Hirdetés

Moto E4 - emlékezetes belépő

A Motorola kezdőajánlata nem a telefonfüggőknek készült, ám elég jól egybe lett rakva, hogy lényegre törő szoftverével megbízható társa legyen annak, akinek nem lételeme a mobiltelefon.

Külső, kijelző, Moto funkciók

Moto E4 Plus tesztünk konklúziója helyzetéből adódóan sem lehet azonos azzal, amivel sima E4 elemzésünk záródni fog, hiszen az előbbi egy gigászi, középkategóriás phablet, a méreteihez méltó akkumulátorral, az utóbbi pedig egy kompaktabb ajánlat, a belépőszint tetejére árazva. Ez az a kategória, ahol igazán berobbantak a kis kínai gyártók, százszámra elérhető ajánlataikkal, és nem egy távozott közülük tőlünk plecsnivel. A mennyiségi elv és az árak leverésének a következménye viszont az, hogy nagyon sokuk szenved számos problémától, a hónapok után felbukkanó típushibákról nem is beszélve. Ilyenkor derül ki: csak számít a több évtizedes tapasztalat.


[+]

Amivel egy patinás múltú, hazai szervizháttérrel rendelkező gyártó előnyben van, az éppen a specifikáció által megfoghatatlan, az idő elteltével is megmaradó minőség, kevesebb gyermeteg hibával és nagyobb eséllyel a generációs szoftverfrissítésre. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a négymagos MediaTek MT6737-et használó Moto E4 megkapja-e a Android Oreót, esetleg a belépőszintre igazított Android Gót. Szűkös tárhelyén mindenesetre kevés helyet foglal az Android Nougat, és annál több ügyes trükköt nyúlt a sok Moto funkció.

A Moto E4 az E4 Plus felett
A Moto E4 az E4 Plus felett [+]

Más kérdés, hogy akik még mindig ismerkednek az okostelefónia témakörével, vagy legalábbis eljött az idő a második ilyen kötelező izé beszerzésére, pont úgy lepődhetnek meg azon, hogy ma egy ilyen, 5”-es, 144,7 x 72,3 x 9,3 milliméteres és 151 grammos masina számít kisméretűnek, mint mi tettük pár éve. A valóban miniatűr okostelefonok ritkaságszámba mennek, és az E4 nem esik bele ebbe a kategóriába. Egy kézzel viszont még kényelmesen el lehet navigálni a 720 x 1280 pixeles TFT panelen, és ijesztőnek ható vastagsága ellenére úgy alakították íveit, hogy igazából ne tűnjön a szemrevaló ketyere terebélyesnek.

Kijelző-teszt
Mérés Motorola Moto E4 Nokia 3 Huawei Nova Smart Sony Xperia XA
Képátló 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280
Technológia TFT LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 468 nit 481 nit 405 nit 503 nit
Fehér fényerő (min.) 7,8 nit 16,1 nit 3,9 nit 3,6 nit
Fekete fényerő 0,28 nit 0,22 nit 0,25 nit 0,36 nit
Kontrasztarány 1672:1 2191:1 1623:1 1399:1
Színhőmérséklet 7446 K 9356 K 8280 K + kézi 9452 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A Moto E4 HD kijelzője korrekt, oldalról viszont eléggé csökkennek a kontrasztjai
A Moto E4 HD kijelzője korrekt, oldalról viszont eléggé csökkennek a kontrasztjai [+]

Szerencsére meghaladta a belépőszint az FWVGA-s felbontást, az E4 kissé hidegre kalibrált paneljének színei pedig megtoldhatók szoftveresen, hogy picit élénkebbek legyenek. A TFT megjelenítőre oldalról pillantva azonban eltűnik minden kontraszt, a feketék pedig kékesszürkébe váltanak. Mindazonáltal elfogadhatóan élesek a tartalmak, hogy a kezdőhardverrel az ember elvégezze okostelefonos rutinját, bár a napfény elől érdemes árnyékba húzódni, és akkor nem gond a kinti használat. Pontos az érintéses visszajelzés, a rezgőmotor ellenben elég gyengécske. A vissza, kezdőoldal és alkalmazásváltó gombok ugyan a kijelzőtől rabolnak maguknak helyet, ám megoldható ezek elrejtése és elérése az ujjlenyomat-olvasó segítségével.

