Külső

Akik nyomon követik mobiltelefónia történéseit, már megszokhatták, hogy a Motorola időről időre „villant” egyet a piacon. Így volt ez a nyolcvanas évek elejétől, az úttörőnek számító DynaTac 8000X téglatelefonnal, majd sok-sok fejlesztést követően a kilencvenes években a háromsávos Timeport sorozattal is (hogy a köztes, ugyancsak sikeres modellekről, mint a CD 920, ne is beszéljünk). Napjainkban elsősorban karcsú készülékeikkel hódítanak, azonban az újdonságnak számító - és immár az egyik hazai mobilszolgáltatónál is elérhető - harmadik generációs technológiára épülő készülékekkel kapcsolatban sem ülnek ölbe tett kézzel. Ezúttal a tavaly debütált E1000-es modellt hoztuk el a Motorolától, hogy kiderüljön: vajon mit tudtak összehozni a boszorkánykonyhában, 3G ügyben…

A készülék formavilága jellemzően motorolás, noha első pillantásra kicsivel tán dundibb, kevésbé szögletes, mint a gyártó többi darabja. A férfias dizájnhoz megfelelő színvilág tartozik: jó sok fekete, némi szürke, plusz egy csipetnyi hűvös fém-hatás kétoldalt. Első olvasásra furcsának tűnhet ez az egyveleg, de amint kézbe veszi az ember a készüléket, abban a pillanatban „összeérik” a hatás. Igen, kifejezetten kellemes érzés használatba venni ődundiságát.

Az akkumulátor fedlapját némileg besüllyesztették, így sikerült úgy kialakítani az E1000-es súlyelosztását, hogy belesimuljon a kezünkbe, és kényelmesen elérjük készülékünk összes billentyűjét. Apropó billentyűk…

Tesztalanyunk nem csupán formájának és színvilágának köszönheti különc (és ez esetben határozottan pozitív jelzőként használom ezt a kifejezést) külsejét. A billentyűzet kellős közepén, mintegy küklopsz-szemként figyelő joystick már önmagában is extravagánssá tenné az E1000-est, de a tervezők nem érték be ennyivel. A nagynak mondható, 240x320 pixeles, 262 ezer színben pompázó TFT kijelző két oldalán funkciógombokat helyeztek el. Ez önmagában dicséretes cselekedet lenne, hiszen több helyről, több módon is elérhetővé tettek vele egyes menüpontokat, de egyúttal azt is megkockáztatták ezzel, hogy a készülékkel ismerkedők egy része zsigerből a Siemens SX1-es mobil motorolás reinkarnációjának kiáltsa ki a telefont. Ez persze igazságtalan és nem is túlzottan megalapozott „rágalom” lenne, hiszen a kijelző mellé épített billentyűk elhelyezésükön kívül semmilyen funkcionális hasonlóságot nem mutatnak a német gyártó modelljén lévő gombsorokkal. A magam részéről egyébként nem használtam ki a funkciógombok adta lehetőséget, a magam maradi módján a joy-jal navigáltam a telefonban.

Alanyunk jó pár tesztelő kezén átment, míg hozzám elért, így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megfigyelhettem, hogyan változnak a készülék jellemzői a használatnak köszönhetően. Nos, az intenzív igénybevételnek közönhetően a joystick (ami egyébként elég jól használható) és a körülötte elhelyezkedő gombok kalasnyikovi ropogással válaszolnak az ember érintésére, ami elég kellemetlen, ha valaki SMS-t pötyög, vagy játszik a készülékkel.

A töltő kábelének végén elhelyezkedő csatlakozó a legfinomabb érintésre is hajlandó volt annyit mozdulni, hogy még bent maradjon a telefon aljzatában, de a töltést már ne adja át az akksinak (ez egyébként is elég alattomos hiba, hiszen a jóhiszemű tulaj töltőre teszi este a telefont, aztán az éjszaka közepén felriad a merülést jelző vijjogásra). Nekem például sikerült előidéznem ezt a jelenséget azzal, hogy az esti tévézés végeztével véletlenül a töltő kábelére tettem a távirányítót…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!