Hirdetés

Huawei Ascend Y300 - az utód léte nem kérdéses

Bevezető, tartozékok

2013-ban is megrendezték a mobilok igazi világeseményének tartott Mobile Word Congress kiállítást, ahol számos gyártó képviseltette magát eddigi és új termékeivel. A Huawei szintén jelen volt, ráadásul két új eszközről is lerántották a leplet rögtön az első hivatalos napon. Az Ascend Y200-at aligha kell bárkinek is bemutatni, a kínaiak ezzel kezdték meg felfelé ívelő pályafutásukat, ugyanis a készülék a kategóriájához képest kellemes hardverrel és még kedvezőbb árcédulával került forgalomba. A Huawei pedig kapott az alkalmon, és azóta számos olyan telefont mutattak be, melyek megfelelő ár/érték arány mellett korrekt belsőt is ajánlanak.

Huawei Ascend Y300
[+]

Számos felmérés mutatja, hogy az emberek nagy része megelégszik a kisebb tudású, olcsóbb masinákkal, ráadásul a csúcstelefonok és a már vállalható szinten lévő kütyük között sincs akkora különbség, mint egy-két évvel ezelőtt. Ettől függetlenül az Y200 fénye már megkopott, így ideje volt előrukkolni a vérfrissítéssel, mely nem meglepő módon az Y300 megnevezést kapta. Az újabb dicsőséghez persze megfelelő újítás is szükséges, melyet a gyártó egész okosan vitt véghez, hiszen tesztalanyunkban egész frankó hardver dübörög. Természetesen minden kitételt ahhoz mérten kell megítélni, hogy milyen mértékű egy telefon árazása, plusz eredetileg hová is pozicionálták a piacon. Az Y300-ból jó esetben megint számos darab kerülhet értékesítésre, ugyanis megtartották a kitűnőárazást, emellé pedig sokat fejlesztettek a belsőn, így az, hogy az Y300 méltó utód, egyáltalán nem lehet kérdéses.

Huawei Ascend Y300
[+]

A doboz egyértelműen huawei-es kivitelezés, egyszerű, fehér kartoncsomagolás, melynek tetején a telefon sajtófotója tetszeleg. A külső nem árul el sokat, így érdemes kicsit mélyebben is kutakodni, mely esetén először a készülékbe botlunk, majd utána férhetünk csak hozzá az elég szegény tartozékkínálathoz. A kütyü mellé csupán egy jó nagy töltőfejet és egy microUSB kábelt kapunk, headset nem fért már a repertoárba, bár jobb így, mintha valami olcsó darabot pakoltak volna nekünk. A masina kizárólag fekete színben érhető el egyelőre, további változatokról nem tudunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés