Gyártók helyzete 2012-ben
Annyit mindenképpen 2012 mellé felírhatunk, hogy nem szűnt meg egy nagyobb múltú mobilgyártó sem. De azért akadnak olyan szereplők, akiknek nem megy túl jól, velük kezdjük a listát, az eminensekre általában úgy kevesebben kíváncsiak. Értelemszerűen a Nokiával indulunk neki, hiszen a finn cég helyzete több szempontból is összetetett, ráadásul az egykori legnagyobb gyártó sorsa sokakat foglalkoztat. Az biztos, hogy későn ébredt fel Symbiannal teliburkolt fejlesztői főhadiszállásán a Nokia vezérkara, már javában dübörgött az Android és az iOS, amikor még mindig egy több éves architekturális alapokra tervezett rendszert csiszolgattak nagy lelki nyugalommal a messzi északon. Amikor pedig már nagy volt a baj, akkor jött a Microsofttól Stephen Elop és vele együtt a Microsoft pénze is, az eredményt pedig tudjuk: Windows fut a legdrágább Nokiákon.
Hirdetés
Már csak azért is ezek a legdrágább Nokiák, mert a Vertut eladták a finnek, gyárakat zártak be, több mellékvágánytól megszabadultak, hogy konszolidálják a veszteségeket. A Samsung lelökte a trónról a céget, a részvények lezuhantak a béka segge alá, amin az sem segített, hogy maga Elop is jól bevásárolt, mintegy azt sugallva, hogy érdemes a Nokiába pénzt fektetni. Már arról szóltak a pletykák, hogy a Microsoft megveszi az egész bagázst, de végül mégis úgy tűnik, hogy a Nokia képes lesz kimászni a gödörből, a Windows Phone 8-as telefonok piaci fogadtatása ugyanis felülmúlta a várakozásokat.
a Nokia Standja a Veletech 2012 kiállításon
Az év másik nagy vesztese a RIM, közismertebb nevén a BlackBerry. Novemberi adatok szerint mind a bevétel, mind pedig az eladott telefonok darabszáma a felére esett vissza az előző évi adatokhoz képest, ami igen húzós. Messiásként várják a cégnél a teljesen új, BB10 nevű operációs rendszert, átalakítják az árazást, fel akarják venni a harcot a fogyasztókért tapis vonalon, most éppen januári debütálásról lehet hallani az új rendszer kapcsán, de már annyi dátumot láttunk az elmúlt időszakban, hogy inkább azt mondjuk: ha az év eleján nem jön ki a BB10 és nem lesz ütős, akkor a RIM-et eltemethetjük.
A nem is annyira rosszul álló cégek listáján a HTC és az LG mobilos üzletága szerepel. Előbbi kifelé tart története legmélyebb gödréből, a One széria időben lépett piacra és szerezte vissza a vásárlókat, a WP8-ra épülő modellkben is van fantázia, főleg a 8X-ben. Az LG az L-szériával tudott végre megkapaszkodni, a 4X is jól sikerült, újabb lökést pedig az adhat a gyártónak, hogy a Google őket választotta a 4.2-es rendszer referenciamodelljének elkészítésére, ami Nexus 4 néven itt-ott már kapható. De jön az Optimus G, ami erősnek ígérkezik, ráadásul az LG jól áll 4G szabadalmakkal, tehát még ezen a fronton is domboríthatnak.
A Motorola számunkra szinte eltűnt, nincs hazai képviselet, pedig arra számítottunk mi is, hogy ha Google alájuk nyúl, akkor ömleni fognak a csodálatosabbnál csodálatosabb amerikai modellek. Erre még várni kell, táblagépek frontján sem erőltették meg magukat, ami pedig mégis eljutott hozzánk, azok közül csak a RAZR HD maradt meg a köztudatban. A Panasonic idén kivonul Európából, az Eluga modellek nem váltották be a reményeket, pedig a februári MWC-n nagyon lelkesek voltak és örültünk is az esetleges visszatérésnek.
A Samsung lehengerlően nyomul tovább, az összes létező és nem létező kategóriában vannak modelljeik, legyen szó olcsó, kétkártyás mobilról, vagy csempe méretű böszme okostelefonról. A Galaxy széria lefedi a teljes piacot, az S III kultikus tárgy lett (jó sok munka van benne), a Note vonalnak külön rajongótábora, sőt, már követői is vannak, a táblagépekkel tele a padlás. Döbbenetes méretű portfólió, totál hasonló modellek tucatjaival. Egy középkategóriás Samsung modellt bármikor felismerek odáig, hogy ki gyártotta, de meg nem mondom, hogy melyik típus az, amíg le nem tépem az akkumulátort. Saját rendszerük, a bada viszont nemigen szárnyal, érdekes módon a franciák zabálják (de hát ők ugye más furcsa dolgokat is fogyasztanak), ezért is életben tartják a platformot. A Samsung már a fényképezőgépbe is Androidot tesz, nem lennék meglepve, ha háztartási készülékek vonalán is elkezdenék ezt erőltetni. 2013-ban pont ugyanazt fogják csinálni, mint idén, ehhez értenek, ebben jók, nehéz lesz őket megközelíteni.
Az Apple-ről külön oldalt kanyarítottunk, viszont fontos foglalkozni a kínai párossal, a Huawei és a ZTE ugyanis elkezdte komolyan venni elsősorban magát, másodsorban a piacot is. A Huawei februárban technológiai tűzijátékot rendezett, de kicsit nagy volt a mellény, a mai napig adósak a d-quad nevű, saját fejlesztésű, négymagos masinával. Ettől függetlenül az alsó és középkategóriában nagyon erősek, ez a ZTE-re is elmondható. Ők visszafogottabban adják elő magukat, de az MWC-n azért kiállítottak egy tucat új készüléket, amelyek közül kábé semmit sem láttunk viszont, ugyanakkor most épp a Blade III-mal tarolják le az olcsó szegmenst, a Grand X In pedig x86-os hardverre épülve mutatja meg, hogy náluk is van újítási kedv. Két nagyon mohó, nagyon lelkes szereplője ők a mobilpiacnak, jövőre biztosan növekedni fog a szerepük, pláne, hogy véletlenül hálózatot is tudnak építeni.
Erősödik az Alcatel is, a ma már szintén kínai gyártó egyébként hazánkban különösen jól teljesít. A Sony pedig sunyi módon beelőzött majdnem mindenkit, a harmadik negyedéves adatok alapján a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójává léptek elő, ami igen szép teljesítmény úgy, hogy közben le kellett zavarni egy komplett belső átalakítást is az Ericsson kivásárlását követően (tegyük hozzá, ez a statisztika csak az adott negyedév eladásairól szól, éves szinten nyilván hátrébb lesznek, de ez csak akkor derül ki, ha kijönnek a Q4-es adatok). Ügyesek voltak és nem szálltak be a hardveres versenybe, hanem okos, ötletes megoldásokkal, egyedi szolgáltatásokkal és formatervvel jöttek a piacra igen széles portfólióval, általában jó áron, ami meg is hozta a várt eredményt.
Itthon kicsinek számít okostelefonok kapcsán az Acer és a Gigabyte, nem valószínű, hogy ebből a szerepből jövőre el tudnak mozdulni. Az ASUS más kérdés, hiszen a Padfone 2 itthon is elérhető (lesz), ezért valamennyire jelen vannak a piacon, de ez az egyetlen modell a hazai pénzátrcákhoz képest igencsak durván árazva nem fog milliós eladásokat hozni. A futottak még kategóriába tartozik az Evolve, a Sonim és a myPhone, itt sem várható komoly változás, bár a lengyelek valószínűleg jövőre beleugranak az androidos bizniszbe.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!