Bevezetés, kialakítás, kijelző
Most mondanánk, hogy nem értjük, mit csinál a HMD, de igazából értjük. Adott egy eleve nagy, ráadásul egyre nagyobb kijelzővel és dimenziókkal rendelkező belépő szintű széria alapképességekkel, viszonylag kedvező áron. Sejthetjük, hogy ez a készülék a világ más tájain nem ennyibe kerül és semmi egyéb követelményt nem támasztanak vele szemben, mint a modern megjelenés, az alapfunkciók ellátása és a nagy kijelző. Legyen az akármilyen szerény minőségű is.
A Nokia 2.4 tehát elsősorban nem a nyugat-európai vagy a kelet-közép-európai piacot célozza, a HMD piaci részesedését és darabszámot tekintve pedig nem lehet szó annyira nagy volumenű termelésről, ami általában az árazást is determinálja. Plusz adott az összes hungarikum, ami még rámászik az árként belőtt összegre, ez szintén nem tesz jót itthon a termék versenyképességének. Ez persze csak spekuláció. Lenne, ha iparági források nem erősítették volna meg. Úgyhogy nem feltétlenül célravezető ab start hülyének nézni gyártót. Van piaca ezeknek a készülékeknek, főleg, hogy ott nem is ennyibe kerülnek. De ettől még nekünk a hazai viszonyokra tekintettel kell vizsgálnunk a Nokia 2.4 létjogosultságát.
A készülék legalább jó minőségű, a kivitelezés korrekt és esztétikailag rendben van, rendeltetését tekintve funkcionális, minden másra meg ott a Master Card. Amiről itthon elvileg 49 ezer forintot húznának le, ha a 2.4 mellett döntünk, de a versenyképesség növelése érdekében bevezető áron nyit a magyar piacon, valahol 43 és 48 ezer forint között. Ez még mindig nem az az árszint, ami maradéktalanul megfelel a képességeknek, főleg, ha a konkurenciát is tekintetbe vesszük, de bízunk benne, hogy jelentősen megcsúszik az ára, amivel vészmegoldásnak vagy nagyon olcsó opciónak azért jó lehet.
Sajnos tényleg ennyit tud kültéren. Borús időben. [+]
Kijelző-teszt (frissítve, a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Nokia 2.4 | Nokia 2.3 | Alcatel 3L | Samsung Galaxy A20e | Redmi 9 | Realme C3 |
Képátló | 6,5 hüvelyk | 6,2 hüvelyk | 6,2 hüvelyk | 5,8 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,5 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1600 | 720 x 1520 | 720 x 1520 | 720 x 1560 | 1080 x 2340 | 720 x 1600 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD | PLS TFT | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 300 nit | 431 nit | 362 nit | 521 nit | 444 nit | 459 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,4 nit | 4,1 nit | 2,1 nit | 2,4 nit | 2,1 nit | 1,2 nit |
Fekete fényerő | 0,22 nit | 0,13 nit | 0,25 nit | 0,43 nit | 0,21 nit | 0,37 nit |
Kontrasztarány | 1364:1 | 3321:1 | 1451:1 | 1213:1 | 2119:1 | 1242:1 |
Színhőmérséklet | 7704 K | 8581 K + kézi | 7178 K + kézi | 9450 K + kézi | 7817 K + kézi | 7620 K + kézi |
Többek között a fentebb vázolt eltérő felhasználói igények miatt dönthetett a Nokia a méretnövelés mellett, ahelyett, hogy ha már nem valami erős a készülék, legalább a kis méret érv lehessen. A Nokia 2.4 sík kijelzője viszont 6,5 hüvelykesre terebélyesedett, a felbontás maradt HD+ (720 x 1600 pixel), ami már szabad szemmel is érzékelhető, de a korrekt kontrasztnak és viszonylag jó kalibrációnak köszönhetően nem bántóan rossz a megjelenítés minősége, csak kevésbé lelkesítő. A fényerő elég alacsony, ezzel együtt a minimum is, ami legalább este kellemes, ha már napsütésben kényelmetlenkednünk kell.
A 165,85 x 76,30 x 8,69 milliméteres műanyag ház kialakítása és megjelenése kulturált, az 5 megapixeles szelfikamerát tartalmazó cseppel egész modern, a finoman texturált hátlap és a diszkrét színátmenet pedig még némi eleganciát is kölcsönöz az eszköznek, amit a fényes, bemart Nokia logó és az egyszerű elrendezés még fokoz is. A hátlap kellemes tapadású, nem kényes, a letört élek pedig lapos oldalkeretbe futnak, amitől tényleg nagyon jó fogása lesz az egészen könnyűnek érződő, de amúgy 195 grammos készüléknek.
