Bevezető, doboz, külső
A Google Pixel 8 Pro harmadik tagja a profi sorozatnak a keresőóriás telefonos kínálatában, ennek megfelelően pedig a legtöbbet nyújtja, melyet jelenleg Google logós mobil tud. Új a Tensor G3-as lapka, nagy felbontásra váltott az ultraszéles kamera, elhagyták a kijelző ívelt széleit, ezzel párhuzamosan kicsit változott a dizájn. Van 1 TB-os modell is a kínálatban, bár Európában az nem elérhető, itt 12 GB RAM mellé 128, 256 vagy 512 GB-os tárolóval szerelt modellek elérhetők. A tesztkészülék 12/128 GB-os, ez jelenleg a zöld manós boltnál 449 990 forint, de ha több tárhely kell hét évre — hisz felhőn kívül mással nem fogunk tudni bővíteni rajta —, akkor 539 990 forinttal készüljünk. Plusz egy kicsivel még a tok, a fali adapter és a kijelzővédő fólia beszerzésére miatt, hisz ezek idén is kimaradtak a dobozból, a Pixel mellé egy mindkét végén USB-C kábelt és egy USB-A adaptert kapunk csupán.
Hét évre készülni azért lehet a telefonnal, mert a Google azt ígéri, ennyi ideig fognak érkezni biztonsági és szoftveres frissítések, valamint ennyi ideig lesznek elérhetők hivatalos forrásból alkatrészek is az eszközhöz, ha valamit cserélni kell. Ilyen lehet mondjuk az akkumulátor vagy az USB 3.2 Gen. 1-es Type-C csatlakozó, de a kijelző is. És kicsit fennakadhatunk a hivatalos szón is, hazánkban ugyanis továbbra sem elérhető közvetlenül a Google-től vagy operátoron át a Pixel sorozat, viszont jó hír, hogy az 5G-s adatkapcsolat már nincs szoftveres zár mögött, az Android 14-es őszi bétái és frissítései a 8-as és a 7-es Pixelekre is meghozták a csodát, a Telekom 5G-jén tökéletesen működő kapcsolattal.
Google Pixel 8 Pro a kezemben [+]
Aki látta a hatos széria óta bármelyik Pixel telefont, annak nem okoz majd meglepetést a nyolcas sem. A keret alumínium, a hátlapot és a kijelzőt Gorilla Glass Victus 2-es üveg fedi. A kéttónusú dizájnt idén kukázták, helyette van Trabant-kék, krémes fehér és fekete a Pro modellekből és jó napot! Az alumínium keret kinyúlik a hátlapra idén is, benne most egy hosszúkás kapszulában a három szenzor, megspékelve LED villanóval, lézeres távolságmérővel, mikrofonnal és egy új szenzorral, mely hőmérséklet mérésére alkalmas. A kamerarendszer elrendezése továbbra is Geordi La Forge vizorjára emlékeztet, viszont hála annak, hogy keresztben végig éri az egész hátlapot, a telefont síkra lefektetve sem billegteti, illetőleg tok nélkül még az ujjat is meg lehet benne támasztani.
Apró Google logó még a hátlapon, minden más a kereten. Bal oldalt SIM-tálca egy darab nanoSIM-nek, de opció mellé eSIM programozása is, a kereten felül pedig egy milliméteres hullámhosszú 5G antenna és mikrofon látható. Alulra került a multimédiás hangszóró és az USB-C csatlakozó, jobb oldalra pedig a gombok, felülre a bekapcsolóval, alá pedig a hangerőszabályzóval, ahogy a Pixel telefonokon általában lenni szokott. A 162,6 x 76,5 x 8,8 milliméterével és 213 grammjával a Pixel 8 Pro abszolút nem kicsi teremtés, de az IP68-as védettségű ház az ível sarkokkal és hátlapi szélekkel kényelmesen ül a kézben, nem érződik böszmének. Tokot érdemes rá tenni, legalábbis a kék változatra, mert a fényes alumínium keret előszeretettel gyűjt kisebb karcokat, ütődéseket.
