyon tetszik, de tény, hogy a koncepció erősen emlékeztet a Samsung One UI felületének kialakítására, viszont minden ihletből a legjobb darabokat sikerült kiválasztani és integrálni.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark OnePlus 8T OnePlus 8 Samsung Galaxy S20 FE Huawei P40 Pro Apple iPhone 11 Xiaomi Mi 10T Pro
Rendszerchip Snapdragon 865 Snapdragon 865 Exynos 990 HiSilicon Kirin 990 5G Apple A13 Bionic Snapdragon 865
AnTuTu Bench. 8.x 588479 pont 580727 pont 525951 pont 501687 pont n/a n/a
Geekbench 5 (single/multi) 875 / 3194 pont 918 / 3417 pont 913 / 2682 pont 780 / 3178 pont 1337 / 3522 pont 902 / 3346 pont
GFXBench Car Chase onscreen 47 fps 43 fps 42 fps 31 fps 60 fps 44 fps
GFXBench Car Chase offscreen 53 fps 52 fps 45 fps 44 fps 76 fps 51 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 60 fps 62 fps 60 fps 60 fps 50 fps
GFXBench Man. offscreen 127 fps 126 fps 119 fps 116 fps 173 fps 123 fps
AndroBench Sequential Read 1672,32 MB/s 1646,21 MB/s 1586,19 MB/s 1780,94 MB/s - 1631,10 MB/s
AndroBench Sequential Write 735,08 MB/s 729,78 MB/s 677,31 MB/s 396,25 MB/s - 720,34 MB/s
AndroBench Random Read 121,17 MB/s 214,78 MB/s 193,92 MB/s 225,11 MB/s - 227,26 MB/s
AndroBench Random Write 126,02 MB/s 200,05 MB/s 234,76 MB/s 259,35 MB/s - 221,49 MB/s

[+]

A legnagyobb újdonság, mármint az Oxygen OS-ben, nyilvánvalóan a mindig aktív kijelző, ami rommá paraméterezhető, a megjelenítés ütemezésétől kezdve, a különböző órastílusokon, képeken és tartalmakon át, a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó animációjának variálásáig. A felületet hosszan nyomva egyébként nem csak a zárolást tudjuk feloldani, de egy rakás funkció gyorsindítóját is rögtön elérjük. A megjelenő parancsikonok és a sorrend is tetszreszabható, választani pedig a vízszintes lista csúsztatásával tudunk.

[+]

A felhasználói felület megjelenésének testreszabása sem merül ki a natív sötét rendszertémában mint opció. Variálhatunk az ikonkészlettel, a kiemelés színével és a rendszer színtémájával, szerkeszthetjük a gyorskapcsolópanel ikonjainak formáját és az előbbiekből következően a színüket is; vannak gyors gesztusok, mint a dupla koppos ébresztés és zárolás (ritka, de annál hasznosabb funkció), paraméterezhető a bekapcsológomb szimpla, dupla és hosszú nyomásra; irányíthatjuk a zenelejátszót különböző karakterek képernyőre rajzolásával és nyilván a rendszernavigáció mikéntjéről is dönthetünk.

[+]

A gesztusvezérlés értelemszerű, a virtuális navigációs gomboknak viszont nem csak a sorrendje módosítható, de mindhárom gomb úgy értelmezi a nyomva tartást vagy a dupla érintést, ahogy mi óhajtjuk. Ezzel összesen hatféle opció válik elérhetővé, megoldva többek között azt a problémát is, hogy az értesítősáv nagyon magasan van, de a kezdőképernyőn lefelé simítva nem az, hanem a Shelf kerül elő. Ha mindkettőt szeretnénk, akkor maradhat a Shelf, a gyorskapcsolópanel és az értesítések kezelését pedig bármelyik navigációs gombra ráküldhetjük, így semmiért nem kell nyújtózkodni.

[+]

A ZenMode is 2.0-s verziószámmal áll rendelkezésre, ami tulajdonképpen csak két új témát és valamivel több időtartamot jelent. Az időjárás app is új köntösben szolgáltatja az információkat, a galéria pedig igény szerint tematikus történetekké fűzi a képeinket. A rendszerben természetesen olyan alapfunkciók is elérhetők, mint az ütemezett ki- és bekapcsolás, a telefonváltást megkönnyítő OnePlus Switch, a biztonságos adattárolás, a Digitális jóllét és szülői felügyelet, illetve a többfiókos bejelentkezés Párhuzamos alkalmazások címszó alatt.

[+]

A rendszer kivételesen reszponzív és bámulatosan gyors, nem mellesleg a legfrissebb elérhető verzió. Az új dizájn szerintem roppant tetszetős, még mindig választhatunk, hogy alkalmazásmenüt szeretnénk, vagy mindent a főképernyőkön tudni, és még felesleges alkalmazásokkal sem dobálták tele. A Google szoftvercsomagján kívül kizárólag a GameSpace kapott helyet, ami optimális feltételeket teremt játékhoz, a OnePlus jegyzet, saját fájlkezelő és a OnePlus Community app. Csak a Netflix maradt mint harmadik féltől származó alkalmazás, de ez a HDR10+ támogatással rendelkező, 120 Hz-es AMOLED kijelző és a Widevine L1-es biztonsági szint mellett végül is érthető.

Multimédia

A kamerarendszerrel sem variáltak túl sokat, mindössze az elrendezés változott érdemben. A gyatra, fix fókuszos makrókamera maradt immár 5 megapixellel, ami inkább nagyítónak használható, mint minőségi képalkotásra (borzasztó nehéz fókuszt találni), lett egy 2 megapixeles mélységszenzor, illetve a 16 megapixeles ultraszéles szenzor látószöge 123 fokra nőtt. A 48 megapixeles, négyszeres pixelegyesítéssel dolgozó, optikai képstabilizálással támogatott egység ugyanaz az az IMX586-os, mint a OnePlus 8-ban csak f/1,7-es rekesszel, de a képességei nagyjából megegyeznek, digitális zoomból pedig kétszeres veszteségmentes a maximum.

A legjobb eredmények értelemszerűen 12 megapixeles automatikus módban készülnek. Meggyőző a vonalélesség, a zajt ésszel kezeli az algoritmus, a dinamika pedig a kedvezőtlen fényviszonyok ellenére is megfelelő, viszont a fehéregyensúly képes megborulni. Az idő nem kedvezett, de az egyetlen alkalom, amikor kisütött a nap, nem a legjobbat hozta ki a kamerából (utolsó kép), igaz, nem volt optimális a fény beesése, de már gyűltek a felhők, pillanatokra sütött ki a nap.

12 MP

48 MP

Természetesen opció a 48 megapixeles maximális felbontás is, de részletességben és vonalélességben nem ad hozzá annyit, hogy érdemes legyen babrálni például az expozícióval. Valahogy mindig felülexponál, a dinamika is visszafogottabb és a zajt is gyengébben kezeli. A zoom a 48 megapixeles képekből vág, az ultraszéles esetében pedig alapból aktív a torzításcsökkentés. A széleken gyakran előfordul erős elmosódás és torzítás, a zajcsökkentés pedig betesz a vonalélességnek, de összességében rendben van a produktum.

2x zoom

Ultraszéles

Éjszaka mindhárom látószög a rendelkezésünkre áll, plusz a 48 megapixeles felbontás, illetve a dedikált éjszakai mód, ami a főkamerával 12 megapixelen és az ultraszéles szenzorral opció. Normál módban viszonylag jó a dinamika, de a textúrák definiálatlanok teljes méretben, amin az éjszakai mód azért valamelyest segít. Leginkább a fehéregyensúlyt kompenzálja az algoritmus, így természetesebb tónust kapunk, de a vonalélesség és a kontraszt is jelentősen jobb. Az ultraszéles viszont nem valami erős, akár van kompenzáció, akár nincs.

A szoftver egyébként tanult pár trükköt az Oxygen OS 11-gyel. A galéria ikont hosszan megérintve az adott kép gyorsmegosztási lehetőségei kerülnek elő, videózásnál pedig opció a portré videó, illetve az éjszakai mód valamivel szélesebb látószöggel, viszont 1080p 30 fps maximummal. A felület egyébként kellemes, letisztult és értelemszerű, a felbontás és a látószögek között is kényelmesen válthatunk az élőképen, a HDR pedig automatikusan teszi a dolgát és jelzi is, ha éppen szükségét érezte.

Pro módban elérhető a nyers képfájlok mentése, kérhetünk hisztogramot és vízszintes referenciavonalat, a szokásos paramétereket pedig a megszokott skálákon igazíthatjuk (érzékenység 100 és 3200 között; fehéregyensúly 2300 és 7500 Kelvin között tízes léptékkel; a záridő 1/1800-tól 30 másodpercig terjedhet az expozíciókorrekció pedig +/- 2 tartományban értelmezhető tizedes léptékkel).

