MWC 2015: A Project Ara még az idén elstartolhat

Hirdetés

Halva született ötlet?

Szerkesztőségünk véleménye erősen megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a moduláris telefon ötlete egyáltalán életképes-e. Az egészen biztos, hogy az alapgondolat alapvetően sok emberhez közel áll, az ilyesmire minden olyan felhasználó felkaphatja a fejét, aki elégedetlen a készüléke valamelyik részével és azt szívesen kicserélné egy jobbra, illetve az is hozzájárulhat az elfogadáshoz, hogy bizonyos termékeknél már most is magunk rakjuk össze a dolgokat. Ilyen például az autóipar, azonban az extrák bepipálása, az erősebb motor és a kényelmesebb ülések ott általában a rendelkezésre álló forrás kérdéseiként jönnek elő, senki nem akar gyengébb motort, kényelmetlenebb ülést vagy nyolc helyett két légzsákot, de ha ennyire van pénz, akkor ez lesz. Hasonló párhuzamot lehetne vonni a PC-kkel is, amelyeket sok felhasználó imád maga építeni (ők képezik a Prohardver törzsolvasóit), azonban a piaci folyamatok jól mutatják, hogy a tömegek számára ez nem egy vásárlási alternatíva, a notebookok, előre megépített számítógépek összességében sokkal kelendőbbek, az átlagfelhasználó nem akar, illetve ha akarna sem tudna foglalkozni azzal, hogy maga válassza ki és üzemelje be a komponenseket.


[+]

A PC-s iparágban látottak alapján szinte biztosan kijelenthető, hogy nagy választék esetén különféle kompatibilitási és optimalizálási problémák jönnének elő; nem minden tud mindennel együttműködni, ha a cégek egymástól függetlenül elkezdenek komponenseket gyártani, ha viszont együttműködve teszik mindezt és komolyan veszik az optimalizálást, a driverek kérdését, nem biztos, hogy megéri ezzel az egésszel foglalkozni. Nem szabad továbbá elfelejteni azt sem, hogy egy okostelefon alkatrészei nem egymástól független dolgok; a processzor vezérli a kamerát, a tárhelynek van egy bizonyos rendszerigénye, a központi memória is sok dologra befolyással van, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Nem lehetséges az, hogy egy alsókategóriás készülékben felsőkategóriás, Full HD videók rögzítésére alkalmas kamera legyen, szóval hiába vannak olyan felhasználók, akik csak telefonálni és fényképezni akarnak a készülékükkel, nem úszhatják meg a dolgot.

A helykihasználásról, energiahatékonyságról és melegedésről pedig még nem is beszéltünk; egy okostelefon hardvere sokkal szofisztikáltabban van megtervezve annál, mint sem hogy legókockákból legyen összerakva.


[+]

Ha a technikai nehézségektől eltekintünk, megoldjuk a különféle jogi problémákat (egy moduláris telefonnál ki fizet az operációs rendszerben lévő szoftverliszenszek után?), az ötlet akkor is halottnak tűnik, hiszen nehéz olyan piaci szereplőt találni, akinek érdekében állna segíteni a moduláris készülékek terjedését. A gyártók biztosan nem lesznek mögötte, nekik az a jó, ha X havonta el tudnak adni egy teljesen új készüléket, a kiegészítőgyártók pedig szintén nem feltétlenül örülhetnének, nehéz tokot gyártani egy olyan ketyerére, aminek nem tudjuk a pontos méretét, mert az változhat. Ezen gondolat mentén eleve furcsa lenne, ha egy kamerabővítés után új tokot is kellene vennie a felhasználónak, de az alapvető probléma az, hogy a tömegek egyszerűen nem vágynak arra, hogy maguk rakják össze a telefont, azt sem tudják, hogy mi az a processzor, és nem is érdekli őket a dolog. Az MWC-n látottak nem győztek meg minket arról, hogy a Project Arából tényleg lesz valami, matricázott műanyag kockákat bárki kihozhatott volna, Google-támogatás ide vagy oda. De ha egyszer piacra is kerül, nem valószínű, hogy sokan lennének rá kíváncsiak az igazi geekeken kívül, ők pedig nem fognak annyit venni, hogy az árak alacsonyak maradhassanak, tehát az egész koncepció inkább az ilyesmire fogékony, viszont jobban eleresztett felhasználók kissé drága játékszere lehet, ami egyébként pont magára önthet egy menőségi faktort is, de a tömeges elterjedésre nincs sok esély. Ha pedig nincs minden komponensből legalább tucatnyi választék, akkor megint megette a fene az egészet, mert pont a variálhatósági faktor csorbul.

Bocha feat. Bone123

MWC utazásunkat támogatta az Alcatel One Touch és a mydlink HomeAlcatel One Touchmydlink Home

Azóta történt

Előzmények