Hirdetés

Nokia 230 Dual SIM - egyszerűen bonyolult

Bevezető, tartozékok

Az okostelefonok néhány röpke év alatt elsöpörték a piacról és ezzel együtt a vevők látómezejéből is a hagyományos, nyomógombos, zárt operációs rendszerrel dolgozó mobiltelefonokat. A tavalyi év során mindösszesen négy darab ilyen készülék járt nálunk, miközben az okostelefonok folyamatosan adták egymásnak a kilincset: százas nagyságrendben lehet gondolni a 2015-ben általunk tesztelt okostelefonokra, amik javarészt Android operációs rendszert futtattak. Éppen ezért volt meglepő, amikor befutott hozzánk a Nokia 230, a Microsoft égisze alatt készülő, Series 30+ platformon működő mobiltelefon.

Hagyományos, nyomógombos telefonok egymás között: a Nokia 230 mellett a Cat B30 és a tizennegyedik születésnapjára készülő Nokia 7650.
Hagyományos, nyomógombos telefonok egymás között: a Nokia 230 mellett a Cat B30 és a tizennegyedik születésnapjára készülő Nokia 7650. [+]

Jó ideje nem járt nálunk Nokia névvel fémjelzett eszköz (a legutóbbi az N1 volt), hiszen a Lumia okostelefonok Microsoft néven futnak, a megállapodás szerint azonban csak az okostelefonokra aggathatják az ablakos lógót, táblagépek és mobiltelefonok továbbra is meg fognak jelenni a híres finn gyártó fémjelzésével. A 230 pedig a legújabb, 20 000 forint alatt elérhető, kétkártyás modell, aminek fő vonzerői a hagyományos kialakítás, az alumínium hátlap, az elöl-hátul villanóval támogatott kamera, az operációs rendszer és a jól csengő márkanév lehetnek.

A dobozon ott figyel a Microsoft logo is.
A dobozon ott figyel a Microsoft logo is. [+]

Hozzánk az XXL GSM-nek köszönhetően jutott el a kis Nokia, a Microsoft feliratot is önmagán hordozó dobozban szegényes felszereltséggel találkoztunk, a mobilon és az akkumulátorán kívül csupán egy kis leírást és egy teljesen hagyományos, nem szétszedhető, microUSB-s hálózati töltőt találunk. A fekete/sötétszürke szín kimondottan komor, de létezik belőle fehér/világosszürke változat is.

Külső

Régen magától értetődő volt, ma már egészen furcsa egy nyomógombos telefont kézbe venni, keskenynek, ugyanakkor vaskosnak érződik, zsebben hordva tényleg olyan, mintha egy csokiszeletet vinnénk benne (nem véletlenül hívták annak idején candybarnak ezt a kialakítást...) a vékony, széles jegyzetfüzet helyett. Ugyanakkor nagyon könnyű, 92 grammos tömeg tartozik a 124 x 53,4 × 10,9 milliméteres dimenziókhoz. Az összeszerelés minősége remek, nem nyikorog, mikor az ember feszegetni próbálja, nem lötyög a hátlap, a gombok pedig csendesen járnak. Az anyaghasználattal sincs gond: a hátlap alumíniumból készült, az alatta és felette lévő rész matt műanyag. Előre is plasztik került, de ott már a zongoralakkosan fényes, fekete kiadás, ami rendesen gyűjti az ujjlenyomatokat.

Az előlapot főként fényes fekete műanyag uralja.
Az előlapot főként fényes fekete műanyag uralja. [+]

A kijelzőt természetesen hiába tapicskoljuk, csak ennyit érünk el vele, hogy a rátapadt ujjlenyomatainkban gyönyörködhetünk, miközben a megjelenített tartalmat próbáljuk kiolvasni. Maga a megjelenítő szögegyszerű transzmisszív LCD, mindösszesen 65 536 szín megjelenítésére képes, képátlója 2,8 hüvelyk, ehhez QVGA (azaz 240 x 320 pixeles) felbontás tartozik, ami 143 ppi-s képpontsűrűséget eredményez. Betekintési szögekkel sem áll túl jól a panel, oldalról nézve gyakorlatilag teljesen inverzbe fordulnak a színek, illetve elég komoly fényveszteséggel is számolhatunk, ha nem pont szemből tekintünk rá. Automatikus fényerőállításról ne is álmodjunk, öt fokozatban állíthatjuk a háttérvilágítás erősségét, illetve az időtúllépését is piszkálhatjuk, 10-től 120 másodpercig tartó skálán.