A keret eléggé sérülékeny, hozzánk már egy leejtés utáni kopásokkal érkezett [+]
Az előlapot elfoglalja a 6,7 hüvelykes LTPO OLED panel, mely 1344 x 2992 pixelt rejt 9:20-as képarányban (489 ppi) szimmetrikus kávák között. Adott a kijelzőbe épített optikai ujjlenyomat-leolvasó, elődjénél meglehetősen gyorsabb és pontosabb működéssel, mellé pedig bejön a frissített arcfelismerés is bevethető védelmi vonalnak a telefonban. Ez továbbra is 2D-s, a pöttyben a kijelzőbe lyukadó előlapi kamerát használja és folyamatosan frissíti a telefonon tárolt arcmodellt, így sem olyan biztonságos, mint az ujjlenyomatos megoldás, alkalmazások zárolására, fizetések hitelesítésére rendszerint az ujjat kéri a telefon.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Google Pixel 8 Pro | iPhone 15 Pro Max | Samsung Galaxy S23 Ultra | Xiaomi 13 Ultra | Huawei P60 Pro | Honor Magic5 Pro |
Képátló | 6,7 hüvelyk | 6,7 hüvelyk | 6,8 hüvelyk | 6,73 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,81 hüvelyk |
Felbontás | 1344 x 2992 | 1290 x 2796 | 1440 x 3088 | 1440 x 3200 | 1220 x 2700 | 1312 x 2848 |
Technológia | HDR10+ LTPO OLED | Super Retina XDR OLED (LTPO) | HDR10+ Dynamic AMOLED 2X | 12 bit HDR10+ / Dolby Vision LTPO AMOLED | HDR10+ LTPO OLED | HDR10+ LTPO OLED |
Képfrissítés | adaptív 120 Hz | adaptív 120 Hz | adaptív 120 Hz | adaptív 120 Hz | adaptív 120 Hz | adaptív 120 Hz |
100% fehér fényerő | 979 nit | 834 nit | 708 nit | 493 nit | 617 nit | 763 nit |
Pontszerű fehér fényerő | 1573 nit | 2256 nit | 1768 nit | 1392 nit | 970 nit | 1283 nit |
Fehér fényerő (minimum) | 1,9 nit | 1,9 nit | 0,8 nit | 2 nit | 1,9 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 6605 K | 6697 K + TrueTone | 7323 K + kézi | 7144 K + kézi | 6648 K + kézi | 6899 K + kézi |
A kijelző közvetlen napfény alatt is jól olvasható [+]
Észrevehetően fényesebb panel került a Pixel 8 Próba, mint elődjébe, akár 2400 nites fényességet is képes elérni. Nincs baj a közvetlen napfényben történő olvashatósággal és az automata fényerő kezelésével sem. Adott az 1 és 120 Hz között dinamikusan változó képfrissítés lehetősége és a mindig éber kijelzés is, utóbbi nincs bekapcsolva gyárilag a telefonon és az óra elrendezésén kívül más a gyári szoftver nem enged beállítani rajta. Remek betekintési szögek és beviteli érzékenység jellemzi még a készüléket, viszont az arra érzékenyeknek a 120 Hz-es PWM és az alacsony fényerő melletti villódzás zavaró lehet, a gyári élénk színmódban pedig a fehérek kis kékes árnyalatot kapnak, természetesebb a természetes mód. Megvan a korrekt zsebmozizáshoz a HDR10+ támogatás, viszont nincs Dolby Vision. A Widevine L1-es szint megvan, így a HD stream is simán megy, valamint HDR streamre is képes az eszköz. Emellett az iPhone-ból ismerős funkció megjelent itt is, vagyis a HDR-ben rögzített tartalmat (legyen szó fényképről vagy videóról) extra fényerővel jeleníti meg a telefon a Fotók alkalmazásban.
Teljesítmény, szoftver
A Samsung 4 nanométeres gyártási technológiájával készül a Tensor G3, mely papíron a 12 GB operatív memóriával és a kilenc magot, köztük egy 3 GHz-es Cortex-X3-at felsorakoztató CPU-val ott kellene, hogy legyen a csúcskategória trónbitorlói között. Ezzel szemben a szintetikus teljesítmény alig előzi be a középkategória komolyabb versenyzőit, a Tensor G3 inkább a Qualcomm Snapdragon 7 Gen 2-es szintjén mozog nyers teljesítményben, mintsem az Apple A17 Pro, a MediaTek Dimensity 9200+, vagy a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3-én, az iPhone 15 Pro Max, a Samsung Galaxy S23 Ultra testhosszal van előtte, de még a jelentősen kedvezőbb árú Xiaomi 13T Pro is be tud vágni a Pixel elé. A CPU egy 3 GHz-es Cortex-X3, négy 2,45 GHz-es Cortex-A715 és négy 2,15 GHz-es Cortex-A510 magból áll össze, a GPU pedig egy Immortalis-G715s MC10-es, de nincs sugárkövetési funkció. Az UFS 3.1-es tárhely elfogadható írási és olvasási sebességekkel dolgozik, a 12 GB LPDDR5x típusú memória pedig úgy érződik, hogy sose fogy ki. A szokásos teljesítménytesztek közül az AnTuTu nem futott le a készüléken, többszöri próbálkozás után is 82%-on kifagyott.