A bekapcsoló- és hangerőszabályzó gombok jobb oldalon esnek kézre, balra pedig a Google segéd érhető el. Olyannyira, hogy a balkezesek nem is fogják szeretni, de szerencsére van lehetőség a deaktiválásra. (Egyéb feladatra viszont nem foghatjuk be sajnos.) Fölüle a SIM tálca keríthető elő, amire három kártya fér két nanoSIM és egy microSD kombinációban. Mondjuk ekkora belső tárhely mellett ez a minimum. Alul multimédiás hangszóró, microUSB csatlakozó és beszédmikrofon tűnik fel, a felső élen pedig utóbbi zajszűrő párja, illetve egy 3,5 milliméteres jack.
Hardver szoftver, multimédia
A hardver fájni fog, próbálom gyorsan írni, hogy hamar túllegyünk rajta. MediaTek Helio P22 (8x 2 GHz Cortex-A53), PowerVR GE8320, 2 GB rendszermemória és 32 GB belső tárhely, nyilván nem a legújabb szabványokat követő fajtából. A belső tárhely maximum 512 GB-ig bővíthető és alkalmazásokat is telepíthetünk rá, ha ekként formázzuk a microSD kártyát. Mindezzel együtt a felhasználói élmény hellyel közzel még mindig leírható ezzel a szóval. Mármint élmény, és mondjuk nem felhasználói szenvedés vagy felhasználói agyérgörcs.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Nokia 2.4 | Nokia 2.3 | Alcatel 3L | Samsung Galaxy S20e | Redmi 9 | Realme C3 |
Rendszerchip | MediaTek Helio P22 | MediaTek Helio A22 | MediaTek Helio P22 | Samsung Exynos 7884 | MediTek Helio G80 | MediaTek Helio G70 |
Geekbench 5 | 1358 / 464 pont | n/a | n/a | n/a | 327 / 1326 pont | 346 / 924 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 5,3 fps | 3,7 fps | 5,6 fps | n/a | n/a | 15 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 3,0 fps | 2,1 fps | 6,5 fps | n/a | n/a | 8,2 fps |
GFXBench Man. onscreen | 19 fps | 12 fps | 20 fps | 20 fps | n/a | 37 fps |
GFXBench Man. offscreen | 11 fps | 7 fps | 11 fps | 10 fps | n/a | n/a |
AndroBench Sequential Read | 237,29 MB/s | 223,62 MB/s | 283,42 MB/s | 299,97 MB/s | 293,33 MB/s | 294,70 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 125,41 MB/s | 121,05 MB/s | 237,42 MB/s | 105,42 MB/s | 242,17 MB/s | 121,78 MB/s |
AndroBench Random Read | 46,38 MB/s | 47,21 MB/s | 21,82 MB/s | 76,77 MB/s | 81,82 MB/s | 49,34 MB/s |
AndroBench Random Write | 22,73 MB/s | 20,61 MB/s | 16,41 MB/s | 11,98 MB/s | 63,19 MB/s | 67,34 MB/s |
A tiszta Android 10-es szokás szerint kellemes, a rendszer és a feladatvégzés stabil, de helyén kell kezelni a készüléket, úgyhogy a következőket csináltam. Szinkronizáltam a Google fiókomat, fogadtam az e-maileket, volt, hogy válaszoltam is (a Gboard itt egész kellemes visszajelzéssel és megfelelő méretben áll rendelkezésre); telefonáltam; elnavigáltam a közértig; feltettem a Facebookot és a Messengert és működött.
Nem hiszem, hogy egy ilyen árkategóriás eszköztől sokkal többet, pláne egyszerre kéne várnunk. A görgetés döcög, a Chrome kicsit suta, de működik, a billentyűzet pedig megnyitáskor tizedmásodperces lemaradásban van, de gyorsan felzárkózik a tempónkhoz. Mindazonáltal irtó szép gyári háttérképeket kapunk, nulla darab fölösleges vackot, kivéve a Netflixet, de azt aránylag kevesen tartják feleslegesnek, és viszonylag széleskörű testreszabhatóságot.
