Motorola V360 - V közép

Hirdetés

Kijelző, menü

A kinyitott telefon hatalmasra nő, a gombsor szépen ívelt vonalai szintén a gyártóra jellemző formában materializálódtak. A billentyűkkel nem voltunk maradéktalanul elégedettek, többször is előfordult, hogy a telefon nem érezte meg lenyomásukat. A gombsor alatt két aprócska gumipöcök található: ezekre fekszik fel a fedlap a telefon összecsukását követően. Ilyenkor könnyedén lehet oldalirányban csavargatni a fedlapot, némi nyöszörgés kíséretében jobbra és balra is hajlandó 2 millimétert elmozdulni.

A kijelző szép, semmi kiemelkedő, de a kategóriájának megfelelő. 176x220 pixeles felbontás mellé 262 ezer színárnyalat társul, a technológia pedig természetesen TFT. A színek élénkek, a kontraszt tökéletes, napsütés esetén pedig bátran használjuk a kezünket árnyékolási technika gyanánt. A külső kijelző is megér egy misét: a viszonylag nagy, ám egyszínű ablak folyamatosan mutatja az órát, illetve természetesen az esetleges eseményekről is visszajelzést ad. Mi úgy ítéltük meg, hogy a külső kijelzőnek így van értelme, a színességről könnyedén le tudunk mondani, ha cserébe egyetlen pillantással leolvashatjuk, hogy mi a helyzet, és ráadásul energiát is spórolunk.

A menü ismerősként köszönt bennünket, vagy fordítva, mi köszöntjük őt ismerősen, mindegy, a lényeg, hogy már a V500-ban is megtalálható séma működik a V360-ban. Járt utat járatlanért el ne hagyj, a Motorola a már bevált panelekből építette fel jelen modelljének menüstruktúráját is. Ennek egyik nagy előnye, hogy remekül paraméterezhető funkciók sokaságát kapjuk, szabadon cserélgethető még a háttérkép is, akár Live! akár T-zones készüléket vásárolunk. Módosítható a menüpontok sorrendje, amelyek listaszerűen, vagy ikonos formában is megjeleníthetőek, nem hiányozhatnak a témák sem, amelyekkel teljesen megváltoztatható a menürendszer színvilága. Persze a készülék ki és bekapcsolásakor végig kell néznünk a szolgáltató imázsának megfelelő animációt, de ez kibírható három másodperc.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények