Hirdetés
Doboz, külső
A csomagban a készüléken kívül microUSB adatkábel, sztereó füles, töltő, némi kézikönyv, valamint egy CD ücsörög. A telefonban pedig találunk egy 4 gigás microSD kártyát, amely igen bőkezű ajándék, de egy üzleti modellnél még egy bőrtok nem ártott volna. A szellős csomagolás legérdekesebb része viszont nyilvánvalóan a telefon, amelyről az első benyomásunk az lesz, hogy ez bizony súlyos darab.
Ez nem is csoda. Bőkezűen mérték a fémet a finnek, a hátlap rozsdamentes acél, de az előlap karimája sem műanyag, a minőségérzet első érintésre abszolút átjön. A mi példányunknál a hátlap illesztése nem volt tökéletes, de állítólag ez egyedi hiba, a potenciális vásárlók úgyis a fedlap holtjátékára izgulnak rá, de esetünkben ennek nem lesz táptalaja az E75, ugyanis egészen minimális csak a lazaság, minden egyéb tekintetben a készülék egy frankón, masszívan összerakott gép, van benne valami "örökkévalóság-érzet", s ez kell is egy függetlenül 140 lepedőt kóstáló cucchoz.
A viszonylagos duciság sem véletlen, hiszen az E75 oldalra csúsztatható fedlapot kapott, amely alól előbukkan egy teljes értékű QWERTY gombsor, esetünkben magyar karakterekkel is. Ilyen megoldással eddig Nokia készülék nem lépett piacra, a jelenleg legismertebb hasonló kütyü a HTC Touch Pro, a Samsung F700 és az LG Prada II. A finn megoldással nem vagyok maradéktalanul elégedett. Ez nyilván egyéni ízlés kérdése, de a teljesen egy síkban levő billentyűk nem adnak olyan gépelési élményt, mint a kissé kidudorodó klaviatúra (amit sok más gyártó alkalmaz), bár az tény, hogy a gombok tapintása igen kellemes. A világításra csak kicsit lehet panasz, a kékes betűk (amik a funkcióbillentyűvel érhetőek el) kissé haloványak, de alapvetően itt sincs komoly gond. A gombok mérete megfelelő, széltében ugyan még elfért volna néhány billentyű, de nem akarták túlvariálni a dolgot a Nokiánál.
Ebben a készülékben az a szerethető (s például a HTC Rose-ban is ez volt), hogy nem kell örökké széthúzogatni, hiszen a fedlap önmagában is teljes értékű telefonos gombsort tartalmaz, amely pont olyan, mint akármelyik újabb Nokia okostelefonnál. Itt abszolút kitöltötték a formatervezők a rendelkezésre álló helyet, olyannyira, hogy az alsó billentyűk lenyomásához nem árt, ha egy másik ujjunkkal hátulról meg is támasztjuk a telefont, nehogy előreboruljon az egész, aztán lenne nagy csörömpölés. A fedlapi gombsor nyilván a kijelző elől veszi el a helyet, a QVGA felbontású megjelenítő így sem kicsi, hiszen 2,4 inchen terpeszkedik.
A képernyő alatt az E66-ból ismert navigációs kezelőszervek kaptak helyet, a középen trónoló öt irányú gomb könnyen használható. Ennek sejtelmes felizzásával adja tudtunkra sötétben is az eszköz, hogy életben van, a világítás ritmusa és gyakorisága változik, ha elmulasztott eseményről tájékoztat minket a készülék. Az összecsukott telefon bal felén egy dupla gumiajtó kapott helyet, itt van a microUSB csatlakozó, valamint a memóriakártya nyílása. Bal oldalon a hangerőt szabályozó gombok között ül a hangutasításokat aktiváló billentyű, kissé lentebb pedig a kamera gyorsgombja található.
Az E75 alján a régi, vékony Nokia töltőt fogadó lukacska kér helyet, ennek ellenére ez a Symbian rendszerű finn csoda már eszik áramot USB kapcsolat esetén is. Erre jár pirospont, amit ellensúlyoz, hogy ennek már régen így kellene lennie. Örömteli, hogy az E75 tetején 3,5 mm-es jack csatlakozó ücsörög. A hátlap igen szép, jól gyűjti az ujjlenyomatokat is, a felső sarokban pedig diszkréten meghúzódik a kamera optikája egy tükröcske és egy LED-es vaku mellett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
