Hirdetés

Nokia 230 Dual SIM - egyszerűen bonyolult

Külső

Régen magától értetődő volt, ma már egészen furcsa egy nyomógombos telefont kézbe venni, keskenynek, ugyanakkor vaskosnak érződik, zsebben hordva tényleg olyan, mintha egy csokiszeletet vinnénk benne (nem véletlenül hívták annak idején candybarnak ezt a kialakítást...) a vékony, széles jegyzetfüzet helyett. Ugyanakkor nagyon könnyű, 92 grammos tömeg tartozik a 124 x 53,4 × 10,9 milliméteres dimenziókhoz. Az összeszerelés minősége remek, nem nyikorog, mikor az ember feszegetni próbálja, nem lötyög a hátlap, a gombok pedig csendesen járnak. Az anyaghasználattal sincs gond: a hátlap alumíniumból készült, az alatta és felette lévő rész matt műanyag. Előre is plasztik került, de ott már a zongoralakkosan fényes, fekete kiadás, ami rendesen gyűjti az ujjlenyomatokat.

Az előlapot főként fényes fekete műanyag uralja.
Az előlapot főként fényes fekete műanyag uralja. [+]

A kijelzőt természetesen hiába tapicskoljuk, csak ennyit érünk el vele, hogy a rátapadt ujjlenyomatainkban gyönyörködhetünk, miközben a megjelenített tartalmat próbáljuk kiolvasni. Maga a megjelenítő szögegyszerű transzmisszív LCD, mindösszesen 65 536 szín megjelenítésére képes, képátlója 2,8 hüvelyk, ehhez QVGA (azaz 240 x 320 pixeles) felbontás tartozik, ami 143 ppi-s képpontsűrűséget eredményez. Betekintési szögekkel sem áll túl jól a panel, oldalról nézve gyakorlatilag teljesen inverzbe fordulnak a színek, illetve elég komoly fényveszteséggel is számolhatunk, ha nem pont szemből tekintünk rá. Automatikus fényerőállításról ne is álmodjunk, öt fokozatban állíthatjuk a háttérvilágítás erősségét, illetve az időtúllépését is piszkálhatjuk, 10-től 120 másodpercig tartó skálán.

Nagyon korrekt a klaviatúra, jól elkülönülnek a gombok, a fehér háttérvilágítás is rendben van.
Nagyon korrekt a klaviatúra, jól elkülönülnek a gombok, a fehér háttérvilágítás is rendben van. [+]

Aki nyomógombos telefont szeretne vásárolni, annak bizonyára nem mindegy, hogy milyen a billentyűzet minősége, ezen a téren pedig nem kellett csalódnunk a Nokiában: jól elkülönülő, egyszerű, jó nyomásponttal rendelkező gombok segítségével kezelhetjük az eszközt, mindehhez pedig kellemes, fehér háttérvilágítás társul. A kettőskereszt gomb hosszas nyomásával tudjuk némítani a telefont, a hívásmegszakító és a bal felső funkciógomb egymás után történő megbökése pedig lezárja vagy feloldja a kijelzőt. A gépelés megkönnyítéséhez magyar szótárral is felvértezett T9 módot találunk, amivel pofonegyszerű akár egy hosszabb szöveget is bevinni.

A levehető hátlap alumíniumból készült, ami jót tesz a minőségérzetnek.
A levehető hátlap alumíniumból készült, ami jót tesz a minőségérzetnek. [+]

Az alumínium hátlapon találjuk a 2 megapixeles kamerát a hozzá tartozó villanóval, alatta látható a hangszóró, ami kicsit szerencsétlen helyre költözött, hiszen asztalra helyezve könnyedén leárnyékoljuk a hangját. A hátlap alatt a BL-4UL típusú, 1200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátort, a két darab, normál SIM-et fogadó kártyahelyet és a microSD kártya foglalatát látjuk. Akármelyiket is szeretnénk cserélni, a telepet el kell távolítanunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 130 - egyszerűen vége

    Hétezer forintért, nyomógombos számbillentyűkkel és két SIM-foglalattal érhető el a Nokia filléres mobiltelefonja, ami nem okos, ellenben igen apró.

  • Nokia 225 Dual SIM - hagyományokat követ

    Még mindig a Nokia az, aki a legtöbbet foglalkozik a hagyományos készülékekkel, teszalanyunk egy nyomógombos mobil, ami kiválóan teszi a dolgát - ha nincs sok elvárásunk.

Hirdetés