Hirdetés

Nokia N9 prototípus bemutató

Bevezető, külső

Süt a nap, csicseregnek a madarak, ismét egy Nokia sajtórendezvényre ébredtünk, melynek ezúttal a Broadway Hotel Budapest adott otthont. Az előzetes spekulációk és összeesküvés-elméletek szerint három lehetőség volt: Windows Phone 7-es telefon, Symbian Belle frissítés vagy egy MeeGo alapú eszköz bemutatására számítottunk. Ezekből az utóbbi vált valóra, a sajtótájékoztató témája ugyanis egy MeeGo 1.2 alapú telefon, az N9 lett.

Nokia N9
[+]

Mint az a képekből és videókból is kiderül, egy letisztult, már-már extravagánsnak is mondható formatervű készülékkel van dolgunk. A telefon egy darab egybefüggő polikarbonát borítással van szerelve, kívülről semmilyen összeszerelésre utaló nyomot nem láthatunk. Ennek több haszna is van: egyrészt az anyaghasználat miatt a telefon hatékonyabban engedi át a rádiósugarakat, mint a fém házzal megáldott társai. Másrészt a festés nem képez külön réteget a borítás felett, az N9 ugyanis az anyagában festett, így a kisebb karcolások és sérülések miatt nem fogunk lepattogzással találkozni. A telefon tetején található a 3,5 milliméteres kimenet, valamint itt helyezhetjük be a SIM-et is, a foglalatokat egy ajtócska védi. A készülék jobb oldalán három billentyűt találhatunk, segítségükkel állíthatunk a hangerőn, valamint itt kapcsolhatjuk ki és be is a masinát. A 116,45 x 61,2 x 7,6 - 12,1 milliméteres és 135 grammos attribútumokkal rendelkező gép három színben lesz kapható: fekete, ciánkék és magenta modellekkel futatunk össze majd a piacon.

Nokia N9
[+]

Az előlap nagy részét a képernyő foglalja el, ezen a részen semmilyen kezelőbillentyűt nem találunk, a telefon vezérlését kizárólag érintésekkel oldhatjuk meg, de erről majd később. A kijelző egy úgynevezett Deep Black Display technológiát használó darab: az üvege hajlított, a kijelző és az üveg között nincsen légrés, állítólag nagyon élő és színgazdag képe lesz majd. A 3,9 hüvelykes képátlójú panel felbontása 854 x 480 pixeles, ezek mellett nagy betekintési szögek és élénk színek jellemzik. A karcolások ellen a Gorilla Glass bevonat védi a megjelenítőt, a tükrözésmentesítő polárszűrő pedig a látási viszonyokon hivatott javítani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés