Hirdetés

Huawei FreeLace Pro - funkció a stílus előtt

Nagyon régen járt nálunk utoljára nyakpántos fülhallgató, maszkviselési időszakban pedig felvet egy-két eddig ismeretlen problémát a kialakítás, de az üzemidő és az általános kialakítás erősen meggyőző.

Rengeteg fülhallgató járt nálunk 2020-ban is, ám a hagyományos, nyakpántos fülhallgatók mintha teljesen eltűntek volna, december végéig kellett várni, hogy ejusson hozzánk egy ilyen példány, de megérte rá várni, mert több szempontból is hozott újdonságot. A mostanában jóval felkapottabb true wireless (TWS) vonal egyébként sem lehet igazán jó mindenkinek, hiszen bár elegáns és menő a töltőtokba csattitnani a füleseket, amikor épp befejeztük a hallgatást, egy efféle, FreeLace-jellegű termék jóval biztonságosabb, nem hullik le a földre, ha kimászik az egyik oldal a fülünkből, és persze az elérhető üzemidő is magsabb tud lenni.


[+]

A dobozban a fülhallgatón kívül egy nem túl gyakran látott USB-A apa - USB-C anya kábelt találunk, és bár elsőre ez kissé furcsán hangzik, nyilván megvan a logikája: a FreeLace Pro a vezérlőgombok szigeténél széhúzható, és egy USB-C csatlakozó lóg ki belőle, ezzel a fordított vezetékes töltésre alkalmas mobilokkal mindenféle egyéb eszköz nélkül tölthető, és bár a termékoldal a Huawei HiPair szolgáltatással rendelkező, EMUI 9.1-nél frissebb Huawei mobilokat említi megfelelő partnerként, mi kipróbáltuk egyéb mobilokkal is, minden további nélkül működött a töltés. Ez a megoldás nem is a vésztölthetőség szempontjából jó igazán, pontosabban nem abban az értelemben, hogyha otthonról 100%-ról indulva napközben lemerülne a kütyü, hiszen tényleg napokig elmegy töltő nélkül, inkább akkor jön nagyon jól, ha már a múlt héten töltöttük utoljára, és elfelejtettük, hogy a mobil mellett néha a fülesnek is érdemes áramot adni.


[+]

Ami a kialakítást illeti, szerintem mindenki számára kényelmes lehet a füles, a fülkagylóval érintkező részek mindenhol szilikonnal burkoltak, méretek szerint cserélgethető a fülkagyló-támaszték, ami stabilizálja a helyén az eszközt, és persze a hagyományos gumiharang is, amit a hallójáratunk méretéhez érdemes igazítani. A 34 grammos tömeg egyáltalán nem sok, és szerintem a nyakpánt sem sok embert zavar majd, viszont a maszkos időkben a kábellel meggyűlhet a bajunk, legalábbis mindenféleképpen érdemes előre kitalálni, hogy majd a későbbiekben a maszkot vagy a fülest vesszük le először, tehát a maszk pántjai előtt vagy mögött vezessük-e el a kábelt. Használaton kívül egyébként a fülesek két oldala mágnesesen össze tud kapcsolódni, tehát ha csak fél órára kapcsoljuk ki az eszközt, akkor nem feltétlenül kell levenni és táskába tenni, gond nélkül elvan a nyakunkban. Automatikus kikapcsolás viszont sem mágneses összekapcsolásra, sem pedig viselésérzékelési alapon nincs.

[+]

A csatlakoztatás és a vezérlés nagyon egyszerű, a bekapcsológombot hosszan nyomva lehet párosítási módba tenni a kütyüt, ezután már látható és csatlakoztatható is Bluetooth-on bármilyen forrás számára. Ha több eszközünk van hozzá csatlakoztatva, akkor dupla gombnyomással válthatunk az eszközök között, a funkciógombokkal pedig zenét vezérelhetünk, hangerőt állíthatunk, és kérhetjük a hangasszisztenst is. Huawei mobilokon a párosítás után látjuk is a füles töltöttségét, és mindenféle egyéb szoftver használata nélkül tudjuk telepíteni az esetleges szoftverfrissítéseket rá, de másnak is adott az AI Life alkalmazás, amivel ezeken felül még a zajszűrés módját is állíthatjuk.


[+]

A FreeLace Pro passzív szigetelése önmagában jelentősen meghaladja a kategória átlagát, tehát mindenféle elektronika nélkül is adott, hogy kizárjuk a külvilág jelentős részét, de erre valamelyest rá tud tenni a beépített zajszűrés is, ami az esetlegesen beszűrődő monoton zajokat nagyon jól tompítja. Hatása ki- és bekapcsolás esetén jobban feltűnik, mint például egy Magic Earbuds esetén, de a FreeBuds Prótól, vagy pláne a zajszűrás igazi nagyjaitól (Bose, Sony, stb.) még messze áll. Mindazonáltal, ha jól illeszkedik a fülünkbe a kütyü, aligha lesz gondunk a külvilágra, ha pedig biztonsági okokból mégis szeretnénk hallani, mi történik körülöttünk, azt mesterséges, mikrofonos zajbeengedéssel jól megteszi az eszköz.

Ami a hangminőséget illeti, jó a kiindulópont, hiszen a tipikus TWS-eknél jelentősen nagyobb, 14,2 milliméteres dinamikus hangkeltő adja az alapokat. AAC/SBC kodekes tömörítés mellett nyilván nem a végtelen mennyiségű részletre kell számítani, és hangkarakter szempontjából is inkább az általános élvezhetőség, mintsem a teljes pontosság volt a fő szempont, de a maga, kissé basszus-orientált módján, de nagyon hallgatható a végeredmény. A házon belüli FreeBuds Pro szerintem túlteljesíti ezt a kütyüt, de van is egy markáns árkülönbség a két eszköz között, így ez nem is meglepő. Kategóriákkal jobb térérzetet, szeparációt ugyanakkor csak a fejhallgatós kialakítás tud adni a nem túl távoli árszegmensben. A FreeLace Pro pontosan úgy szól, ahogy a kialakításától és az árától elvárható.


[+]

Nagyon jó az üzemidő. A nyakpántos kialakítás miatt egyértelmű előny, hogy tud magán viselni egy méretesebb, 150 mAh-s akkumulátort a fülhallgató, viszont töltőtok értelemszerűen nincs. A gyártó egyébként akár 24 órás lejátszáról beszél, nálunk 3x5 óra zenehallgatás, és még néhány órányi csatlakoztatott üresjárat jött ki, ez bőven kellemesnek mondható. A hatótáv egyébként inkább közepes, mint kiemelkedően jó, járt nálunk már TWS-ből is olyan, ami 1-2 méterrel tovább tudott csatlakoztatva maradni, viszont a FreeLace Pro mellett szól, hogy egyszer sem engedte el a kapcsolódást, ha fél óra múlva tértem vissza a BT-hatótávján belül, akkor is azonnal visszakapcsolódott. A víz- és porállóság IP55 szabványnak felel meg.


[+]

40 ezer forintos árával a FreeLace Pro nagyjából háromszor annyiba kerül, mint amiért efféle nyakpántos kialakítású fülhallgatóból az elfogadható minőséget lehet megvenni, és ha innen nézzük, nyilván nem ez az év vétele, viszont az okos tölthetőség, a hatékony zajszűrés és a valóban kellemes hangzásvilág egyértelműen kiegyenlíti az ár/érték arányt, szerintünk egy nagyon jó kompromisszum született azoknak, akik hajlandóak a minőségi fülesre a szokásosnál kicsit többet áldozni, de nem akarnak TWS-t használni, esetleg olyan sportot űznek, ahol az aprócska kis füleseket nem éreznék biztonságban.

Huawei FreeLace Pro

szentkuti11

Azóta történt

  • Huawei FreeBuds 4i - méltó utód

    Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ennek a fülesnek az elődje egy kategóriabajnok volt. Az utód többet tud, nagyobb akskit hord a fülesekben, és nem is lett drágább. De vajon még mindig őrzi a címet?

Előzmények

Hirdetés