Külső
Az E50-ből ugrott át a SIM kártyám a tesztkészülékbe. Meg is lepődtem rendesen, hogy milyen könnyű. Aztán persze a homlokomra csaptam (nem látta senki), az E70 erősen műanyag, minden porcikájában, ráadásul arra a fajta szürkére festette a Nokia, amelynek kopásállósága ránézésre kissé kétséges.
Az összecsukott készülék méretére jellemző, hogy anyám csak annyit mondott: „Ekkora Nokia?”. Persze ő nem látta az E61-et, de alapvetően igen, ez egy húsos mobil, jó vastag, ráadásul az oldalsó „karok” is igen masszív külsőt kölcsönöznek neki. Az előlapi gombsor szép, letisztult, egyértelmű formatervet kapott.
A kijelző alatt található négyzetes joystick inkább csak pöcök. Rettegtem tőle, hogy pontatlan lesz, túl pici, csúszós, de kimondottan jónak mondható. Vajpuhán kezelhető, kicsit furcsa, hogy nem érezni határozottan az irányokat, mintha alul iszapban lenne, de nagyon kellemes, komolyan.
A hátlapon csak a viszonylag nagy kamera kapott helyet, kár, hogy ennek gyűrűjére fekszik fel a készülék, így valószínűleg innen távozik majd el leghamarabb a festék. A telefon bal oldalán csak a hangvezérlés gombja, a másik felén pedig csupán az infravörös port feketéllik. Alul a szokásos adatcsatlakozó mellett a töltő bemenete található, amely megint a régi, vastag formátumot kapta. Logika?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