Az ujjlenyomat-olvasó használható az értesítősáv kezelésére; válthatunk a remekül működő, teljes képernyős gesztusvezérlésről navigációs gombokra (viszont a sorrend fix); a zárolt képernyő megjeleníti az aktuális infókat, ha megemeljük a készüléket, ami azért jó, mert se értesítő LED, se AoD, de van rendszerszintű sötét téma, osztott nézet, Digitális jóllét és szülői felügyelet. Ennyi. Nekem a dupla koppos ébresztés hiányzik, de ez legyen a legnagyobb nyűgöm.
A multimédia sem lesz egy többkötetes eposz. Ugyanaz a 13 megapixeles főkamera és 2 megapixeles segédszenzor került a hátlapra, mint a 2.3 esetében, így az eredmények is ennek megfelelőek, ahogy az 5 megapixeles előlapi kamera sem okoz meglepetést. Sajnos egy árva perc napsütés nem volt errefelé egy hete, nem mintha olyan hatalmas elvárásaink lennének, az pedig így is látszik, hogy szükség esetén lehet fényképezésre használni az eszközt.
A felület letisztult és kényelmesen használható, az automatikus HDR-t pedig többek között a beállításokban tudjuk ráküldeni az algoritmusra. Úgy tűnik, mintha a kontraszt, a zajszűrés és a vonalélesség valamivel azért jobb lenne, mint a 2.3-nál (de ez nem a 2.4 dicsérete, hanem az elődmodell gyengébb mivolta), a dinamika és a színek nem rosszak, a bal szélen viszont mindig van némi homályos torzítás, ami lencsehibának tűnik, de nem tragikus, plusz kicsit alulexponál. Ebben az árfekvésben is akad jobb kamera a piacon, azért összességében messze vagyunk a tökélytől, de ha csak az a fontos, hogy bizonyos történések megmaradjanak az utókor számára digitális formában, akkor használható. Este továbbra sem érdemes erőltetni a dolgot, noha van éjszakai mód, ami kicsit segít. Hangsúlyozottan kicsit (utolsó kép).
Mozgóképek esetében lassan már fáj a stabilizálás nélküli FHD felbontás 30 fps mellett, de ez a Nokia sajnos ennyit tud, azt se valami hatékonyan. Nem érdemes hosszasan elemezni, a videó nem jó. Pont. A galériából vagy fájlkezelőből megnyíló lejátszó pedig annyira fapados, hogy kizárólag ennyit lehet vele csinálni. Lejátszani. Mindenképpen érdemes valami komplexebb alternatíva után nézni, bár a formátumokra nem kényes, hangsávok, feliratok és AC3 hang nem lesz.
Zenelejátszóból is csak a YouTube Music áll rendelkezésre, ami minden látszat ellenére hajlandó kezelni a készüléken tárolt tartalmakat is, csak nyilván jól eldugták. A multimédiás hangszóró elég vérszegény, nem túl hangos, de legalább nem okoz fizikai fájdalmat, simán csak olyan kis vacak. A BesLoudness nem segít rajta, a hangerő felesleges, nélküle viszont kicsit jobb az egész. Egy értelmesebb (értelmetlent meg miért vennénk maguknak), jack csatlakozóban végződő fülessel tulajdonképpen már teljesen hallgatható, és még FM-rádió is lesz, podcastokat pedig a Podcastok appban keresgélhetünk.
Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés
Az adatkommunikációs képességek akár ki is emelhették volna a 2.4-et a mezőnyből, ha a beígért NFC ténylegesen bele is kerül a készülékbe. De nem így lett, úgyhogy lehetett átírni a hivatalos termékoldalt, specifikációt, meg mindent. Nincs mit, mindig szívesen segítünk. Tehát NFC-t ne keressünk, mert végül nem fért bele, csak egy 5.0-s Bluetooth, 802.11b/g/n WiFi (HotSpot azért van), de jó hír, hogy a microUSB csatlakozó OTG képes. A két nanoSIM Cat.4-es LTE szabványon kapcsolódik dual standby módban minden hazai frekvencián, akkor is, ha a nettó 19 GB belső tárhelyet microSD kártyával bővítenénk. Navigálni a GPS (A-GPS) mellett a GLONASS és a BeiDou műholdjainak segítségével lehet, szenzorosan viszont szintén nem túl erős a felhozatal (gyorsulásmérő, fény- és közelségérzékelő, tájoló és hangszenzor).
Üzemidő terén kicsit jobbra számítottunk, tekintve, hogy sem a hardver, sem a kijelző (főleg nem a fényerő) nem valami acélos, a telep pedig már 4500 mAh kapacitású, de a 16 óra helyben tárolt videólejátszás azért nem rossz, de minimum ígéretes; és lássuk be, ez nem az a telefon, amit ész nélkül nyomkodunk, ha kell, ha nem. Az 5 wattos adapter is maradt a megszokott, viszont maga a töltőfej meglepően, de örvendetesen ergonomikus a két horpadással, ami tényleg nagyon jó fogást biztosít. Ez egy jó ötlet.
Pro | |
---|---|
Három év szoftvertámogatás | |
Korrekt kivitelezés | |
Kontra | |
Gyenge hardver | |
Fapados felszereltség | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 7 pont |
Kijelző | 6 pont |
Sebesség | 5 pont |
Szoftverfelület | 7 pont |
Fotózás, videózás | 6 pont |
Hangminőség | 6 pont |
Adatkommunikáció | 6 pont |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték arány | 6 pont |
Indulóár (HUF) | 49900 |
A Nokia 2.4 igazából nem rossz, messze nem használhatatlan, csak szokás szerint még a kedvezményes nyitóár is kicsit több, mint amennyit a készülék kínál, annál meg főleg, amit a konkurencia kínál ennyiért. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a kialakítás, az anyaghasználat és az összeszerelés kifogástalan, a készülék teljesen vállalható megjelenést, ebben a szürke színben pedig egy pici eleganciát is kapott. Értsd: nem tűnik gagyinak. És nem is az. A Google szoftvere nem újdonság, kissé fapados, de a terméktámogatás garantáltan három év, ami még két Android főverziót is jelent. A kamera tulajdonképpen használható, a fülhallgatóra jutó hangminőség pedig bár nem profi, de akár kellemesnek is nevezhető. Az NFC-ért kár, komoly érv lett volna, de a dual SIM melletti bővíthetőségnek azért tudunk örülni. A legszűkebb keresztmetszet itt nyilvánvalóan a gyenge hardver. A Helio P22 ebben a kategóriában egyáltalán nem szokatlan, a 2 GB rendszermemória viszont igen és ez egyrészt kínos, másrészt pedig manapság már egészen kicsi árkülönbözetet okoz további 1 GB RAM, ami azonban sokat lendíthetett volna az ügymenet fel-felbukkanó komótosságán. Hasonló összegért a Realme C3, az Alcatel 3L, a Samsung Galaxy A20e, de még az Alcatel 1S (2020) is többet kínál, a bejelentett alapáron pedig a Redmi 9-cel kell megküzdeni. Amíg az ár nem éri el a racionális és kívánatos szintet, addig érdemes a fentebb említett kínálatból válogatni, de harmincezer környékén (ahová majd a Redmi 9A és 9C is érkezik) vagy nagyon kedvező szolgáltatói konstrukcióban opció lehet azoknak, akik sallangmentes rendszerre és visszafogott megjelenésű, egyszerű készülékre vágynak.
AliceWake
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 165,85 x 76,30 x 8,69 milliméter | |
Tömeg | 195 gramm | |
Készülékvédelem | nincs | |
Színvariációk | Alkony, faszén, fjord | |
Kijelző képátlója | 6,5 hüvelyk | |
Képaránya | 20:9 | |
Felbontása | 720 x 1600 pixel (270 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | IPS LCD / 60 Hz | |
Értesítő LED | nincs | |
Biometrikus védelem | hátlapi ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Helio P22 / 12 nm | |
Processzor | 8x 2 GHz Cortex-A53 | |
Grafikus chip | PowerVR GE8320 | |
RAM, tárhely | 2 GB / 32 GB | |
Memória bővítése | microSD (max 512 GB) | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/B2/B3/B4/B5/B6/B7/B8/B9/B12 B17/B18/B19/B20/B26/B28/B32 |
|
SIM-foglalat | 2x nanoSIM (dual standby) | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.0 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11/b/g/n/ (HotSpot) | |
USB | microUSB (OTG) | |
Navigáció | GPS/A-GPS, GLONASS, BeiDou | |
NFC | nincs | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 10 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 13 MP (autofókusz) 2 MP mélységszenzor |
|
Előlapi kamerarendszer | 5 MP (f/2,4) | |
Videófelvétel | 1080p 30 fps | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 4500 mAh lítium-ion | |
Vezetékes töltés | 5W | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Vezetékmentes töltésmegosztás | nincs | |
Egyebek | ||
gyorsulásmérő, fény- és közelségérzékelő, tájoló, hangszenzor |