Nokia 5500 - üsd, vágd

Hirdetés

Mozgásérzékelő

A Samsung E760 volt az első mozgásérzékelős készülék, ott inkább csak mókafaktort jelentett a funkció, itt viszont haszna is lehet a dolognak. A sportolási tevékenységek közben rázkódási alapon mért teljesítményről már volt szó, a tervezők azonban nem elégedtek meg ennyivel.

A funkció külön menüpontban állítható, ahol az SMS felolvasás és a zenelejátszó működésének mozgással történő vezérlésére van lehetőségünk. Az első esetben a dolog elég egyértelmű: ha beérkezik egy üzenet, és mi 30 másodpercen belül lelkesen megütögetjük a készülék oldalát (ezt kétszer, gyors egymásutánban kell megtenni), akkor aktiválja magát a felolvasó és máris hallgathatjuk, hogy kitől érkezett, valamint mi áll benne.

A zenelejátszó vezérlése a következőképpen történik. El kell indítani a zenét, normál módon. Ezek után három helyen ütögethetjük meg a készüléket: ha a kijelzőt pofozzuk meg kétszer, akkor megáll, illetve újraindul a muzsika. Ha pedig oldalról közelítünk agresszíven a burkolathoz, akkor előre és hátra léptethetünk a számok között. No, most ebben az a szép, hogy bekapcsolt billentyűzár mellett is működik, azaz ha a háttérben futó zenelejátszóból nem léptünk ki, akkor a zsebrevágott telefon meglepetésszerűen képes a legváratlanabb helyzetekben bekapcsolni, a hatás leírhatatlan. Kisfilmünk a működésről itt letölthető, 10 mega. Persze a funkció kikapcsolható.

A készülékben levő játékok között is találhatunk egyet, amelyet a telefon mozgatásával lehet vezérelni. A Groove Lab néven futó alkalmazás működtetése közben egy golyót kell a megfelelő helyekre irányítani a telefon döntögetésével. Biztos csak én voltam a béna, de nagyon furán mozgott a labda, nem lehetett finoman irányítani, bár az első pályát azért sikerült végigcsinálni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés