Gyorskeresés
Samsung F700 - érints, ne gördíts
Az F700-at sokan iPhone vetélytársnak kiáltották ki, ám csak annyi közük van egymáshoz, hogy érintésvezérelt a kijelzőjük.
Hirdetés
Bevezető
Rögtön az elején tisztázzuk: az F700 nem az iPhone ellenfele. Arra ott van a Meizu M8, ha majd valaha tényleg kapható lesz, akkor azt majd érdemes lesz ebből a szempontból is vizsgálni. Az F700 egyrészt nem okostelefon (hivatalosan még az iPhone sem, ugyebár, leginkább az elvileg bővíthetetlen oprendszer miatt, de ez csak idő kérdése), másrészt vannak ám rajta gombok is, sok-sok gombot rejt az elcsúsztatható fedlap. Ennek ellenére fogjuk majd bizonyos szempontból az Apple mobiljához hasonlítani.

Az, hogy érintésvezérelt a kijelző, nem annyira nagy dolog. Mondjak egy réges régi hasonló telefont? Ericsson R380. Na, iPhone-gyilkos? Francokat. Persze az közös az F700-ban és az Apple cuccban, hogy ez az érintésvezérlés ceruza nélkül akar teljeskörű lenni, ám - ezzel kicsit előreszaladva - a Samsung üdvöskéjének még van mit tanulnia ezen a téren. És igen, az iPhone-tól, GUI (grafikus felhasználói felület) szempontjából ugyanis a koreai cég által nagyra tartott Croix rendszer labdába sem rúghat a multitouch mellett.

Ezzel együtt - vagy ennek ellenére - az F700 érdekes kísérlet, mindenképpen sok újdonságot rejt magában. A hivatalos bejelentés óta tudjuk, hogy a Vodafone kapta meg a forgalmazás jogát, így nem meglepő, hogy ennek több helyen nyoma van, de mindenről lesz szó időben. Megint szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis kettő darab F700 is a birtokomba került, alapvetően tök feleslegesen, mert csak az egyiket használtam, de a fotókon jól néznek ki egymás mellett.

Ha már mindenképpen ellenfelet keresünk az F700-nak, akkor az LG Prada, vagy a Viewty jöhet szóba. Előbbivel már volt dolgunk, utóbbit csak ígérte a gyártó hazai képviselete (minő meglepő, a Prada sem tőlük jött), de remélhetőleg hamarosan azt is szemügyre vehetjük.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung F490 - erre varrjál gombot!
Egyetlen gomb sincsen az F490 előlapján. Előre az érintésérzékeny világmindenségért!
-
Samsung Armani - Giorgio csuklik
Nagy keletje lett mostanság ismert divatcégek közreműködésével telefont készíteni. Öreg Giorgio is beállt a sorba.
-
Samsung i550 - messze még a cél
GPS navigációval felvértezett Samsung okostelefon járt nálunk, de még lenne hová fejlődnie.
-
Samsung P930 - nekünk felesleges
A Samsung DVB-H vevővel ellátott készüléke itthon nem használható túl sok dologra.
-
Samsung i450 - okos zene
Symbian operációs rendszer, Ultra Music, két irányba csúsztatható fedlap. Ezek jellemzik az itthon ritkaság Samsung modellt.
-
Samsung G800 - fém-képező
A koreai gyártó legnagyobb tudású kameratelefonja járt nálunk, alig pár nappal a hivatalos bejelentést követően.
Előzmények
Megjött az 5 megapixeles Samsung G800 telefon
Samsung mobil Java Mobile FX alapokon
-
Samsung F200 - bicskanyitogató
A Samsung legújabb bicskafónjától valóban kinyílik a bicska az ember zsebében...
-
Samsung G600 - ötös, csillagok nélkül
Alighogy kisétált a szerkesztőségből a K850i, máris megjött a koreaiak 5 megapixeles telefonja.
Hivatalosan is megjött a Samsung F700
Samsung SGH-P520: kompakt Prada hasonmás
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







