Gyorskeresés
Motorola ZN5 - erre vártunk
Egy Motorola, melyről huzamosabb használat után is elégedettséggel tudunk nyilatkozni. Öt megapixeles érzékelővel.
Hirdetés
Előszó, a doboz tartalma
Sok szempontból valószínűleg nem a legszerencsésebb egy cikk címével kezdeni magát az írást is, de nem bírom ki, muszáj: erre vártunk. Én legalábbis, tehát gyorsan módosítanék is, nehogy a többesszám miatt azzal vádoljanak meg, hogy mások nevében beszélek. Tehát erre vártam, a kezemben tartok ugyanis egy olyan Motorola készüléket, mely nem csak szép, minőségi és egyedi, hanem gyors és okos is, ráadásul semmilyen komoly szoftveres hiányossága nincs. Van olyan, akinek ez nem elég?

Az elosztó ezúttal az MGSM, a tesztpéldányt tőlük kaptuk, amit ezúton is köszönünk. A kütyü egy meglehetősen apró dobozban érkezett, mely tapintás alapján újrahasznosított papírból készült, ez mindenképp pozitív. A fedlapon rengeteg apró fénykép található, a felirat sem hiányzik: Shoot. Share. Show off. Ez tehát egy fotós készüléke, MotoZINE széria, annak is a második tagja, mert eddig csak ZN200-unk volt. Ez talán az első eset, hogy az elsőre butyutának tűnő elnevezés jelentéssel is bír, amit mondjuk valószínűleg csak a tengeren túl élő felhasználók értenek: a zine ugyanis írások vagy képek kis példányszámú, nem kereskedelmi forgalomba kerülő publikációját jelenti.

Feltűnő továbbá a doboz elején lévő Kodak logó is. Hoppá, ez tehát az első Motorola, melybe a patinás gyártó nevével fémjelzett fotoapparát került, örvendetes. A cég nevét valószínűleg mindenki ismeri, ha másról nem, hát a Kodachrome filmekről, melyből ma már csak ISO 64-es, 35 mm-es változat kapható, a cég ugyanis az utóbbi években a digitális piacon mozog - azon belül pedig az alsó és középszegmensben, sajnos évek óta nem dobtak piacra tükörreflexes masinát. Az 1881-ben alapított, rochesteri székhelyű vállalat még 2006-ban kötött egy 10 éves szerződést a szintén amerikai Motorolával, a ZN5 tehát nem tűnik egy összecsapott cuccnak. Az eszköz meglesése előtt azonban pár mondatra erejéig vissza a dobozhoz: kívülről tehát nagyon szép, fiatalos de nem olyan hivalkodó, mint a gyártó eszközeinek egy része szokott, a színvilág férfias. Legalábbis kívülről, belül ugyanis rózsaszín, valószínűleg azért, hogy metroszexuális embertársaink is örülhessenek egy kicsit. Tartozékok: hálózati töltő, adatkábel, egy ROKR mellől elcsent füles és egy TV-out kábel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Újabb Android alapú Motorola a láthatáron
Megérkezett a Motorola W7 Active Edition
-
Motorola VE66 - könnyűnek találtatott
Új Motorola van a piacon, s most egy ideig nem is lesz több. Ezzel kell kihúzni.
-
Motorola VE538 - más tollával
Felhajtottunk egy újnak mondható Motorola telefont, s nem értjük, hogy miért nem kap nagyobb publicitást.
-
Motorola Aura - a dizájn ára
Megnéztük, hogy milyen a világ első kör alakú kijelzővel ellátott luxustelefonja.
-
Motorola EM30 - újabb ROKR-bőr
Egyedi, az biztos. Meg kell szokni. De meg lehet? A Motorola zenemobilja furcsa szerkezet.
Előzmények
-
Motorola W388 - a trafikból
A Motorola új alsókategóriás zenetelefonja nem mutatja többnek magát, mint ami. Talán még annyinak sem.
-
Motorola W510 - izgalom zéró
Ki tudja már, hogy hányadik ugyanolyan formájú és tudású Motorola készülék a W510.
-
Motorola ROKR E8 - laposüveg
Dizájnos zenemobil a Motorolától, egyedi és egyben érdekes megoldásokkal fűszerezve. Hátha most.
-
Motorola Z10 - a fémnek látszó banán
A Z8 utódja elhagyta a sárgás árnyalatokat és a fémes anyagok felé mozdult el. Ettől még ugyanolyan furcsa maradt.
-
Motorola U9 - kavics, elegánsan
Formavilágra PEBL, de sokkal elegánsabb. Jól viszi a zenét, még Fergie is szereti: íme az U9.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