A Moto E4 az E4 Plus mellett
A Moto E4 az E4 Plus mellett [+]

A védőüvegbe süllyedő és megbízhatóan működő szenzort megérintve lehet visszajutni a főképernyőre, balra csúsztatva az ujjat visszalépni, jobbra pedig a legutóbbi alkalmazások listájából választani. Hosszú nyomásra kikapcsol a képernyő, még hosszabban rajta tartva pedig indul az Asszisztens. Végezetül a képernyő közepét hosszan lenyomva és az alsó sarkok felé csúsztatva az ujjat egykezes elrendezés is kérhető, bár 5”-en erre az ügyetlen megoldásra nincs szükség. A kijelző egyébként felvillan értesítések befutásakor és felemeléskor, ilyenkor azonnal navigálni lehet rajta. Végezetül kékfényszűrő is kérhető a Moto műveletek között a kényelmesebb esti olvasgatáshoz.


[+]

Az előlapra nem csak fénymérő, közelségérzékelő, beszélgetési hangszóró, 5 megapixeles szelfikamera és Moto felirat jutott, egy LED villanó is – bár nem az értesítésekhez, hanem az önfotózáshoz. Hátul 8 megapixeles, autofókuszos fényképező kapott helyet LED villanóval, amit fémlap vesz körbe az oldalakra is ráhajolva, míg alul-felül egy-egy műanyag sáv biztosítja az antennajelek zavartalan továbbítását. A denevérlogót lejjebb haladva lehet megpillantani, a multimédiás monó hangszórót pedig az alsó sarokban. Jobbra a hangerőszabályzó és a bekapcsoló pont jó helyen van, árszinten a mikrofon mellett megbújó, jó öreg microUSB foglalat is elfogadható technológia, a fülhallgató-kimenet megléte felül pedig kifejezetten üdvözölendő. De merre vannak a kártyafoglalatok?

A Moto E4 és az E4 Plus egymás és dobozaik társaságában
A Moto E4 és az E4 Plus egymás és dobozaik társaságában [+]

A komolyabb szorongatást is némán tűrő, remek konstrukció a hátlap irányába megbontható, amire már csak azért is szükség lesz, mert a narancssárga csomagolás rejti a cserélhető, 2800 mAh-s akkumulátort. A Moto E4 belsejéhez a bal alsó sarok felől vezet az út, a két nanoSIM és a külön microSD foglalathoz pedig az iménti telep eltávolításán át, máskülönben ugyanis képtelenség a lapkákat a helyükre csúsztatni. Az említett dobozka egy mezei töltőt, egy microUSB kábelt, egy hagyományos kialakítású mikrofonos fülest, némi leírást és egy garanciajegyet rejt. Az E4 pedig olyan külsőt, amely bár a zsebben érezteti jelenlétét, a színvonalas konstrukciónak hála példát mutathat a középkategória ársávja alatt maradva: valahogy így kellene mindent mobilt összerakni, és csak utána a belsejével foglalkozni.

Hirdetés

MediaTek MT6737, Android Nougat

Mi, mobilfanatikusok hozzászoktunk a csúcssebességhez, azonban az Android rendszert világszerte többen használják visszafogott hardverrel, mint parányi atomerőművel, és az emberiség szerencsére maradandó sérülések nélkül túlélte a régi, vánszorgó, egy-két processzormagos időket. A MediaTek MT6737 négy Cortex-A53 magjával a gyártók egyik kedvenc hardvere ma belépőszinten, amihez elégséges 2 GB RAM, a 16-ból pedig 10 GB szabadon használható tárhely párosul, a kevésbé hardverigényes játékok futtatására alkalmas Mali-T720-as grafikus gyorsítóval és microSD foglalattal.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Motorola Moto E4 Nokia 3 Meizu M5 Sony Xperia XA
Rendszerchip MediaTek MT6737 MediaTek MT6737 MediaTek MT6750 MediaTek Helio P10
AnTuTu Benchmark 6.x 31235 pont 27094 pont 40898 pont 48408 pont
Vellamo Browser 1600 pont 1852 pont 2079 pont 3291 pont
Vellamo Metal 1103 pont 832 pont 1071 pont 1264 pont
Geekbench 4 (single / multi) 541 / 1444 pont 532 / 1404 pont 598 / 2174 pont n/a
GFXBench Manhattan onscr. 4,8 fps 4,5 fps 10 fps 15 fps
GFXBench Manhattan offscr. 2,2 fps 2,2 fps 5,2 fps 7,2 fps
GFXBench T-Rex onscr. 11 fps 10 fps 21 fps 28 fps
GFXBench T-Rex offscr. 6,0 fps 5,9 fps 13 fps 18 fps