Az AnTuTu 10-es nem volt képes végigfutni, rendszeresen kifagyott (forrás: Mobilaréna) [+]
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Google Pixel 8 Pro | Apple iPhone 15 Pro | Samsung Galaxy S23 Ultra | Honor Magic5 Pro | Xiaomi 13T Pro | Sony Xperia 1 V |
Rendszerchip | Google Tensor G3 | Apple A17 Pro | Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy | Snapdragon 8 Gen 2 | MTK Dimensity 9200+ | Snapdragon 8 Gen 2 |
AnTuTu 10.x | Nem futott le | 1 524 907 pont | 1 542 495 pont | n/a | 1 447 765 pont | 1 348 578 pont |
Geekbench 5 (single/multi) | 1247 / 3481 pont | 2143 / 5991 pont | 1582 / 4968 pont | 1483 / 4789 pont | n/a | n/a |
Geekbench 6 (single/multi) | 1752 / 4163 pont | 2911 / 7283 pont | 2006 / 5174 pont | 1960 / 4889 pont | 1283 / 3509 pont | 2006 / 5282 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 80 fps | 60 fps | 67 fps | 108 fps | 86 fps | 96 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 80 fps | 100 fps | 127 fps | 122 fps | 115 fps | 126 fps |
GFXBench Man. onscreen | 120 fps | 60 fps | 119 fps | 120 fps | 120 fps | 120 fps |
GFXBench Man. offscreen | 220 fps | 221 fps | 316 fps | 316 fps | 314 fps | 300 fps |
3DMark Wildlife Extreme | 2421 pont | 4043 pont | 3785 pont | n/a | n/a | n/a |
3DMark Solar Bay | Nem támogatott | 6616 pont | 5530 pont | n/a | n/a | n/a |
Sequential Read | 1636,7 MB/s | n/a | 3455,36 MB/s | 3301,55 MB/s | 3922,14 MB/s | 1785,54 MB/s |
Sequential Write | 262,3 MB/s | n/a | 2442,09 MB/s | 2607,28 MB/s | 5162,96 MB/s | 1636,83 MB/s |
Random Read | 301 MB/s | n/a | 448,59 MB/s | 282,12 MB/s | 408,91 MB/s | 371,54 MB/s |
Random Write | 232 MB/s | n/a | 156,89 MB/s | 358,58 MB/s | 563,97 MB/s | 558,87 MB/s |
A Pixel előnye az NPU-ban van, a Google saját fejlesztésű neurális egysége ugyanis rendkívüli gyorsasággal tanul és reagál. Talán egy korábbi Pixel tesztben írtuk már, de a Google-féle Androiddal olyan, mintha élne a telefon és erre tökéletesen rájátszanak a különböző animációk, a rezgő visszajelzések és hangok. Tényleg olyan, mintha egy mindenre választ adó személyi asszisztensünk lenne, aki akár telefonál is helyettünk, már ha a megfelelő — vagyis a Google szerint megfelelő — országban élünk, mert egy rakás Pixel funkció úgy sem érhető el egyszerűen Magyarországon, hogy mondjuk az ember beszél angolul. Ilyen a Call Screening, de említhetném a hangrögzítőt is, mely egy rakás nyelven képes élőben átiratot készíteni a hallott szövegről, de magyarul pont nem tud még ez sem. Az, hogy az Apple megoldásaival szemben a Google mesterséges intelligenciával kapcsolatos trükkjeinek nagy része nem a készüléken történik, lehetőséget ad arra, hogy hamarosan magyarul is megjelennek ezek a funkciók, de jelenleg nem megy anyanyelvünkön még a weboldalak tartalmának summázása, az üzenetek írásában való segítségnyújtás és az Asszisztens sem lett anyanyelvi szintű Petőfi nyelvén. Az azonnali fordítás és az élő feliratozás viszont már használható, és ezek a telefonon futnak.
Generatív MI háttérkép-készítő (forrás: Mobilaréna) [+]
Vannak helyettük a generatív MI-t használó funkciók, amik már valamennyire értik a magyart, például a háttérképkészítő, de működik a varázsradír és videókban hallható háttérzaj csökkentése. Szintén működik a hőmérő, amivel 5 centiméteres távolságból mérhetjük meg különböző anyagok hőmérsékletét. Kisgyermekes szülőknek jól jöhet, ha a bébiétel vagy a fürdővíz hőmérsékletét kell ellenőrizni, bőrhőmérséklet mérésére egyelőre nem alkalmas a telefon.
A hőmérő alkalmazás (forrás: Mobilaréna) [+]
Megjelenésében sokat nem változtatott a Google a UI-on, megvan a balról előhívható Discover felület, megvan az alkalmazásgyűjtő alulról, ám okosabb lett az eszközön történő keresés, appok mellett kontaktok, fájlok, vagy beállítási lehetőségek is ott vannak a kereső találatai között. Természetesen ott a teljes Google-csomag előre telepítve, adott a Play Áruház, van egy meglehetősen okos hangrögzítő, amely képes élő átiratra és meg is különbözteti a beszélőket, ha több van belőlük, de csak akkor, ha támogatott nyelven beszélnek (magyarul nem). Extraként még egy Pixel Tippek nevű program van feltöltve, amelyben a telefon funkcióit bemutató rövid demók vannak összegyűjtve parancsikonokkal az adott funkcióhoz. Külső fejlesztőtől származó program nincs előre telepítve.
A Pixel 8 Pro egy nagyon online telefon. Bár vannak funkciók, például a GBoard okos válaszok és a Mágikus Radír a képszerkesztőben, melyek offline is működnek, a legtöbb funkció használatához aktív internetkapcsolat szükségeltetik. Például ha az éjszakai módot akarja az ember videókhoz használni — majd, amikor hozzáadja a Google a funkciót a telefon tárházához egy későbbi frissítéssel —, ott is először fel kell tölteni az adott felvételt a Google Fotókba, majd a Google szerverein végigmegy a feldolgozás és visszakapja a felhasználó az eredményt. Ugyanígy a Google Fotók több újonnan bemutatott MI feladata sem érhető el anélkül, hogy az ember szinkronizálná a képeket a felhőbe, amiben 15 GB jár ingyen, a többihez előfizetés kell. Szóval akadnak érvek bőven a Pixel ellen ebben a régióban, de ha valaki egy flottul, gyorsan és megbízhatóan működő, letisztult Android élményt keres, az szerintünk még mindig itt fogja megtalálni leginkább számításait.
Az pedig csak hab a tortán, hogy ha valaki hosszú távra tervez a telefonnal, az 2030-ig számíthat a Google támogatására, rendszeresen elsőként érkező új biztonsági csomagokkal és főverziókkal. Ez egyedülálló a telefonos üzletágban, bár a cég szavának megbízhatóságát azért továbbra is árnyékolja az a 293 törölt projekt (hardver, szoftver, szolgáltatás), amit a Killed By Google oldalán át lehet nézni.
Kamera, multimédia
Összesen négy kamera található a Pixel 8 Prón, ezek közül új szenzort használ a hátlapon található ultraszéles egység, illetve újdonság az is, ahogy átrajzolta a Google a kameraszoftvert. Alulra kerültek a gyors beállítások és könnyebb a váltás a fotó és a videó módok között. A szoftver gyári beállításokkal automatikusan választja ki a szerinte a témánkhoz legjobban illő kamerát, ez például tök jól jön makrófotózáshoz, de ez kikapcsolható és van lehetőség mindent manuálisan beállítani.
Az előlapon egy 10,5 megapixeles széles látószögű kamera van, ez képes 4K-ban videót rögzíteni akár 60 képkockával, viszont ha HDR-ben videózunk, akkor 30 FPS-re leszünk korlátozva. A fotók és a videók egyaránt jónak mondhatók fényes és sötét környezetben is, az autofókusz pontosan megtalálja az arcot és jó az élesség, bár gyenge fény mellett azért eléggé zajos a videós végeredmény. A háttér elhomályosításához van portré mód és akár az éjszakai mód is bevethető a szelfiken. Az alapértelmezett látószög valamiért az 1,4x, ami egy jóval szűkebbre vágott kép, mint amit a készülékbe szerelt kamera látószöge egyébként biztosít. Minőség terén nincs eltérés a látószög függvényében, így igazából a felhasználó ízlésén vagy a témán (csoportkép, egyéni kép) múlik, mit választ az ember, csalódni nem fog valószínűleg.