Nagyon korrekt a klaviatúra, jól elkülönülnek a gombok, a fehér háttérvilágítás is rendben van.
Nagyon korrekt a klaviatúra, jól elkülönülnek a gombok, a fehér háttérvilágítás is rendben van. [+]

Aki nyomógombos telefont szeretne vásárolni, annak bizonyára nem mindegy, hogy milyen a billentyűzet minősége, ezen a téren pedig nem kellett csalódnunk a Nokiában: jól elkülönülő, egyszerű, jó nyomásponttal rendelkező gombok segítségével kezelhetjük az eszközt, mindehhez pedig kellemes, fehér háttérvilágítás társul. A kettőskereszt gomb hosszas nyomásával tudjuk némítani a telefont, a hívásmegszakító és a bal felső funkciógomb egymás után történő megbökése pedig lezárja vagy feloldja a kijelzőt. A gépelés megkönnyítéséhez magyar szótárral is felvértezett T9 módot találunk, amivel pofonegyszerű akár egy hosszabb szöveget is bevinni.

A levehető hátlap alumíniumból készült, ami jót tesz a minőségérzetnek.
A levehető hátlap alumíniumból készült, ami jót tesz a minőségérzetnek. [+]

Az alumínium hátlapon találjuk a 2 megapixeles kamerát a hozzá tartozó villanóval, alatta látható a hangszóró, ami kicsit szerencsétlen helyre költözött, hiszen asztalra helyezve könnyedén leárnyékoljuk a hangját. A hátlap alatt a BL-4UL típusú, 1200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátort, a két darab, normál SIM-et fogadó kártyahelyet és a microSD kártya foglalatát látjuk. Akármelyiket is szeretnénk cserélni, a telepet el kell távolítanunk.

Alapfunkciók, extrák, multimédia

A hardveres adottságokról nagyjából elég annyit mondani, hogy 16 megabájt RAM található benne, és a belső tároló sem lehet sokkal combosabb, hiszen összesen négy darab képet képes rögzíteni a kütyü memóriakártya nélkül, zenemásolgatással teljesen felesleges is lenne próbálkozni. Elméletileg 32 gigabájt a maximum kapacitás, amit microSD kártya formájában meg tud emészteni a telefon, és ez igaz is, de viszonylag értelmetlen, hiszen a zenelejátszó működése már akkor döbbenetesen lassú, amikor csak ötven darab mp3-at kell listáznia, a Nokia 230 semmiképp nem lesz multimédiafon. A névjegyzék 1000 kapcsolatot képes menteni, ezt sajnos nem bővíti a memóriakártya sem.

A Nokia Series 30+ platformja úgy hangzik, mint ha a gyártó saját fejlesztése lenne, de erre nem kell gondolni, a MediaTek keze van a dologban, tőlük származik a rendszer, az átlagfelhasználók viszont ebből alig fognak észlelni valamit: a legtöbb beállítás ott és úgy van, mint a korábbi Series 40 és Series 60-as készülékek esetén, az ikonok megjelenése nokiás, illetve a magyar fordítás is jól sikerült. A kezdőképernyőn látjuk az akkumulátor töltöttségi állapotát, a behelyezett SIM-kártyákhoz tartozó térerőt, operátort, illetve az időt és a dátumot is. A középső gombbal ugorhatunk a menübe, a bal oldali funkciógomb segítségével hívhatjuk elő a kedvenceket, aminek listáját egyénileg, pipálgatással adhatjuk meg, a jobb oldali gomb helye viszont fix, ezzel szelfit készíthetünk, ha már előlapi kamera is van.

A megjelenített betűk mérete állítható, ami sokat segít a gyengébben látó embereknek, azonban a menü gyárilag elég túlzsúfoltnak tűnik. 4 x 3 ikon eleve nem kevés erre a kijelzőre, az pedig kicsit érthetetlen, hogy miért rövidíti a mobil Saját alk.-nak azt a menüpontot, ahova simán kiférne az, hogy saját alkalmazások. A rácsnézet tehát jól néz ki, de több szempontból szerencsétlen, használati érték szempontjából a listás megoldás tűnik a legjobbnak, ahol egyértelmű, melyik menüpont mit takar, és melyiken állunk éppen, ráadásul a megjelenített ikonok és karakterek is jóval nagyobbak. Ezek mellett furcsa még, hogy miért kellett mindent fölöslegesen a főmenübe pakolni: a Bing, a rádió, az időjárás, a videók, a smart dual SIM, a számlálók és a játékok simán elfértek volna az extrák között, ahol csak az időzítő, a stopper, a zseblámpa és az átváltó kapott helyet. A beállításokban csak a legfontosabb dolgok vannak jelen, azok viszont maradéktalanul és átláthatóan.