A videófelvétel maximuma 4K 60 fps a főkamerával, a legjobb eredmények ebben a minőségben érhetők el, viszont, ha mindhárom látószöget szeretnénk használni, legfeljebb 30 fps-sel dolgozhatunk, a szuperstabilizálás pedig csak FHD-ben opció, de a képminőség romlása miatt (kromatikus aberráció, gyenge vonalélesség, részletesség és dinamika) nem feltétlenül éri meg. A 4K felvételek is kellően kiegyensúlyozottak még menet közben is. Az ultraszéles egységgel a széleken mindenképpen számolni kell némi elmosódással, a zoom kevésbé éles eredményeket ad, a dinamika is lehetne erősebb (bár a fehér autók mindig kiégnek), de összességében rendben van és a látószögek között is váltogathatunk menet közben. Már ahol a képkockasebesség engedi.

A galériából vagy fájlkezelőből nyíló videólejátszó viszont kizárólag a megjelenítésre korlátozódik, úgyhogy tetszőleges alkalmazás beszerzése ajánlott. Az előtelepített Netflix viszont előfizetéstől függően nagy felbontásban és magas dinamikatartománnyal jeleníti (Widevine L1) meg a tartalmat, ami szokás szerint remekül mutat a HDR10+ AMOLED panelen.

[+]

A zenekönyvtár kezeléséhez szintén kelleni fog valami, ha a YouTube Music nem a kedvencünk (gyanítom, nem az). A sztereó hangszóró kifejezetten korrekt, jól szól, bár maximumon egyrészt indokolatlanul hangos a kissé telítetlen hangzáshoz, másrészt veszít az amúgy jónak mondható részletességből és kimagasló tisztaságból. A fülhallgatóra jutó hangminőség szintén rendben van, de jack átalakítóról vagy Type-C fülhallgatóról magunknak kell gondoskodni. A Bluetooth viszont támogatja az aptX és aptX HD, LDAC és AAC kodekeket.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

A OnePlus 8T a többi 5G dual SIM dual standby készülékkel (Sony, Apple, Nokia) ellentétben akkor is hajlandó a legújabb hálózati szabványon maradni, ha egy másodlagos nanoSIM is aktív. Egyszerűen ki kell jelölni, hogy a hívások és üzenetek mellett, melyik kártyáról szeretnénk bonyolítani az adatforgalmat, és ha az az 5G előfizetéssel rendelkező, használni is tudjuk, míg a másik kártya továbbra is fogadja a hívásokat és üzeneteket. Az iPhone 12 széria, Nokia 8.3 és Sony Xperia 1 II esetében viszont, amint két kártya (mindegy, hogy eSIM vagy fizikai) kerül a készülékbe, akár két 5G képes, azonnal 4G adatkapcsolatra korlátoz a rendszer mindkét kártya esetében. A OnePlus 8 Pro-n viszont továbbra sincs 5G sem a Telekom, sem a Vodafone hálózatán, akárhány kártyát teszünk bele.

Mindenesetre kitűnő hír, hogy a OnePlus 8T esetében (Telekom és Digi konkrétan) ezzel a problémával nem kell foglalkozni, kétkártyás használat esetén is lesz 5G. Adott emellett a WiFi 6, az NFC, az 5.1-es Bluetooth aptX és aptX HD, LDAC és AAC kodekek mellett. A Type-C port 3.1-es szabványú MTP és OTG támogatással, a navigációt pedig a GPS (L1+L5 Dual Band), GLONASS, Galileo (E1+E5a Dual Band), BeiDou és A-GPS segíti. Szenzorokból kizárólag a nyomás- és a hőmérsékletérzékelő hiányzik, minden más adott, az Android 11-nek köszönhetően pedig a Repülő üzemmód végre nem lövi le a Bluetootht, így bármiféle adatforgalom kizárásával is használhatunk például vezetékmentes fülhallgatót.

Közben pedig a OnePlus hivatalos állásfoglalása is megérkezett az 5G-vel kapcsolatban. A készülékek felkészítése a hálózati kapcsolatra folyamatosan zajlik, a OnePlus 8T az első, ami out of the box képes rá és a OnePlus 8 Pro kompatibilitásának biztosítása is folyamatban van.