10,5 MP előlapi kamera (f/2,2, 20 mm ekvivalens, PDAF, 1/3,1”)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A hátlapi kamerahármasra is igaz az, amit az előlapi kameráról írtunk. Bármelyikkel is fotózzunk, az eredmény közel tökéletes. A Pixel képfeldolgozó algoritmusa kicsit agresszívebben élesít talán idén, mint eddig, de nem esik túlzásba még a kihívást jelentő esti környezetben sem. Részletekből az alapértelmezett 12,5 megapixeles felbontás mellett sincs hiány, kellemes mennyiségű és minőségű van belőle, képzajt pedig a jó fények mellett szinte soha, de még az esti képeken is csak belenagyítva, keresve találunk. A csúcsfények és a kontraszt a szokásos Pixel-módiban történik, aminek következtében helyenként a valóságosnál sötétebb árnyékokat kaphatunk a képeken, de túlzás lenne azt mondani, hogy sötétek a Pixel fotói és az automatika nem működik megbízhatóan és koherens színkezelést használva kameráktól függetlenül.
12,5 MP főkamera (f/1,7, 25 mm ekvivalens, dual pixel PDAF, többzónás lézeres AF, 1/1,31”, OIS)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
50 MP főkamera (f/1,7, 25 mm ekvivalens, dual pixel PDAF, többzónás lézeres AF, 1/1,31”, OIS)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A beállítások között válthatunk a teljes felbontásra, ami 50 megapixel a főkamerában, lévén pontosan ugyanazt a szenzort használja idén is a Google, mint a tavalyi modellek főkamerájában. A teljes felbontás használatával több részletet kaphatunk egyes képeken, és nem kell lemondani a gyors fókuszról, sem az éjszakai módról sem. Amit észrevettünk használat közben, hogy a nagy felbontás használata mellett a telefon többször indítja el az éjszakai módot az esti képek készítésekor, hiába a széles apertúra. A színek szaturáltsága és a kissé hűvös felé húzó színhőmérséklet ugyanakkor a nagy felbontású képekre is érvényes, itt is koherens eredményeket szülve.
12,5 MP, 2x digitális nagyítás, főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
50 MP, 2x digitális nagyítás, főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A nagy felbontású szenzort használva a főkamerában a telefon képes kétszeres, közel veszteségmentes digitális nagyításra. Ez a funkció a 12,5 megapixeles felbontás mellett remek eredményt biztosít, az 50 megapixelre felskálázott nagy felbontású 2x nagyított képek viszont feleslegesek és ha nagy felbontással használjuk ezt a módot, akkor az egyébként pontos és megbízható autofókusz is hajlamos kissé félremenni néha.
Az ötszörös optikai nagyítást lehetővé tevő teleobjektív az elődökhöz képest jobb részletességet és vonalélességet nyújt a fotókon, remek a dinamikatartomány, a szaturáció és a részletesség. Az egyetlen probléma a lassú váltás a kamerák között, valamiért a szoftver úgy gondolja, hogy először kitolja 5x nagyításig a főkamera képét digitálisan, majd egy minimális késéssel vált a teleobjektívre. Ez a késés pont annyi, hogy egy pillanatra feltűnjön, viszont a szenzor által látott képen észrevehető a változás, a kamerák elhelyezkedéséből adódóan nem ugyanaz lesz a képek közepén. Az optikailag stabilizált kamera mondjuk gyorsan és pontosan talál fókuszt, de készüljünk fel arra, hogy ha Wes Anderson vizuális világát szeretnénk fotókon reprodukálni, akkor kell majd egy kis fizikai korrigálás a teleobjektív használata előtt.
12,5 MP, 5x optikai nagyítás (48 MP, 1/2,55” szenzor, f/2,8, 113 mm ekvivalens, dual pixel PDAF, OIS)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
50 MP, 5x optikai nagyítás (48 MP, 1/2,55” szenzor, f/2,8, 113 mm ekvivalens, dual pixel PDAF, OIS)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Itt is opció a nagy felbontással történő rögzítés, illetve akár 30x nagyításig ki lehet tolni a digitális zoomtartományt, ezek használatának egyike sem feltétlen szükségszerű. A nagy felbontásban fotózó teleobjektív képein az élesség kissé gyengébb, a fényképek feldolgozása tovább tart, illetve a 48 megapixelnél már feltűnik helyenként a képzaj is.