[+]

A Real Racing 3-féle, komoly 3D-s címek nyilván erősen dadognak, egy-egy kövérebb alkalmazás és honlap betöltése több másodperc, a görgetés sem mindig folyamatos (de a felületen általában az). Mégis simán aláírtuk volna ezt a sebességet, ennyiért, három éve. Egyébként is: akit a Moto E4 megcéloz, vajmi keveset foglalkozik majd azzal, hogy létezik telefon tízszer annyiért, ötször fürgébb működéssel, és szerencsére a 7.1.1-es Androidot futtató rendszer a Moto funkciókkal elég átlátható, hogy senki ne zavarodjon bele.


[+]

Az erőforrások, a szabad tárhely és az egyszerű navigáció miatt is előnyös, hogy a gyártói alkalmazásrengeteg helyett csak a legszükségesebb dolgok települtek előre, funkcióeklektika helyett pedig egy logikus és egyébként alapból is jól felszerelt operációs rendszer jár. Nem lassítja a szerény motort valamiféle memória- és erőforrás-menedzser, nincsenek alkalmazásduplázások vagy felesleges demók. A Moto műveleteken és a készüléksúgón kívül olyannyira a Google alkalmazás-felhozatalára támaszkodik az E4, hogy a vegytiszta Androidból egyébként hiányzó, jófajta fájlkezelő itt is kimaradt.


[+]

A főoldalon a megjelenített mérettől függ az ikonkiosztás (5 x 5-ös is elérhető), a tálcára legfeljebb öt elem fér. Az alkalmazásmenü alulról, az átrendezhető értesítési- és kapcsolópanel felülről, az Asszisztens főoldala pedig balról simítható elő. A képeket és a videókat a Fotók jeleníti meg, az email fiókokat a Gmail kezeli, akad még ébresztőóra, számológép, rádió, térkép, letöltés-kezelő, naptár és egy sor Google-szolgáltatás, a Drive-ot és a 15 GB ingyenes felhő tárhelyet beleértve. A Gboard remekül testreszabható, jól felszerelt billentyűzet magyar nyelvi támogatással, korrektúrával és szójavaslatokkal. A virtuális klaviatúra témázható, átméretezhető, egy sor gyors Google-funkció tartozik hozzá és támogatja az ujjhúzós bevitelt.


[+]

A telefonkönyv a két SIM-ről, a mobilról és az online fiókokból gond nélkül szinkronizálja a névjegyeket, többféle csoportosítási és szűrési elvvel. A tárcsázóban működik a gyorskeresés. A Chrome rendben kezel több lapot, szinkronizál mindenféle Google-adatot, vált asztali elrendezésre, takarékoskodik a mobiladattal és még inkognitó böngészést is felkínál. A honlapok betöltése nyilván lehetne fürgébb, a görgetés pedig folyamatosabb, ám a lényeg az, ha a felhasználó azonnal informálódni akar a netről, az E4 megfelelő zsebtárs, egy vagyon kifizetése nélkül.

Kamerák, multimédia

Az E4 előlapjára 5 megapixeles, fixfókuszos, a hátlapjára pedig 8 megapixeles, autofókuszos kamera került, egyaránt LED villanóval. Az előbbihez arcszépítő mód és a kelleténél élesebb villanófény jár, míg az utóbbival panoráma és HDR fotó is rögzíthető. A puritán felületen közepes sebességgel zajlik az automatikus vagy az érintéses élesítés, az utóbbit követően lehet az expozíción korrigálni. Ugyaninnen érhető el a vaku, az arcszépítés, az önkioldó, a HDR, a kameraváltó a módválasztó és persze az exponáló. Kérhetők még rácsvonalak, plusz a szoftver indítása a bekapcsoló dupla lenyomásával.