[+]

Az egyik leglátványosabb változás a OnePlus 8T esetében a gyorstöltés 65 watt teljesítményre emelése, amit két darab 2250 mAh-s akkumulátor párhuzamos töltése tesz lehetővé. A készülék 35-40 perc alatt tölt fel nulláról százra, ami azért alapvető életminőségváltozást jelent. Vezetékmentes töltés a 8T esetében nincs, viszont az intelligens töltésteljesítmény-szabályozás opció, így a gyári nagyteljesítményű adapterrel is tölthetjük éjszaka, a rendszer csökkenti az intenzitást a felhasználói szokások alapján. Kijelzőidőből úgy 7-8 óra reális életszerű felhasználás mellett, szintetikus teszten pedig 25 óra helyben tárolt tartalom lejátszása jött ki (a körülményeknek megfelelő) viszonylag magas fényerőn, ami óránként 4%-os merülésből jött ki.

OnePlus 8T
Pro
Működő 5G dual SIM-mel
65 wattos gyorstöltés
Sík, 120 Hz AMOLED kijelző
Bámulatos felhasználói élmény Android 11 alapon
Kontra
Nincs vezetékmentes töltés
A kameraképesságek nem kiemelkedőek
Nincs IP védelem (hivatalosan)
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 8 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 8 pont
Indulóár (HUF, 8/128 GB) 238 000

A OnePlus 8T kétségtelenül kitűnő készülék. Van jobb kameraképességekkel rendelkező alternatíva, bővíthető tárhellyel, IP68-as védettséggel, vezetékmentes töltéssel és töltésmegosztással (ez még ugyanaz a készülék, a Samsung Galaxy S20 FE), árkategóriában ott a Xiaomi Mi 10T Pro, de akár egy iPhone 11 is vonzó lehet, viszont kétségtelen, hogy felhasználói élmény szempontjából a OnePlus 8T egészen kivételes az androidos kínálatban. Az Android 11-re épített új, Oxygen OS 11 kifogástalan, személy szerint a dizájnt is tetszetősnek is találom, a testreszabási lehetőségek kellően sokrétűek, de kézenfekvő és felhasználóbarát módon strukturáltak, a rendszer pedig bámulatosan gördülékeny, amiből a 120 Hz-es kijelző is bőven kiveszi a részét. Nem mellesleg az 5G szolgáltatásról sem kell lemondanunk, ha szeretnénk kihasználni a dual SIM lehetőséget. A sík kijelző sokaknak fontos szempont, így ez is egyértelműen a pozitívumok közé sorolható a továbbra is elérhető HDR10+ támogatás mellett, a töltés villámgyors, a vezetékmentes hangátvitelhez pedig minden fejlett audiokodek adott. És ezt sikerült nagyjából ugyanannyi (238 ezer forint) pénzért prezentálni, mint a jelenleg akciós OnePlus 8-at (228 ezer forint). A OnePlus 8 végképp okafogyottá degradálódott, a OnePlus 8T pedig egyértelműen tetszett. Sőt, ajánlott.

AliceWake

OnePlus 8T

Specifikáció

OnePlus 8T
OnePlus 8T Külső
Méretek 160,7 x 74,1 x 8,4 milliméter
Tömeg 188 gramm
Készülékvédelem nincs
Színvariációk ezüst, zöld
Kijelző képátlója 6,55 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (402 ppi)
Típusa, frekvenciája Super AMOLED (HDR10+, 120 Hz)
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem kijelzőbe épített, ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 865, 7nm
Processzor 1x 2,84 + 3x 2,42 GHz Cortex-A77 + 4x 1,8 GHz Cortex-A55
Grafikus chip Adreno 650
RAM, tárhely 8/12 GB (LPDDR4X) / 128/256 GB (UFS 3.1)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/B2/B3/B4/B5/B6/B7/B8/B9/B12
B17/B18/B19/B20/B26/B28/B32

5G N1/N3/N7/N28/N78
SIM-foglalat 2x nanoSIM (dual standby)
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.1 (aptX, aptX HD, LDAC, AAC)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (dual band, WiFi HotSpot, Direct, HE80, MIMO, 1024-QAM)
USB Type-C USB 3.1 (OTG, MTP)
Navigáció GPS, A-GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 11 + Oxygen OS 11
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer MP (f/1,7, PD AF, OIS)
16 MP ultraszéles (f/2,2, 123°)
5 MP makró 2 MP monokróm mélységérzékelő
Előlapi kamerarendszer 16 MP (fix fókusz, EIS)
Videófelvétel 4K 60 fps HDR
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 65W
Vezetékmentes töltés nincs
Vezetékmentes töltésmegosztás nincs
Egyebek
sztereó hangszóró (Dolby Atmos), gyorsulásmérő, fény- és közelségérzékelő, tájoló, giroszenzor, hangszenzor, mágneses szenzor, háromállású némítókapcsoló

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés