Hirdetés

Nokia 5.4 - nézz hátra is!

A középkategóriának is a centrumát célozza meg a HMD Android One rendszerű telefonja, amely szép, de nem szeplőtlen.

Bevezető

Lendületesen indította újra a HMD Global a Nokia mobilbrandet a Microsoft kiszállása után, jó pár erős készülék mellé beesett ugyanakkor több felejthető androidos, és nem kevesen vették zokon, hogy felélesztettek poraiból olyan legendás butatelefonokat, amelyeket a végeredmény figyelembevételével jobb lett volna békén hagyni, mert elveszett a 90-es évek varázsa. Mindenképpen Android vonalon erős a HMD Global, olyannyira, hogy minden más gyártónál szorgosabban frissítik mobilparkjukat új Androidra, a biztonsági hibajavító csomagok is időszerűek és az anyaghasználat, összeszerelés is hozza a kívánt színvonalat.


[+]

Épp ezért tartotta a CounterPoint Research a Nokia brandet a legmegbízhatóbbnak 2020-ban, olvasóink viszont olyan készülékekre vágynak, amelyek ár/érték vonalon is roppant versenyképesek, és bizony ebben erős a kínai konkurencia – noha pont szoftveroldalon szoktak bakik befutni. A Nokia 5.4 Android One felületével ilyen gondok nincsenek és első ránézésre megnyerő az élektől megszabadított, hátul átlós mintázatú műanyag küllem. Ráadásul van a csomagolásban olyasmi, ami máshol nincsen: adapter. A 10 wattos USB-A-s töltőfej a világot persze nem váltja meg, de éppúgy örömteli jelenléte, mint a Type-C kábelé, a SIM tűé, a leírásoké – vagy épp a készüléken hamar észrevehető fóliáé és jack kimeneté, de még FM-rádió és a két nanoSIM melletti külön microSD foglalat is megvan.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Nokia 5.4 Redmi Note 9S Huawei Nova 5T TCL 10 Pro Realme 7 Realme 6
Képátló 6,39 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,26 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,50 hüvelyk 6,50 hüvelyk
Felbontás 720 x 1560 1080 x 2400 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2400 1080 x 2400
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD AMOLED IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő 446 nit 422 / 470 nit 435 nit 445 nit 455 / 515 nit 431 nit
Fehér fényerő (min.) 2 nit 1,3 nit 1,0 nit 4,8 nit 1,2 nit 2,6 nit
Fekete fényerő 0,29 nit 0,34 nit 0,35 nit 0 nit 0,32 nit 0,34 nit
Kontrasztarány 1538:1 1242:1 1245:1 végtelen 1421:1 1242:1
Színhőmérséklet 7558 K + kézi 8140 / 6651 K + kézi 8252 K + kézi 6814 / 7690 K + kézi 6950 K + kézi 6537 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Oké: hol van már az első Nokia 5 egykezes mérete: 161 x 76 x 8,7 milliméteren az 5.4-et kényelmesebb kettő manccsal kezelni, viszont a 181 grammon úgy nem lett vaskos, hogy 4000 mAh-nyi azért telep belefért a műanyag házba. Azt pedig stabilan raktak össze: nem recseg-ropog, ha szorongatom, jók az illesztések, nem lóg ki a lóláb. Épp csak az lehet zavaró, hogy a vékony hátlapot a telep felé egy egész picit be lehet nyomni, ha ettől még a konstrukciónak nem is származik problémája. Ami nem változott, és 75 ezer forinton már a problémaoldalt gyarapítja, az a HD felbontás, a 720 x 1560 pixel 6,39” képtálóra kiterítve ugyanis korántsem hoz elég éles rajzolatot.


[+]

Szerencsére az IPS panel látható odakint, elsötétedik odabent és a közepes érintési érzékenységhez hozzászokik az ember – a gépelés pontosabb a virtuális billentyűzeten, ha nézi az ember, hova bök. Kávából nem maradt sok, mégis odafért alulra az ezüstös Nokia felirat, belógó kameracsepp helyett pedig egész apró a 16 megapixeles kameralyuk. A beszédhangszóró, a fénymérő és a közelségérzékelő észrevehetetlen, értesítő LED-et pedig azért nem látni, mert nincsen. Gombból viszont akad több is, és szerencsére éppúgy kézre esik a bekapcsoló és a hangszínszabályzó jobbra, mint a Google Segéd billentyű balra, míg a mutatóujj könnyen kitapintja hátul az ujjlenyomat-olvasót, ami egész gyorsan és megbízhatóan reagál.


[+]

Errefelé tényleg az esztétikáé a főszerep: a tárcsás kamerasziget mindig megnyerőbb egy sarokba állított púpnál, a hátlap festése pedig elegánsan csillog, karakteres mintázattal – egészen addig, amíg az ember ujja és a környezeti szennyeződés össze nem maszatolja, mert onnantól absztrakt festményre kezd emlékeztetni. A négy kamerából azért csak egytől várunk sokat: ez a 48 megapixeles főegység. De azért kapóra jöhet az 5 megapixeles ultraszéles, a 2-2 megapixeles makró és mélységélesség modul, és persze a LED villanó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Itthon is elstartolt a Nokia 5.4

    Az előrendelési akció lejárt, viszont mostantól már raktáron lévő eszközként lehet megvenni a Snapdragon 662-es középkategóriást.

Előzmények

Hirdetés