Hirdetés

Mobilarena 2008 - szubjektív összefoglaló

Hirdetés

2008 legnagyobb dobásai

Az idei évben majdnem 200 tesztet publikáltunk. Többségükben telefonokról, de volt itt GPS, UMPC, egyéb kütyü és szolgáltatással foglalkozó írás is. Mindegyiknek figyelemmel követjük az olvasottságát, így aztán nagyjából látjuk azt, hogy mely telefonok vívták ki a legnagyobb figyelmet. Következzen egy rövid lista ennek alapján összeállítva.

Samsung Omnia
[+]
Sokakat érdekelt az Omnia

A Samsung készülékek közül majdnem a legtöbb kattintást az F480 kapta, több mint 200 ezer klikkelés érte a cikk oldalait. Érthető: a készülék az év második felében bekerült a szolgáltatói kínálatokba, elegáns, érintős, kamerás… érdekli a népet. Az i900 Omnia azonban másfélszer ennyi embert érdekelt, s ebbe még a kilenc részes blogsorozatunk látogatottságát bele sem számoltuk.


Az N82 több százezer kattintást kapott

A Nokia modellek közül az 5800 annak ellenére is kiemelkedően jól szerepelt az éves mezőnyben, hogy friss a teszt. Sokakat érdekelt az N96, rengetegen klikkeltek az N82-re, a cikk mellett általunk látott 370 ezres klikkszám döbbenetes érték, mondjuk ez egy év alatt gyűlt össze. Érdekelte az olvasókat a 3500 és a 3120 is, jelentős forgalmat generált az E71.

Sony Ericsson C905
[+]
Érdekelte az olvasókat a C905 is

A Sony Ericsson kapcsán a C905 emelhető ki, meglepő módon az egyértelmű Xperia X1 fölényt a W380 tudta csak megközelíteni. A többi készülék is kapott rendesen kattintást, de egyik sem alakult kiemelkedően, ami jelzi azt is, hogy a Sony Ericsson termékekre ugyan van érdeklődés, de alig-alig akad az átlagnál jobban figyelemmel kísért modell.

Az LG-nél a Secret és a KS20 kapott nagy figyelmet, idei első Philips tesztünk is rövid időn belül olvasottá vált. A HTC-nél természetesen a Diamond vitte a pálmát, de nagy érdeklődés övezte a Touch HD-ról szóló írásunkat is. A Motorolánál csak a ZN5 izgatta fel valamelyest a népet, de ez is csak annyi klikket kapott, mint egy átlagos Nokia. Az iPhone 3G összevont klikkszáma is igen erősen alakult.

Büszkék vagyunk az 5 megapixeles összehasonlító cikkünkre, amire szintén több mint 200 ezer kattintás jött, s a TurboSIM sem hagyta hidegen az olvasókat. A navigációs berendezések közül az új Mio készülékek földbe döngölése mellett a Garmin nüvi 760-ról olvastak leginkább a látogatók, de itt magasan az iGO8-ról írt tesztünk vitte a pálmát.

S most következzen az olvasó véleménye! Oldalt szavazásra bocsátjuk a kérdést: ha a 2008-as év mellé mobilkommunikációs szempontból csupán egyetlen telefont lehetne jelölni, mint az esztendőre leginkább jellemző, esetleg 2008 legsikeresebb, netán legelőremutatóbb készüléke, akkor az olvasó melyiket választaná?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények