Ghoo Tab 7000 – Mennyi? 30!

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Alig néhány évvel ezelőtt a tablet, mint fogalom nem volt igazán ismert az átlagemberek számára. Ám eljött a 2010-es év és létrejött egy olyan innovatív eszköz, amely azóta lavinát indított el a számítástechnikai világban. Az Apple 9,7 hüvelykes táblagépe után a többi nagy gyártó is (Samsung, HP stb.) egyre több és több táblagéppel töltötte fel a piacot, mely olyan változást hozott, amire senki nem számított. Az emberek arra lettek figyelmesek, hogy az ágyban, a reggelinél, az esti meccsnézésénél egy kézbe vehető, könnyen kezelhető eszköz van náluk, amelyen híreket olvasnak, játszanak, interneteznek. A 10 hüvelyk éppen azt a láthatóságot és nagyságot jelenti, és ez szinte mindenki számára optimális tud lenni.

Ghoo Tab 7000
[+]

Ám itt jön képbe a mobilitás. A 10 hüvelyk mellett valahogy mégis hiányérzet fogott el sokakat, hogy az okostelefonok 3-4 hüvelykes kijelzője, és az említett méretű táblagépek megjelenítői között lehetne helye még egy arany középutat jelentő méretnek, amely könnyebb hordozhatóságot ígér. Nos, ez az alternatíva a 7 hüvelykes megjelenítő lett, amely a nagy gyártók körében nem lett egyértelmű sikertermék, részben a magas árfekvés miatt, gondoljunk csak a Samsung Galaxy Tab 7.7-re (mely egyébként nem azért drága, mert ekkora a kijelzője, hanem azért, mert jelenleg a koreaiak zászlóshajója). Itt jöttek képbe a kisebb gyártók, amelyek éppen az említett árban igyekeztek versenyhelyzetet teremteni, ráadásul ez nem ment a minőség rovására sem.

Ghoo Tab 7000
[+]

Mostani tesztkészülékünk, amely a Speedshop jóvoltából került hozzánk, pont egy ilyen darab: Ghoo Tab 7000 a neve. A masinát egy elegáns, fekete dobozban kapjuk, amelynél az eszközhöz egy szintén kecses megoldásnak mondható mágneses, felpattintós módszerrel férhetünk hozzá. Felnyitva egy fehér védőpamutban találjuk magát a gépet, amely mellé egy töltőt (amely nem oszlik adatkábel és töltőfej részre), és két miniUSB – USB-átalakítót kapunk, az egyik hosszabb, a másik rövidebb. Első ránézésre ígéretesnek tűnik tehát a masina, főleg a 30 ezer forintos árcédula ismeretében.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • ConCorde Tab 9.7 IPS - meglepetés az alsóházból

    Fém házba csomagolt táblagépet szállított a ConCorde: a kedvező ár mellé 4.0-s Android verzió, IPS kijelző és visszafogott adatkommunikációs képességek társulnak.

  • Archos 80 G9 Turbo - felpörgetve

    Az Archos legújabb táblagépe korrekt hardverrel, Ice Cream Sandwich-csel és kedvező árral támad, plusz rá van írva, hogy Turbo. Viszont az egyik legcsúnyább a piacon.

  • Vodafone Smart Tab 10 - eggyel nagyobb

    ZTE gyártmányú táblagépet teszteltünk; a kizárólag a Vodafone kínálatában kapható készülék 10 hüvelykes kijelzővel és Android 3.2-vel szeretne hódítani.

  • Archos 80 G9 - nem arcos, de morcos

    Hordozható méretű tablet, korrekt hardverrel szerelve és abszolút versenyképes áron. Vajon a minősége is megfelelő?

Hirdetés