Realme C3 - ez kéne legyen a minimum

Továbbra sem ismert márka a Realme itthon, de a C3-mal van esélyük ezen változtatni. A márka legolcsóbb telefonja nem okoz csalódást.

Hirdetés

Bevezető

Mi nyilván úgy érezzük, hogy egy Realme telefon tesztjénél nem kell a nulláról indítani a márka bemutatását, mert a csúcsmodellnek számító X2 Pro, illetve a középkategóriás 5 Pro után a harmadik Realme cuccnak már némi rutinnal futhatunk neki. És ezzel egy roppant szűk klub tagjai vagyunk, amely nem a mi érdemünk, hanem a Realme itthoni ismertségének hiánya okolható érte, hiába indult el év elején a forgalmazás Magyarországon is, még nagyon sokat kell azon dolgoznia a gyártónak, hogy legalább odáig eljusson, hogy ha valaki meghallja a Realme nevet, akkor okostelefon jusson eszébe, ne pedig valami értelmetlen önismereti tréning bénán angolosított fantázianeve.


[+]

A Realme tehát elsősorban okostelefon, méghozzá annak a BBK Electronics nevű gigacégnek az egyik ága, amelyhez az Oppo, a Vivo és a OnePlus is tartozik. Ezzel annyival biztosan közelebb kerültünk a megoldáshoz, hogy a OnePlus már itthon sem ismeretlen, az Oppo és a Vivo pedig két olyan kínai brand, amely ha felénk nem is kapható, de évek óta felbukkannak a hírekben innovatív megoldásokkal. Hogy mást ne mondjak, a kijelző mögé rejtett optikai ujjlenyomat-olvasó is egy Vivo telefonon debütált, az Oppo pedig az optikai zoomot és a villámtöltést hozta el a készülékeibe már évekkel ezelőtt. No, a Realme ebbe a brancsba tartozik, erre a márkára osztották a megfizethető olcsójános szerepét, de ez nem azt jelenti, hogy a Realme telefonokkal bármi gond lenne, kicsit inkább olyan a szitu, mint amit a Huawei csinált a Honor márkával. Ugyanazt a technológiát kapják meg a vásárlók, egy-két paraméterben kompromisszumot kell kötni a funkcionalitás kapcsán, talán nem olyan extravagáns a külső, de egyébként teljesen korrekt masinák jönnek le a szalagról alapvetően vonzó árfekvéssel.


[+]

A C3 pedig a legjobb dolog lehet, ami a belépő szintű piaccal történhet, mert pont egy olyan minimumot igyekszik nyújtani, ami még nem fájó, de mégis elég olcsó, miközben a telefon által nyújtott tudás a legtöbb felhasználó számára általában elég. A legolcsóbb mobilok között most van némi átrendeződés, ha a teljesen ismeretlennek számító kínai C-brandeket kivonjuk a képletből, akkor az 50 ezer forint alatti kategóriában a Xiaomi és a Honor dominált, néhány LG és Nokia társaságában. A Redmi 8 a legnagyobb versenytárs, már ha van készleten, de felhozható a Huawei P Smart 2019, a Nokia 4.2, vagy a Lenovo A6 Note, bár ez utóbbinál mindenképp jobb vétel. Ugyanakkor úgy tudni, hogy a Realme C3 iránt van szolgáltatói érdeklődés is, ami sokat dobhat az eladásokon. De önmagában sem tűnik rossz ajánlatnak, a kicsivel 50 ezer forint alatti végfelhasználói ár a specifikáció ismeretében abszolút versenyképes.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés