2017. június 27., kedd

Gyorskeresés

Szponzorunk

Útvonal

Hírek » Motorola blog rovat

Motorola blog: Visszatért a régi név két új telefonnal

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Mobilarena

A Lenovo már Magyarországon is feltámasztotta a Motorola nevet, a jövőben minden új mobil ezen a néven érkezik, a két új G5 pedig itthon is piacra került.

Június 15-én a Lenovo összetrombitálta a hazai tech sajtó színét-javát, hogy elsőként a régióban nálunk jelentsék be, hogy mostantól a mobiltelefonos üzletág hivatalosan is Motorola néven folytatja. Az esemény jelentőségét jól jelzi, hogy ebből az alkalomból Budapestre látogatott a gyártó regionális igazgatója és marketing vezetője is, akiktől kötetlenül lehetett kérdezni. Vladislav Ivanov regionális ügyvezető igazgatót már ismertük, hiszen korábban interjút is készítettünk vele, Georgi Bonev viszont nem olyan rég csatlakozott a csapathoz, ezért érthető lelkesedéssel és nyitottsággal beszélt a tervekről.


[+]

A Lenovo több mint két évvel ezelőtt vásárolta meg a Motorola márkát a Google-től, egy ideig azonban némi tanácstalanságot lehetett érezni azügyben, hogy mit szeretnének ezzel az akvizícióval kezdeni. Bizonyos piacokon a két márkát párhuzamosan építették, ráadásul sok helyen Moto néven igyekeztek mutatni a patinás név frissességét, máshol viszont megtartották a Motorola nevet, megint máshol pedig a Lenovo maradt fókuszban. Erről a szétszabdaltságról sokat írtunk mi is, ám az elmúlt időszak világpiaci eredményeit áttekintve a cég rájött arra, hogy ott voltak igazán sikeresek, ahol megmaradt a Motorola brand, például Brazíliában 20%-nál is magasabb piaci részesedéssel rendelkeznek.

Kézenfekvő volt tehát, hogy egy globális irányváltás történjen, aminek az eredményét most tárták a nagyérdemű elé és meglehetősen röviden meg lehet fogalmazni, hogy mire jutottak: a Lenovo név a mobilos piacról eltűnik, minden új telefon pedig már Motorola néven jelenik majd meg. A C, az E, a G, az X és az Z sorozat mellett kizárólag a phableteknél maradhat meg a Lenovo név, az okostelefonoknál viszont egységes design, filozófia és megnevezés következik, ennek első példája a Motorola Moto G5 és a G5 Plus.

G5 és G5 Plus
G5 és G5 Plus [+]

A két új termék teljes, hivatalos neve Motorola Moto G5 és G5 Plus, noha eleinte még a Motorola feliratot hiába keressük majd a telefonok csomagolásán, hiszen a gyártás már korábban megkezdődött. A Lenovo úgy döntött, hogy a Motorola központját is az eredeti helyére, Chicagoba költözteti vissza, itt zajlik majd a formatervezés és a kutatás-fejlesztés. A két új G5 már az új irányzatot képviseli, a formavilág lekerekített, sokszor visszaköszön az a kör alakú motívum, ami a Moto 360 óta kvázi védjeggyé is avanzsált, a hátlapra tett kamera kialakításában és a szoftverben is tetten érhetőek ezek formajegyek.

Noha a G5 két változatban is létezik (2/16-os és 3/32-es RAM/tárhely aránnyal), hazánkban a kevesebbet tudó modell kerül piacra bruttó 69 900 forintos áron, míg a nagyobb testvér G5 Plus kicsivel 100 ezer forint alatt marad majd a független piacon. De nem csak a méret különbözik, hanem a hardver is, így indokolható a termetesebb modell felára. A G5 5 hüvelykes, a G5 Plus 5,2 hüvelykes kijelzőt kapott, a felbontás mindkét készüléknél Full HD. A kisebbik eszközben egy Snapdragon 430-as, bátyjában egy Snapdragon 625-ös chipset dolgozik, de eltér a kamerák képessége is. A G5 13 megapixeles szenzora abszolút hagyományos módon működik PDAF élesítéssel, a G5 Plus azonban kisebb felbontást kapott (12 megapixel), viszont dual-pixel fókuszálással rendelkezik, ami roppant gyors és pontos. Mivel mi már mindkét eszközt próbáltuk, ezért ki merjük jelenteni, hogy a kamerás produkció a kategóriaátlag felett található, a nagyobbik modell ráadásul 2160p-ben tud videót rögzíteni.


[+]

Közös a két termékben az ujjlenyomat-olvasó megléte, illetve a szinte alig módosított, 7.0-s Androidra épülő felhasználói felület, amit egy-két gesztusvezérlési trükkel dobtak fel, de kialakítását, logikáját tekintve alapvetően a Google gyári interfészét kapjuk meg a folyamatos frissítés ígéretével, a budapesti rendezvényen elhangzott, hogy mindkét modellre tervezik, hogy a következő Android főverzió frissítése is elérhető lesz. A kisebbik gép 2800 mAh-s, a nagyobbik 3000 mAh-s akkumulátort rejt magában, a nap végéig mindkét modell simán bírja töltés nélkül.


[+]

A Lenovo tervei szerint Magyarországon a teljes Motorola-portfólió elérhető lesz, kezdve a főleg szolgáltatói kínálatokba szánt, szerény képességű C-vel, egészen a csúcsmodell Z-ig, ahol a modularitás továbbra is fókuszban van az utólag felpattintható tartozékokkal. A Lenovo továbbra is nagy erőkkel dolgozik azon, hogy minél több modul kerülhessen a piacra, terveik szerint minden negyedévben négy új mod jelenik majd meg, amit azzal próbálnak elérhetővé tenni, hogy folyamatosan várják az ötleteket és ösztönzik a tartozékokkal foglalkozó partnereket ilyen kiegészítők elkészítésére. Azt a kérdést viszont szándékosan nyitva hagyta Vladislav Ivanov, hogy a moduláris kialakítás marad-e a felső kategóriás telefonok kiváltsága, minden bizonnyal megvizsgálják ezt a lehetőséget és a modok piaci eladásai határozzák majd meg a továbbiakat.


[+]

A Motorola tehát újra Motorola, a Lenovo név eltűnik a mobilpiacról, hogy átadja a helyét egy sokkal régebbi örökségből, egységes és áttekinthető módon kialakított termékcsaládnak, amellyel szemben a cég igen nagy elvárásokat támaszt, hiszen hazánkban például az a céljuk, hogy rövid időn belül a harmadik helyre lépjenek előre piaci részesedést tekintve. A G5 és a G5 Plus ebből a szempontból biztató készülékpáros, a hazai szolgáltatók is nyitottak arra, hogy újra Motorola termékeket vegyenek fel a kínálatukba, de sokat kell még dolgozni azon, hogy a köztudatba is átkerüljön, hogy megint van Motorola.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.