A megemelt felbontást használó ultraszéles kamera is remekel. Sok részlet, jó élesség még a széleken is, széles dinamikatartomány és természetesen reprodukált színek mellett nehéz lenne mibe belekötni. Az exponálás ideje is kifejezetten gyors, viszont ha teljes felbontásban fotózunk, akkor itt is kicsit áldoznunk kell a minőségből. Egyrészt az élesség gyengébb 50 megapixelben, másrészt az autofókusz is hajlamos nagy felbontás mellett kicsit lassabban reagálni, utóbbit a makró módhoz fogjuk valószínűleg legtöbbet használni. A makrófotók is elkészíthetők nagy felbontásban, de itt is igaz, hogy 12,5 megapixelen kapjuk majd a legjobb eredményt. Az algoritmus az ultraszéles képét a közeli témákhoz úgy vágja meg, hogy a főkameráéval megegyező látószöget kapjunk, az élesség, a színek, a részletesség mind-mind remek, ahogy az elvárható.
12,5 MP ultraszéles (48 MP szenzor, f/2, 126 fokos látótér, dual pixel PDAF)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
50 MP ultraszéles (48 MP szenzor, f/2, 126 fokos látótér, dual pixel PDAF)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12,5 MP ultraszéles, makró mód (48 MP szenzor, f/2, dual pixel PDAF)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Érdemes a kamera terén kicsit még visszatérni a szoftveres témához, mert vannak funkciók, melyek csak bizonyos feltételek teljesülésekor történnek. Például a csoportképeken a legjobb felvétel funkció, amikor az MI szó szerint lecseréli az ember arcát egy olyanra a fotó elkészülte után, amin nyitva van a szeme vagy csukva van a szája, csak akkor megy, ha több fotó található a készüléken egy adott emberről és képes ezt felismerni és címkézni az eszköz. Ilyenkor is minimum 10 - 15 másodperces művelet a kép szerkesztése, illetve hozzáférést kell biztosítania a felhasználónak a képei szkenneléséhez. A Mágikus Szerkesztő, mellyel mások, objektumok maszkolhatók el a képeken csak akkor tudjuk használni, ha a képeinket előbb feltöltjük a Google felhőszolgáltatásába és a képekről csípéssel történő kiválasztás és matricaként másolás sem működik megbízhatóan és egyértelműen.
Videózhatunk 4K felbontásig 16:9-es képaránnyal és akár 60 képkockával másodpercenként. Az objektívek közötti váltás felbontástól és képkockaszámtól függetlenül simán megy, viszont van a HDR felvételekre korlátozás, ilyenkor csak 30 és 24 FPS engedélyezett a telefonon. Illetve a teszt során az esti felvételeken a telefon rendszeresen 24 FPS-re csökkentette a videók sebességét a teleobjektívre való váltáskor, nappal ugyanezt nem tette meg. Adott a sima videók mellett a time lapse, az elmosott háttérrel történő videórögzítés, a lassított felvételek készítésének lehetősége, illetve hamarosan érkezik az éjszakai videós mód is.
Gyári videólejátszó nincsen, a Google Fotók oldja meg a feladatot. Megvan a Widevine L1-es biztonsági szint, a telefon így HD-ben képes streamet lejátszani. 3,5 mm-es fülhallgató csatlakozó és FM-rádió nincsen, helyettük az USB-C csatlakozón és Bluetooth-on keresztül tudunk hangot kivinni a Pixel 8 Próból, valamint a beépített sztereó hangszórón keresztül. A keret alján elhelyezett multimédiás hangszórót kiegészíti a kávába rejtett beszédhangszóró, egységes hangerővel és minőséggel megszólalva. Megvan a nagy felbontású Bluetooth hangkodekek támogatása (LDAC és aptX biztosan van a készülékben AAC és SBC mellett), illetve ahogy azt korábban említettük, megy a HDR stream is.
Adatkapcsolat, üzemidő, verdikt
Így, hogy a hazai 5G-s hálózatokra is felmegy a Pixel 8 Pro a legfrissebb szoftverrel, nincs igazán olyan tulajdonsága, ami ellene szóljon adatkommunikációs téren. Megvan a Wi-Fi 7-es szabvány és a 6 GHz-es sáv támogatása, van 5G-Sub6 és mmWave antenna (utóbbi az amerikai piacra), kétsávos GNSS adóvevő, mely gyorsan és pontosan talál helyzetet városi környezetben is. Programozhatunk két eSIM-et a telefonba a nanoSIM mellett, van VoLTE és Wi-Fi hívásra is lehetőség, a hívás közbeni zajszűrés pedig jónak mondható, ahogy a beszédhangszóró hangerejével sem volt problémánk Budapesten, zajos helyen is érthetően tudtunk hívást lebonyolítani a készülékkel. Egyetlen furcsaságot tapasztaltunk, a Pixelen fogadott hívások esetén a mikrofon időnként másodperces késéssel kapcsolt. A vezeték nélküli kapcsolatokat bővíti az UWB lapka megléte, illetve a Bluetooth 5.3 is. Vezetéken képet nem visz át a telefon, de vezeték nélküli képernyőtükrözésre képes. Az USB-C csatlakozón keresztüli adatátvitel 100 MB/s körül mozog, az USB 3.2-es csatlakozó ebből következtetve Gen 1-es a mobilon.
Tölteni 30 wattal lehet a készüléket vezetéken keresztül, vezeték nélkül pedig akár 23 wattal, ha valahonnan megtesszük a második generációs Pixel Stand töltőt. A normál Qi töltőkről vezeték nélkül maximum 12 wattot vesz fel a telefon, leadni pedig 5 wattal tud a hátlapon át. A beépített 5050 mAh-s akkumulátor teljes töltése másfél órát vesz igénybe, lemeríteni pedig 10-11 órányi aktív képernyő-használattal fogjuk tudni. A beállítások között van akkukímélő mód, van alkalmazkodó töltés és vannak beépített szoftveres tesztek arra az estre, ha hibás aksira gyanakodnánk. Melegedést töltés közben csak akkor tapasztaltunk, amikor a Pixelt használtuk energia megosztására, de elhanyagolható volt a mértéke ennek is.
Verdikt
Pro | |
---|---|
IP68-as védelem, jól összerakott ház | |
Remek fényerejű HDR10+ OLED kijelző | |
Kiemelkedő fotós és videós minőség | |
A leghosszabb szoftveres támogatás ígérete a piacon | |
Sztereó hangszóró, eSIM, vezetékmentes töltés | |
Kontra | |
Hivatalos hazai forgalmazásban továbbra sem kapható | |
A szoftveres trükkök egy része regionálisan nem elérhető | |
Az MI funkciók jelentős része a Google szerverein történik, nem pedig a készüléken | |
Az UFS 3.1-es tárhely és a Tensor G3 gyengébb a hasonló árú konkurenseknél | |
Lassú töltés | |
Nincs adapter, fólia és tok a dobozban | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 9 pont |
Kijelző | 9 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Fotózás, videózás | 9 pont |
Hangminőség | 9 pont |
Adatkommunikáció | 9 pont |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték arány | 5 pont |
Indulóár (8/128 GB, HUF) | 449 990 |
A Pixel 8 Pro hasonló helyzetben van a magyar piacon, mint a Sony Xperia 1 V. Mindkét készülék drága, beszerzésük körülményesebb, mint egy Apple vagy Samsung csúcsmobil kosarunkba tétele, funkcióikkal pedig fotós igényeket szolgálnak ki két teljesen eltérő megközelítésből. Míg a Sony a felhasználó tudására bízza a feladatot, a Pixel megoldja a felhasználó helyett és utómunkában. Olyan szempontból is áll az összehasonlítás, hogy a Google telefonja is drágult, akárcsak a Sony sajátja. Itt viszont felmerül a kérdés, hogy megéri-e egy szoftveresen kissé kiherélt telefonra közel félmillió forintot kifizetni, amikor a Samsung Galaxy S23 Ultra ilyen áron extra tollat és zoomkamerát ad, az iPhone 15 Pro Max minőségibb videófelvételt és iOS-t biztosít. De ha csak a kamerarendszer a fontos, akkor a Honor Magic5 Pro is tele van fotós nyers erővel, és jár hozzá töltő is, a Xiaomi 13 Próhoz szintén. Persze utóbbi kettő szoftveresen a spektrum ellentétes oldalán helyezkedik el, a Pixel letisztult rendszerével szemben ott előre telepített alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal és szinte teljesen átrajzolt felhasználói felülettel zajlik az ügymenet. De ha már szóba került a Sony, letisztult rendszerrel ott is találkozunk, van mellé remek kamerahardver gyengécske feldolgozó algoritmussal, de lyuk nélküli kijelzővel, sztereó hangszórókkal és 3,5 mm-es jack csatlakozóval.
