Bevezető, doboz, külső
Senki ne érezze magát furcsán, ha még soha nem hallott a OneOdio márkáról, hiszen bár a mögöttes Yizhao Acoustics Technology névre hallgató cég állítólag az elmúlt 10 évben megannyi márkának bérgyártott mindenféle hangeszközt, saját márkájukat csak két éve indították el, és néhány hónappal ezelőtt még nagyon visszafogott volt az európai jelenlétük. Körülnézve a gyártó német oldalán (aminek egyébként kissé gépiesen fordított, de magyar változata is van) egyértelműen látható, hogy a cég abszolút nem a manapság népszerű, a piacot lavinaszerűen elárasztó TWS fülhallgatókban, hanem kizárólag fejhallgatókban utazik, vannak gamer stílusú, DJ-s és Pro ligába szánt eszközeik is, persze az árazásból gyorsan sejthetővé válik, hogy valószínűleg hangminőség terén sem feltétlenül a felsőpolcra kell számítani.
Konkretizáljunk: tesztünk alanya, az A70 egy állandó kedvezménnyel 33 euróért vehető meg, de ehhez még új vásárlóknak tartozik további 10% kedvezmény, de ha az ember kettőt vesz, akkor máris adnak egy 50%-os kedvezményt a másodikra, úgyhogy szokásos keleti módszerekkel ki van találva az értékesítési modell, és a lényeg, hogy egy körülbelül 11-12 ezer forintos eszközről beszélünk.
Kis méretű a doboz, ami egyből elővetíti azt, hogy az egyébként teljes méretű over-ear eszköz egészen apróra összehajtható, és ez tényleg így van: a pántok összehúzásával és a fülpárnák behajtásával lehet beletenni a hozzá tartozó gyári szütyőjébe, amivel együtt sem fog sok helyet foglalni a táskánkban. Ha már a doboz kibontásánál járunk, egészen bőséges vezetékkínálatot is fel fogunk fedezni: van egy microUSB-s töltőkábel, ez nyilván nem meglepő, viszont ezen kívül két darab, sima sztereó audiókábel is jár hozzá, az egyik 3,5 milliméteres végekkel rendelkezik, a másik pedig 6,3-as véggel rendelkezik, ráadásul a másik, egyébként 3,5-esen maradt vége egy jack-reteszt is kapott, ami annyit tesz, hogy a fejhallgatóba dugva és 90 fokkal elforgatva fix kapcsolatot biztosít a fülessel, így biztosan nem fogjuk véltlenül kirántani. Emiatt egyébként ezt a vezetéket nem is hagyományos módon kell elképzelni, hanem van rajta egy telefonzsínór-jelleggel spirálosan futó rész, amivel érezzük, ha esetleg már feszülne a kábel.
Az anyaghasználat a legegyszerűbb műanyag és műbőr kombinációja, amit el tudunk képzelni, valódi fémmel leginkább a fejpánt állítómechanizmusánál lehet találkozni, mentségére szóljon, hogy ott viszont jó minőségben: határozott kattanással feszes állíthatóságot kölcsönöztek az egyébként kissé nyeklő-nyakló, helyenként pontatlanul illesztett eszköznek. A fejpárnák bőséges szivacsozást kaptak, ahogy a pántnál sem panaszkodhatunk kényelmetlenségre.
Kicsit fülledt érzés hordani, amit a március végi hóesésben szinte meg is köszön az ember, a július végi hőségben viszont valószínűleg kevésbé fogunk neki örülni. Nem túl kifinomult megoldás jellemzi a fejpárnákat tartó villákat sem, ami azt jelenti, hogy a tengelye kissé túl hamar elakad végállásban: a fülre üléssel nincs gond, viszont emiatt balra-jobbra masszívan ellóg a fejünktől, ez persze inkább csak egy esztétikai probléma, kényelmet befolyásoló hatása nincs.
Használhatóság, hangminőség, összegzés
A fejhallgatót egyébként passzív módban szinte bármilyen vezetékkel használhatjuk, hiszen a 3,5 milliméteres jack mellett 6,3-as csatlakozó is van a fejhallgatón, és ha bármelyiket csatlakoztatjuk, a Bluetooth egyből kikapcsol, és analóg erősített módon, passzív fejhallgatóként élvezhetjük a 40 milliméteres hangkeltőket, ilyenkor természetesen a számléptetés és a hangerőállítás sem fog működni a fejhallgatón lévő gombokkal. Tölteni microUSB segítségével tudjuk, rá kell szánni két órát, viszont mivel az akkumulátor 950 mAh kapacitású, így ráhagyással is számolhatunk 30-40 óra használati üzemidővel, ami hatalmas előny a fülhallgatókhoz képest.
Balról jobbra: microUSB, 6,3 mm-es jack, 3,5 mm-es jack, nyomógombok [+]
A zenei oldal két részre bontható, hiszen ha a Bluetooth segítségével, vezeték nélkül használjuk a kütyüt, akkor jelentősen rosszabb hangminőségre számíthatunk, mintha egy, akár csak közepes minőségű jack csatlakozón keresztül kap analóg erősített jelet. A benne lévő Bluetooth-egység minden bizonnyal egy gyengébb eresztésből származik, hiszen manapság ez korántsem annyira törvényszerű, mint régebben volt. Termékoldalukon Qualcomm CSR 8635 néven tüntették fel a modult, de ezzel ellentmondásban kizárólag Bluetooth 5.0-t is írnak mellé. A párosítás mindenesetre nagyon egyszerű, ahogy a hagományos, három nyomógombos kezelés is, számléptetést, hangerőállítást és ki-bekapcsolást is megoldhatunk vele.
A lényeg, hogy analóg erősítve is van fátyolos részlethiány a középső és a magas tartományokban, csomó minden elvész a dinamikából, és a basszus sem lesz az a mélyen odaható, energikus dolog, de ha mindez vezeték nélkül történik, akkor egy újabb határozott szintesésre kell számítani. Nem élvezhetetlen, nem hallgathatatlan, videózásra, filmezésre kifejezetten élvezhetőnek is lehet nevezni, viszont nyilván nem ad olyan zenei élményt, amiért ezen összegek többszöröséért kaphatók a jobb Bluetooth-fejhallgatók. A vezeték nélküli késedelem videóvágásnál vagy egy akciójátéknál már tud zavaró lenni, egyszerű tartalomfogyasztóként viszont bőven elfogadható, vezetékkel pedig nyilván ilyen probléma nincs, stílszerűbb lett volna a doboz Wireless + DJ feliratát Wireless or DJ-re változtatni.
Vinillemez-szerű külső burkolat [+]
Ne legyen illúzióink, alig 30-40 euróért továbbra sem lehet igazán jó minőségű over ear fejhallgatót kapni, pláne olyat, ami vezeték nélküli. Ez a kütyü vezetékkel hoz egy közepes, vezeték nélkül pedig aránylag gyenge zenei minőséget, cserébe viszont nagyon jó az üzemideje, és telefonálásra vagy videós tartalomfogyasztásra is abszolút alkalmas. A csatlakozókínálata nagyon jó, a jack lock praktikus, a kényelme megfelelő, a regisztráció után aktiválható két éves garancia szintén egy korrekt ígéret, a többi pedig pont olyan, amilyet egy olcsó eszköztől várhatunk a fejhallgatók között. Mivel ez a piac Európában még nem annyira telített, mint a fülhallgatóké, lehet esélye a piacon, de mindenképpen kezeljük helyén, mielőtt a túl nagy elvásároknak csalódás lenne a vége.
szentkuti11