Akad néhány játék a mobilon, de sajnálatos módon a jó öreg kígyó nem része a repertoárnak, egy-két nevesebb Java játék demo változata került ide, a teljes verziókért kőkeményen fizetni kell. Van zenelejátszó, FM-rádió és videolejátszó is, mindegyik elég puritán felszereltséggel bír, hangszínszabályzó nincs, egyedül a tárolt mp3-akat listázhatjuk, de előadók vagy műfajok szerinti szűrésről sem adhatunk számot. Vannak ismétlési módok, lejátszhatjuk összekeverve a számokat, a navigációs billentyűkkel pedig állíthatjuk a hangerőt és léptethetünk számot.

Előre és hátra is került egy-egy szimpla ledes villanó, utóbbinak főként zseblámpaként vehetjük hasznát, a Microsoft is ezzel reklámozza a mobilt. A képminőség ugyanis semmiképpen nem túl erős, fixfókuszos, 2 megapixeles kamerákkal találkozhatunk, amik 4:3-as képarány mellett tudják az 1600x1200 pixeles felbontást. A szoftver sincs túlbonyolítva, van digitális zoom, éjszakai mód, sorozatfelvétel, önkioldó, ezen kívül állíthatjuk a fényerőt (az expozíció-korrekció megfelelőjeként), a kép effektusát (szürkeárnyalatos, zöldes, kékes, inverz, szépia) és felbontását. A kijelző jobb felső sarkában látjuk, hogy hány képet rögzíthetünk még a tárolóra, de mivel a fotók többsége az egy megabájtot sem éri el, így viszonylag bőségesek a lehetőségeink.

Borítékolni lehetett, hogy a képminőség nem lesz a csúcson, viszont korántsem használhatatlanok a felvételek, arra tökéletesen alkalmas a kamera, hogy lefotózzuk egy bolt nyitvatartását vagy csináljunk magunknak egy egyedi háttérképet. A fixfókusz miatt értelemszerűen életlenek lesznek a közeli fotók, zaj és elmosódás van bőven a képeken, beltérben vagy sötét körülmények között még rosszabb a helyzet, a felbontás pedig nagyon alacsony. A videók 240 x 320 pixelen, 15 képkocka per másodperces képfrissítéssel készülnek el, megnézve talán még rosszabb az eredmény, mint leírva.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Adatkommunikáció szempontjából nem lesz bajnok a Nokia 230 Dual SIM. Nevéhez hűen két darab SIM kártyát tehetünk bele, mindkettő normál méretű lehet. A két kártya természetesen csak dual standby módban működik együtt, ha az egyikkel telefonbeszélgetést folytatunk, a másik lelép a hálózatról. Nincs WiFi, NFC, LTE, HSPA és GPS sem, van viszont Bluetooth 3.0. Mobilnetezni 2G-vel tudunk, az EGPRS maximális letöltési sebessége 236 kbps, a kütyü a 900 és 1800 MHz-s frekvenciákat ismeri. A microUSB csatlakozó 1.1-s szabványú, adatátvitelre csak akkor használható, ha memóriakártyát helyeztünk a telefonba, OTG természetesen nincs. A hangminőség átlagos, a beszédhangszóró hangosan, de csak közepes tisztasággal szólal meg, a mikrofon érzékenysége jó, de mindenféle zajszűrő technológiát nélkülöz, így nem tökéletes az átvitele. Ne felejtsük el, hogy a 2G hálózatok által nyújtott hangminőség eleve rosszabb, mintha 3G-n, vagy 4G-n próbálkoznánk, már csak az erőteljesebb tömörítés miatt is.

Internetes szolgáltatások kapcsán átlagos a felhozatal, van egy időjárás alkalmazás, ami cellainformációk alapján saccolja meg a lokalizációnkat, majd a Bing rendszeréből tölti le az előrejelzést, amit órákra lebontva is nézegethetünk. A böngésző nem maradt ki, egész pontosan az Opera Mini cammog rajta, hiába tömörít remekül a szoftver, az elérhető adatsebesség elképesztően harmatos, a megjelenített tartalom pedig gyakran szétesik, össze-vissza kerül kijelzésre.