[+]

Te is pont ilyen telefont használsz? Fotóztál vele? Töltsd fel a képeidet a Fototrendre, hogy mások is lássák, mire képes a kamerája!

Belépőszinten, „jobb, mint a semmi” szemszögből kellemes hír, hogy nappal használható az E4 kamerája, általában megfelelő, bár néha sárgás fehéregyensúllyal, szűkös dinamikával, jó sok részlet elmosásával a lencse és az algoritmus oldaláról, illetve túlbuzgó, viszont gyakran szükséges HDR-rel. A jókora túlélesítésből vissza lehetett volna fogni, ehelyett némi extra telítettséget érdemeltek volna a színek, ám a többé-kevésbé megbízható autofókusszal és a makrókra jutó, középmennyiségű részletekkel legalább előreléptünk a régi, fixfókuszos förtelmektől. Rossz időben és naplemente után viszont az E4 is elvérzik. Próbálkozni és vakuzni persze lehet, megint csak „egy felejthető mobilkamera jobb, mint nulla” alapon. A 720p-s, videós produktum sem az igazi: a felvételek közelebb állnak a felskálázott 480p-hez, a sztereó hang ellenben tisztább, mint a túlszűrt E4 Plus esetében, íme, egy példa.


[+]

A Play Zene előadók, albumok, dalok, műfajok és listák szerint rendezi a zenekönyvtár állományait, plusz hozzáfér a Google előfizetéses adatbázisához. A formátumok közül nincs gond a FLAC kiterjesztés lejátszásával, a WMA-t viszont nem indítja el. A készülék hátulján lévő hangszórót pont annyira könnyű eltakarni, mint ha alul lenne, és szabadon hagyva is csak átlagos a hangereje, viszont az E4 Plusszal összevetve a maximumon kevésbé zörejes, persze mélyhangokra itt se nagyon számítsunk. A minőség így is túlteljesíti a belépőszint átlagát, csak túl messze ne kerüljön a mobil a gazdájától, és akkor a bejövő hívást sem lesz gond meghallani.


[+]

Ha a gazdi épp fülessel csatlakozik, belépőszintű zenei produktumra számíthat, ami leginkább dinamikában, hangerőben és részletességben érezteti a hátrányát a combosabb vasakkal szemben, persze jófajta forrás és fejhallgató esetében. Mindazonáltal az olcsóbb agybadugós fajtákkal, alacsonyabb bitrátájú mp3 hallgatáshoz elmegy, és FM-rádió is van. A videókat a Fotók játssza le 1080p felbontásig bezárólag, a H.263, a H.264, a HEVC, a DivX, az Xvid és az Mpeg4 kódolásokat beleértve, az AC3 hangot és a feliratokat messziről elkerülve. Az ilyesmin egy VLC Player telepítése segít, és akkor méretezési és egyéb opciók is megjelennek.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Moto E4 két nanoSIM-et fogad be a hátlap lepattintása és a telep kiemelése után. Tőlük függetlenül csúszhat a helyére a microSD bővítőkártya. A beszélgetési hangminőség kielégítő: a hangerő átlagos, a minőség viszont azt alulról súrolja, de érteni a másik szavát. A legnagyobb elérhető adatsebesség 150/50 Mbps 4G hálózatokon, minden errefelé szórt LTE frekvencia támogatásával. A közepes érzékenységű WiFi modem 802.11b/g/n típusú (HotSpot, Direct), a Bluetooth 4.2-es (A2DP, LE), az USB 2.0-s (microUSB, MTP, nincs OTG). A navigáláshoz az E4 csak az AGPS, és a GPS jeleket veszi figyelembe, a GLONASS, a BeiDou, a Galileo vagy a QZSS szignáljai felé érdektelen és iránytűt se használ. Csodák nincsenek: lomha, szobabelsőben pedig kifejezetten nehézkes a pozíciószerzés, nem is túl pontos a követés. A giroszkóp, a hall szenzor, az infra és a légnyomásmérő úgyszintén kimaradt, csak a gyorsulásmérő és az NFC biztosított a megszokott felhozatalból.