Említsük meg azt is, hogy míg a konkurencia már UFS 4.0-s tárolókat pakol a telefonokba, addig a Google maradt a lassabb UFS 3.1-es tárolónál, a felhőtárhely már fizetős, egy csomó szoftveres funkció pedig csak akkor elérhető, ha folyamatos internetkapcsolatunk van és hajlandók vagyunk a Google szervereire feltölteni fényképeinket. A vezetékes képernyőkivetítés hiánya is fájhat egyeseknek, a teljesítmény pedig bár a mindennapi feladatokat tökéletesen ellátja, a hétéves támogatás fényében kissé karcsúnak érződik és egyaránt nincs arányban az árral.
Mindezek ellenére a Pixel 8 Pro egy nagyon jó és szerethető telefon a mindennapokban. A dizájn elegáns és egyedi, az összeszerelési minőség remek, a kijelző is felső kategóriás, a kamera egyszerű használatban oktatja a mezőnyt, a szoftver pedig a felhasználó keze alá dolgozik még a regionálisan zárt funkciók hiányával együtt is. Megemelt árával még az 5G-s kapcsolat megléte ellenére sem tudjuk mindenkinek ajánlani a Pixel 8 Prót, mert a magyar piacon a valamivel olcsóbb Pixel 8 és a jelentősen olcsóbb Pixel 7a is nyújtani tudja ugyanazt az élményt a hazai felhasználóknak, mint amit a 8 Pro ígér. A teleobjektív ugyan hiányzik azokból a készülékekből, de minden másban pariban vannak a csúcsmodellel.
viragdani01
A teszthez a készüléket eredendően az Alza adta Tech2 Lacinak, de ő felebaráti szeretetből átpasszolta nekünk is, a teszt egyhetes ideje alatt az Android 14-es béta verziója futott a mobilon.
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 162,6 x 76,5 x 8,8 milliméter | |
Tömeg | 213 gramm | |
Készülékvédelem | IP68, Gorilla Glass Victus 2 előlap és hátlap, alumínium keret | |
Színvariációk | Kék, fekete, fehér | |
Kijelző képátlója | 6,7 hüvelyk | |
Képaránya | 20:9 | |
Felbontása | 1344 x 2992 pixel (489 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | HDR10+ LTPO OLED, 120 Hz | |
Értesítő LED | mindig aktív kijelző | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó, 2D-s arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Google Tensor G3, 4 nm | |
Processzor | 1 x 3 GHz Cortex-X3 + 4 x 2,45 GHz Cortex-A715 + 4 x 2,15 GHz Cortex-A510 | |
Grafikus chip | Immortalis-G715s MC10 | |
RAM, tárhely mérete | 12 / 128 GB, 12 / 256 GB, 12 / 512 GB (LPDDR5 / UFS 3.1) | |
Memória bővítése | nincs | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25 LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66 5G n1/n3/n8/n28/n41/n77/n78 |
|
SIM-foglalat | 1 x nanoSIM | |
eSIM | van, kettőt enged a telefon beprogramozni | |
Bluetooth | 5.3 (A2DP, LE, aptX HD) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/ax/6E/7 (6 GHz, háromcsatornás, HotSpot, Direct) | |
USB | USB 3.2 Gen. 1 (Type-C, MTP, OTG) | |
Navigáció | A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou | |
NFC | van | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 14 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 50 MP (25 mm, f/1,7, 1/1,31”, dual pixel PDAF, többzónás lézeres AF, OIS 48 MP (14 mm, f/2, 126 fok, dual pixel PDAF) 48 MP (113 mm, f/2,8, 1/2,55”, dual pixel PDAF, OIS, 5x optikai nagyítás) |
|
Előlapi kamerarendszer | 10,5 megapixel (f/2,2, 20mm, PDAF) | |
Videófelvétel | 4K 24, 30, 60 fps, 1080p 30, 60 fps, HDR videó 4K 30 fps-ig | |
Jack kimenet | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 5050 mAh | |
Vezetékes töltés | 30 watt | |
Vezetékmentes töltés | 12 watt | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő, barométer a telefonban, a csomagolásban USB-A átalakító, hét évnyi szoftveres támogatás ígérete. |