Manapság már teljesen elszoktunk a hagyományos mobilok arányaitól.
Manapság már teljesen elszoktunk a hagyományos mobilok arányaitól. [+]

Értékelés: Nokia 230 Dual SIM
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 3 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 3 pont
Felhasználói felület élménye 5 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 3 pont
Multimédia
Vizuális 3 pont
Audio 4 pont
Egyebek
Üzemidő 9 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Manapság már viccesen kicsinek számít az 1200 mAh kapacitás, de üzemidő szempontjából egyáltalán nem lehet panaszunk az eszközre, mi másodlagos telefonként, szinte kizárólag telefonbeszélgetésekre, SMS-ek küldésére és fogadására, valamint némi böngészésre használtuk a kütyüt, ezzel öt napig gond nélkül elvoltunk töltés nélkül. Elméletileg majdnem egy hónapot bír készenléti módban az eszköz, de akár 23 órányi folyamatos beszélgetés vagy 52 órányi zenehallgatás is megoldható egyetlen feltöltéssel.

A Nokia legújabb mobiltelefonja jól össze van rakva, gombsora nagyon kellemes, a menüje kis megszokás után átlátható, a kijelzője pedig a kategória átlagához idomul. A kamerájával ne készüljünk fotóversenyekre, annak viszont örülhetünk, hogy egy normális fényerejű villanó került az elejére és a hátlapjára is. Adatkommunikációs téren nagyon elmaradott a kicsike, ellenben az üzemidő kicsit még túl is teljesítette az elvártakat. Ha körülnézünk a piacon, akkor a hagyományos, nyomógombos mobilok alapvetően két részre oszlanak: az egyik kategóriában vannak az időseknek szánt mobilok óriási gombokkal, SOS billentyűvel és a lehető legegyszerűbb menüvel, ezek főként a Doro és Emporia márkájú készülékek. A másik oldalon pedig ott vannak a strapamobilok, ebben az árkategóriában például a Cat B25 vagy az Evolveo StrongPhone X1. A Nokia 230 egyik csoportba sem esik, cserébe viszont jóval kompaktabb és elegánsabb, mint a fent említett modellek. Viszonylag nehéz neki konkurens terméket találni, egyedül azon érdemes elgondolkodnia a vásárlónak, hogy szüksége van-e kamerára, böngészőre és egyéb úri huncutságokra, mert ha nem, akkor a 230-hoz képest féláron elérhető Nokia 130 az ideális választás. Közel húszezer forintért sajnos nem jogosult plecsnire, ha viszont mérséklődik az ára, akkor jó választás lehet azoknak, akik az okostelefonok világától nagyon távol akarnak maradni.

szentkuti11

A tesztkészüléket az XXL GSM küldte el nekünk, vásárláshoz kérem kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Nokia 230 Dual SIM
Nokia 230 Dual SIM Általános
Technológia GSM
Méret 124 x 53,4 × 10,9 milliméter
Tömeg 91,8 gramm
Színvariációk fekete/szürke
SIM-foglalat 2 x normál SIM
Kijelző
Kijelző átlója 2,8 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel (143 ppi)
Kijelző típusa Transzmisszív LCD
Színárnyalatok száma 65 536
Memória
Telefonkönyv kapacitása 1000
Memória bővíthetősége microSD (max. 23 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 900/1800 MHz
GPRS / EDGE van / nincs
UMTS / HSDPA / HSUPA nincs / nincs / nincs
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / van (3.0, A2DP)
WiFi nincs
USB microUSB 1.1
USB OTG nincs
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés nincs
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Series 30+
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens nincs
Játékok megvásárolhatók
Valutakonverter van
Extra szoftverek Fájlkezelő, FM-rádió, Zenelejátszó
Multimédia
Fő kamera 2 megapixel, fixfókusz, ledes segédfény
Másodlagos kamera 2 megapixel, fixfókusz, ledes segédfény
Videófelvétel QVGA, 15 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1200 mAh-s lítium-ion
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 130 - egyszerűen vége

    Hétezer forintért, nyomógombos számbillentyűkkel és két SIM-foglalattal érhető el a Nokia filléres mobiltelefonja, ami nem okos, ellenben igen apró.

  • Nokia 225 Dual SIM - hagyományokat követ

    Még mindig a Nokia az, aki a legtöbbet foglalkozik a hagyományos készülékekkel, teszalanyunk egy nyomógombos mobil, ami kiválóan teszi a dolgát - ha nincs sok elvárásunk.

Hirdetés