Nokia 700 - aprócska szépség

Hirdetés

Előszó

Hogy hogyan juthattunk el odáig, hogy az igényes és visszafogott Nokia angol honlapján egy formás női fenékkel találják szembe magukat azok, akik az új telefonok után érdeklődnek? Rögös úton, az biztos, ahogy az is, hogy bár a finnek hozzáállása sok dologban megváltozott, a jövőben sem fognak minket szexi vagy adott esetben a jó ízlés határát súroló reklámokkal elkápráztatni, ez még mindig az alkoholos italok ivására buzdító médiatermékek szakterülete. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy piacra került a Nokia 700 elnevezésű készülékük, mely az eddigi legkisebb készülékük, és úgy tűnik, hogy az erődemonstráció ezen útját választották. Tegyük hozzá, nem tették rosszul, egy kéz ugyanis nem tudja elég jól megmutatni, hogy mekkora az akkora, láttunk már százötven centiméteres nőt lapátkézzel, ahogy találkoztunk gyerekkezű, felhőkarcoló manökennel is. Viszont egy női fenék méretét annak formája és a deréktájon lévő ívek alapján jól belehet lőni, tehát korrekt viszonyítási alap. Így aki megnézi az alább látható képet, az egyből konstatálni fogja, hogy ez a telefon pici.

Nokia 700

Hogy mennyire pici? Our smallest smartphone, ami alapján azért lehet sejteni, hogy eléggé, a farmeres példánál maradva pedig ott a másik szlogen is, mely szerint minden zsebbe belefér; igaz, ez nem éppen a dolog nyers fordítása, de a mondanivalót azért átadja. Kicsivel több, mint 50 köbcentiméter, ami robogóban gyenge és adott esetben testes, telefonban viszont mindenképp kicsi, ráadásul jelen esetben elég erőteljes is, hiszen egy masszív hardverrel, korrekt kijelzővel és minden földi jóval ellátott okostelefonról van szó. Olyanról, mely egyből az eszünkbe juttatja, hogy annak idején miért vettünk Nokia telefont. Tovább megyek; olyanról, melynek használata közben el tudjuk felejteni az 5800-s vonalat. Egy korrekt Nokia, de ez persze csak az első benyomás.

Nokia 700
[+]

A dobozon nem fogunk meglepődni, olyan, mint a többi, meg nyilván helytakarékos is, ezt a telefont azért gáz lenne egy IFA-plató méretű kartonboxba bújtatni. Kapunk hozzá egy vékony csatlakozós Nokia fejjel ellátott töltőt, microUSB-s adatkábelt és egy WH-207 típusjelzésű sztereó headsetet, meg persze némi papírt is, hogy ne legyünk gondban az első bekapcsolásával vagy az akkumulátor behelyezésével.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés