Hirdetés
További cégek
A nagyobb cégek között érdemes említenünk a HTC-t - tőlük azért többet vártunk. Reménykedtünk, hogy a One utódja porondra lép, de helyette a Desire 816 mutatkozott be, illetve az olcsóbb Desire 610. Ez utóbbit azonban nem tette ki a HTC a standra, ami elég meglepő, a 816-os is csak vitrin alatt volt fotózható. Ez számunkra azért csalódás volt.
HTC Desire 816
A ZTE a Grand Memo II-t hozta el, ennek elődjét pont egy éve láthattuk ugyanitt. Az újdonság elég erőteljes, sokat tud, nevéhez illően nem is kicsi, hiszen 5,5 hüvelykes kijelző került bele. Kár, hogy hazánkba már az előző modell sem jutott el, reméljük, hogy 2014-ben azért látunk egy Hatalmas Emléket a szerkesztőségben is. A kínai cég megújította a felhasználói felületet is, valamint továbbra is masszívan hisz a Firefox OS-ben, az Open C és az Open II, előbbi középkategóriás, utóbbi inkább belépő szintű modell.
Az ASUS három fonepad készülékkel jött ki, egy olcsó és két középkategóriás modellel bővült a kínálat, mind 7 inches, egyikük tud 4G hálózatokon is működni. A Lenovo három új modellt hoz Európába, nálunk ezek egyelőre nem lesznek hivatalosan elérhetők, pedig az S860 hiánypótló terméknek tűnik a maga 4000 mAh teljesítményű akkumulátorával úgy, hogy a fémes készülékház sem tűnik túlzottan nagynak.
Az Alcatel elég komoly mennyiségű újdonsággal lepett meg minket, megjött az Idol 2, az Idol 2 Mini, az Idol 2 Mini S. Ezek Android rendszerű gépek, de az Alcatelnél is találtunk Firefox alapú masinát, a Fire C nagyon olcsó szeretne lenni a Fire E egy kicsit komolyabb gép. Meglepetésünkre az Alcatel előrántott egy hajlított kijelzős terméket is, de ez csak az idei év végén kerülhet majd a boltokba. Nagy sikert aratott a BoomBand nevű fitnesz kiegészítő, amit el is kezdtünk használni, Dr. Kind például több mint 17 500 lépést tett meg, amikor a Tibidabo tetejére kirándultunk.
[+]
Alcatel One Touch Idol 2
A Yotaphone az egyik legötletesebb masina volt az MWC-n, morcos hardvert, frankó előlapi kijelzőt kapott, hátul pedig ott van a qHD felbontású, érintésérzékeny e-ink display, amivel egyre több dolgot tudunk csinálni. A legfontosabb, hogy szinte minden telefonos és üzenetkezelési funkció átrakható a hátlapra, ha merülőfélben van az akkumulátor, akkor dönthetünk úgy, hogy a fő kijelzőt lekapcsoljuk és csak az e-ink megjelenítőt üzemeltetjük, így rengeteg energiát tudunk megspórolni. Érdekes volt az 5,55 milliméteres vastagságú Gionne Elife nevű, kínai eredetű eszköz is, amire még a 3,5 mm-es jack dugaszt is képesek voltak rápréselni. Ez a modell egyébként más néven talán itthon is kapható lesz.
[+]
5,55 milliméternyi telefon a Gionee-tól
A BlackBerry standdal nem volt jelen, de tartottak egy sajtótájékoztatót, ahol elmondtak pár dolgot a visszafogott áron debütáló BlackBerry Z3-ról. Ezen az eseményen mi nem voltunk jelen, úgyhogy az újdonságot esélyünk sem volt látni. Azt viszont jó volt látni, hogy milyen sokat fejlődött a Firefox okostelefonos rendszerének 1.3-as változata.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!