[+]

2800 mAh-s telepével az E4 nem akar versenyre kelni 5000 mAh-s fivérével, cserébe kompaktabb és légiesebb. Na, nem az iPhone SE-vel összevetve. Egy nap használat mindenesetre sok nyomogatással is kijöhet, 4-4,5 óra képernyőidő rendre összejött a tesztidőszakban. Aki viszont eleve amolyan kötelező kelléknek szánja Motóját, és nem élete középpontjának, annak visszafogott használattal a másfél-két nap is meglehet két töltés között, a készenléti fogyasztás kellően alacsony. A háttérfolyamatokat és a teljesítményt korlátozó energiatakarékos módot mondjuk nem érdemes bevetni, az 5W-os adapter „rapid charge” fantázianevét pedig érdemes idézőjelbe tenni, mivel a töltés bő két óra vele. 150 nit fénysűrűségen 10 órát lehet egy töltésről videózni, illetve 11 órát internetezni.


[+]

Értékelés: Motorola Moto E4
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

A Moto E4 kétségtelenül kevesebb ideig bírja egy töltésről, mint méretes testvére, ám kapásból van két tulajdonsága, amivel fölé emelkedik: jóval kompaktabb, miközben megismétli az E4 Plus remek összeszerelési minőségét és kissé lomha, de megbízható ujjlenyomat-olvasóját, 35 ezer forintért pedig jelentősen olcsóbb, a belépőszint és a középkategória lélektani határán egyensúlyozva. Ennyiért kevésbé irritáló a szenzorok és a navigáció részéről megkötendő kompromisszum, árszinten a rendszersebesség is rendben van, az egyszerű Android az ügyes Moto funkciókkal pedig kifejezetten jól passzol ehhez a készülékhez. A kamerát főleg nappal érdemes használni, de akkor is jobb, ha magával cipel az ember egy igazi fényképezőgépet. Ám az állóképek és a HD panel minősége, illetve a RAM és a szabad tárhely mennyisége simán megüt egy olyan szintet, amit korábban csak kívánni mertünk ennyiért.

Az E4 legfőbb erénye, hogy vállalt kompromisszumain túl nem okoz negatív meglepetéseket. Kifejezetten mutatós, a két SIM és a külön microSD foglalat sokaknak jó hír, a hardver nem roppan meg a rendszer súlya alatt, és aki eleve nem kíván a telefonján lógni egész nap, úgy csúsztathatja zsebébe, hogy nem kell fagyástól, hibás szoftvertől, félrefordításoktól, túlbuzgó memóriafelügyelettől vagy logikátlan rendszer felépítéstől szenvednie. Éppen ezért egy erősebb tetszett plecsni kijár neki – ajánlott csak azért nem, mert kisebb és nagyobb méretben is megerősödött a konkurencia, a snapdragonos variációk pedig általában erősebbek navigációban. Ám, mint mindig: nem a plecsni teszi a telefont, hanem az elmúlt oldalakon részletezett erősségek, az árra levetítve megemészthető gyengeségekkel. Az E4 tehát ennyiért, patinás márkanevével és gyártói garanciális feltételeivel megbízható választás lehet mindazoknak, akik inkább elkerülnék a noname kínai felhozatalt, mégsem akarnak mélyen a pénztárcájukba nyúlni, vagy magukat egy szolgáltatónál hosszú időre elkötelezni.

Motorola Moto E4

Bone123

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Motorola Moto E4
Motorola Moto E4 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 144,7 x 72,3 x 9,3 milliméter
Tömeg 151 gramm
Színvariációk szürke, arany
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (294 ppi)
Kijelző típusa TFT-LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6737
Processzor típusa 4 x 1,3 GHz Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T720
RAM mérete 2 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB (10 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD (128 GB-ig)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1800/1900 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi HotSpot, WiFi Direct
USB microUSB 2.0 (MTP)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GPS)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.1.1 (Nougat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Moto műveletek, Súgó
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, LED villanó, autofókusz
Másodlagos kamera 5 megapixel, LED villanó, fixfókusz
Videófelvétel 720p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2800 mAh
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 milliméteres jack kimenet, gyorsulásmérő, ujjlenyomat-olvasó, Moto gesztusfunkciók

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés