Gyorskeresés
Samsung F480 - Widget Jones
Újabb érintőkijelzős modellt dobott piacra a Samsung, a kezelőfelületet jelentősen átalakították.
Hirdetés
Bevezető
A gombok vs. érintőkijelző csatában egyelőre még előbbiek állnak győzelemre, de egyre nagyobb arzenállal érkeznek az utóbbi hadseregbe az új hadihajók. A Samsung egyébként is élen jár ebben a témában, az F480 már a sokadik ilyen készülékük (F700, F490, Armani), s a jelek szerint nem tettek le arról, hogy előbb-utóbb összehozzanak ezen a területen valami ütőset. Bár jelen tesztünk alanya tele van jópofa ötletekkel, de továbbra sem képes megoldani a hasonló készülékek két legnagyobb problémáját.
A szövegbevitelről és a görgetésről van szó. Előbbit még az iPhone sem tudta tökéletesen kivitelezni, utóbbinál pedig csak az amerikai modell nyújt a mindennapokban is használható megoldást, s a magunk részéről ezt továbbra is az Apple által használt multi-touch kijelző jelenlétének tudjuk be. Akadnak trónkövetelők, az LG KF600 osztott képernyős megoldása például egészen remekül sikerült, de ott is vannak igazi gombok, hogy a szövegbevitelt segítsék. Emlékezzünk meg az F480 legnagyobb vetélytársáról, az LG KU990-ről is, amely nagyon hasonló koncepció alapján született.
Igen nehéz probléma ez, ugyanis egyszerre kéne megoldani a nagy kijelző és a könnyű kezelhetőség kérdését, utóbbihoz azonban billentyűzetre van általában szükség. Ám ha ez a két dolog egyidőben helyezkedik el egy telefonon, akkor tepsi méretű eszközre van szükség. Erre lehet megoldás az elcsúsztatható kialakítás, de ekkor viszont a telefon kissé húsos lesz, a kinyitható és elforgatható modellekről nem is beszélve. Az F480 megpróbál mindenféle trükkökkel megfelelni az igényeknek, de vannak olyan fizikai korlátok, amelyek ezzel a hardverrel nem léphetőek át.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung D980 - kettős érintés
A Samsung nem adta fel, hogy két SIM kártyával is működő telefonokkal elárassza a piacot. Az újdonság az F480-ra építkezik.
-
Samsung G400 - tepsi, kagyló
Az első 5 megapixeles kagylótelefon dupla kijelzővel, melyek közül a külső érintésérzékeny. Érdekes koncepció, kellemes kivitelezés.
-
Samsung U800 Soul b - csúszka nélkül
Soul a b-ediken, avagy U900 csúszka nélkül. Megnéztük, hogy mit is tud a Nokia 6500 Classic kihívója.
-
Samsung i900 - Labor omnia vincit
...avagy a munka mindent legyőz. Kivéve a Windows Mobile rendszer korlátait. Vagy mégsem?
-
Samsung i200 - ennyiért ennyi
Belépő szintű Windows Mobile telefon a Samsungtól. Meglepően kellemes.
-
Samsung G810 - robosztus
Megérkezett hozzánk a Samsung N95-konkurensnek kikiáltott gépe, a háromszoros optikai zoommal rendelkező G810.
Előzmények
Megérkezett a kecses Samsung U800 Soul
Samsung Steel a Vodafone-nak
Samsung i900 képgaléria
Samsung és Bang&Olufsen F400 hivatalosan is
-
Samsung U900 - nagyot Soul?
Egy lapra tett fel a Samsung mindent. Az U900 az U700, a D900 és a Z700 utódja is lehetne. Egyben.
-
Samsung F490 - erre varrjál gombot!
Egyetlen gomb sincsen az F490 előlapján. Előre az érintésérzékeny világmindenségért!
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!











