Hardver és menü
A belső végre olyan, amit elvárhatunk egy csúcsgéptől. A prcesszor egy Cortex A8 családba tartozó Texas Instruments OMAP 3630-as, amelynek órajele 1 GHz, ez dolgozik például a Motorola Milestone 2-ben, vagy az LG Optimus Blackben is. A grafikus gyorsító egy PowerVR SXG530, ez már nem egy baromi új cucc, de a célnak tökéletesen megfelel. Főleg azért, mert a MeeGo 1.2 Harmattan nevű operációs rendszer kiválóan optimalizált. Az eszköztár része 1 GB RAM, ami kell is, hiszen az N9-ben valós multitasking van.
A MeeGo felülete sok szempontból újszerű. Van ugyan egy lezárás után látható képernyő, szabadon választható háttérrel, ahol megjelennek a nem fogadott hívások és üzenetek, de a rendszer akkor válik élővé, ha feloldjuk a billentyűzárat. Oh, pardon, a képernyőzárat. Ezt vagy az oldalsó gomb megnyomása után tehetjük meg, vagy elég a sötét kijelzőre kettőt pöttyenteni, utána pedig a kijelzőn szinte már túlnyúlva kell elhúzzuk ujjunkat balra, vagy jobbra. Ez a mozdulat a swipe, ami egyébként a felületen való navigálás legfontosabb eleme. A kijelzőnek a szélei is érintésérzékenyek, ezért van különbség az abszolút szélről és a bentebbről indított ujjmozdulatok között. Utóbbit használjuk görgetésre, weboldalon történő navigációra, vagy a galériában zajló bóklászásra, a swipe viszont arra szolgál, hogy a menürendszerben tudjunk gyorsan haladni. Fontos apróság, hogy a lezárt kijelzőn látható értesítéseket „szvájpolva“ oda ugrik a rendszer, ahol az információ van, tehát például a nem fogadott hívások dobozán áthúzva az ujjunkat a híváslistájához érkezünk.
A kijelző feloldása után – a fenti eset kivételével – oda kerülünk vissza, ahol azt lezártuk. A rendszer működését egyszer kell megérteni, s onnantól teljesen kézenfekvő. Három különböző képernyő között tudunk váltani a swipe mozdulattal. Az egyik az ikonos menü, amely vertikálisan görgethető. A következő oldal az értesítések birodalma, itt látjuk a nem fogadott eseményeket, valamint a különböző közösségi szolgáltatásokból táplálkozó frissítéseket, valamint a naptár állapotát és az e-mail postafiókunk helyzetét. Ha továbblapozunk, akkor jutunk át a futó alkalmazások felületére, amely két oszlopban, kicsit WP7-re hajazó csempéken mutatja meg, hogy mik vannak a háttérben. Ha itt hosszan nyomjuk a kijelzőt, akkor minden csempe felett lesz egy piros iksz, ezzel tudjuk bezárni a nem használt applikációkat. Ezt egyébként megtehetjük másképp is: ha az adott alkalmazásban vagyunk, akkor (a beállításokban ezt engedélyezve) felülről lefelé történő swipe segítségével az adott program nem a háttérbe kerül, hanem be is záródik.
A lezárt telefon kijelzőjén folyamatosan látszódik az óra, illetve az esetleg elmulasztott események ikonja, így nem maradunk le semmiről. Nagy okosság, hogy beállítható, hogy a kezdőképernyőn csak az látszódjon, hogy volt esemény, vagy az is, hogy ki próbált minket elérni. Az ikonos főmenüben hosszan nyomva a kijelzőt lehetőségünk van a rajzocskák átrendezésére, de foldereket nem tudunk létrehozni. Az értesítéses felületet hosszan nyomva a beállítások közé kerülünk, ide fel lehet venni az AP Mobile hírcsatornáit is, valamint az AccuWeather által biztosított időjárással kapcsolatos helyzetkép is befűzhető. Az egész rendszer sebessége nagy általánosságban vidáman megfelel az elvárásoknak, de ha nagyon sok, erőforrást lekötő alkalmazás van nyitva, akkor bizony lassul. Ez a felhasználó dolga, a MeeGo nem csukogatja be a háttérben futó programokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!