Adatátvitel, verdikt
Miután a cuccban nem is egy, hanem akár két SIM is helyet kaphat, ezért kapásból a WiFi (802.11/a/b/g/n/ac/ax) mellett a mobilhálózatokra is fel tud kúszni a masina, de természetesen maximum a 4G lesz opció. Ez is jóval több, mint amit vártunk, ám nem korlátozták le a telefonálási lehetőséget sem, a mobilokról ismert tárcsázó áll a rendelkezésünkre, a beszélgetéseket pedig headset hiányában kihangosítva lehet lebonyolítani. Ebben jó partner a négy hangszóró, a túloldalon sem panaszokdtak a minőségre. Az is örömteli, hogy a GPS sem hiányzik, ha már terepre szánják a gépet, akkor ez valahol elvárás is, NFC-re azonban ne számítsunk. 5.0-s Bluetooth van még a fedélzeten, a Type-C csatlakozó pedig támogatja az OTG-t. Viszont a számítógéppel való összeköttetést kábelen nem sikerült megoldani, minden fejlesztői bigyót bekapcsolva sem kaptam meg a lehetőséget arra, hogy adatokat mozgassak a két eszköz között, nem nagyon emlékszem olyan Android rendszerű bármire, ahol ez az elmúlt évtizedben problémát okozott volna.
Hirdetés
Az üzemidő természetesen parádés, a 66 wattos töltési sebesség szintén dicséretet érdemel, az USB porton keresztül pedig más eszköz töltése is megoldható. Ilyen szempontból abszolút hozza az elvárásokat a tereptablet, napokig elvan töltés nélkül és teszi a dolgát.
Pro | |
---|---|
Masszív, strapabíró külső | |
MicroSD foglalat, két SIM foglalat | |
Jól szóló hangszórók | |
66 wattos töltés, bődületes akkumulátor | |
Gazdag alapcsomag | |
Kontra | |
Várhatóan zéró szoftveres támogatás | |
Óriási méret és tömeg | |
Csak natív felbontáson működő kamerák | |
Nincs 3,5 mm-es jack csatlakozó | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 10 pont |
Kijelző | 7 pont |
Sebesség | 6 pont |
Szoftverfelület | 7 pont |
Fotózás, videózás | 5 pont |
Hangminőség | 8 pont |
Adatkommunikáció | 7 pont |
Üzemidő | 10 pont |
Ár/érték arány | 6 pont |
12/256 GB | ~125 000 |
Összességében viszont számomra hervasztó az az oda nem figyelés, amivel ez a termék készült. Mert az odáig védhető, hogy ezen az árszinten ilyen hardver jár: a Helio G99 nem egy izomtibor, de csak melléraktak 12 GB RAM-ot és 256 GB belső tárolót, egy brutális méretű akkumulátort gyorstöltéssel és egy igen strapabíró házat rittyentettek köré bődületes hátsó lámpával és igen észrevehetően megszólaló négy hangfallal. És ezen a ponton mintha elment volna az egész csapat szabadságra, a szoftverrel nem csak akkor nem foglalkoztak, amikor még a tervezőasztalon volt a termék, hanem azóta sem jött egy bitnyi frissítés sem, a kameraalgoritmust pedig annyira tojták telibe, hogy még a feleslegesen nagy méretű 64 megapixeles képeket sem nyomja össze az algoritmus, pedig az mindenkinek jobb lenne. Nem működött az USB kábeles számítógépes kommunikáció, nincs HD streaming lehetőség, a felület félig van magyarra fordítva, az extra szoftverek kimerülnek egy FM-rádióban, amihez nincs jack csatlakozó, meg egy innen-onnan összevadászott, alapszintű appokat kínáló szerszámosdobozban. Ma már nem lehet úgy piacra lépni egy tablettel, hogy csak a hardverrel foglalkozunk, pláne akkor nem, ha esetleg a célcsoportnál jelentkezik az igény mindenféle egyedi szoftver használatára, amelyek egy ponton nem fognak elindulni, ha nincsenek frissítések, a kamerát tökönlőtték a natív felbontás erőltetésével, a HD streaming hiánya egy tartalomfogyasztásra (is) készült masinánál pedig védhetetlen. A kialakításra, az üzemidőre, de talán még hardverre is összességében adhattunk volna egy tetszett pecsétet ezen az árszinten, de ennyire eltolt és magára hagyott szoftveres háttérrel ezt élből bukja a Fossibot DT2.
Bog
A tesztkészüléket a Geekbuying küldte el a számunkra, megvásárolni itt lehet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!