Hirdetés

Foreo FAQ 202 – LED it be!

A Foreo korábban is alkalmazott LED fényt a különböző technológiák kiegészítésére, a FAQ termékcsalád viszont fullba tolja a díszkivilágítást.

FAQ 202 LED maszk

A gyártó ezúttal sem aprózta el a projektet, a forma és a funkció ezúttal is kiemelkedő egységet alkot a termékben. A versenytársakkal ellentétben a FAQ 202 több, mint 600 fényforrással, percenként 3000 impulzussal biztosítja, hogy az arc teljes felülete a megfelelő besugárzási rátának legyen kitéve a kezelés során, a flexibilis, lágy, szilikon pedig kényelmessé teszi a használatot. Az egyetlen központi vezérlőegységgel (itt van a 680 mAh-s akksi is) felszerelt maszk ultrakönnyű, vezetékmentesen működik, nem akadályozza a látást, beszédet vagy akár az étkezést, így bármilyen tevékenység közben végezhetjük a kezelést, viszont a legtöbb Foreo termékkel ellentétben csak minimálisan vízálló, úgyhogy a fürdés csak óvatosan legyen köztük.

Persze az lenne az ideális, ha legalább arra az 5-20 percre hátra tudnánk dőlni, feltenni a lábunkat és olyan tevékenységet végezni, amit kikapcsolódásként, relaxációként, vagy csak simán pihenésként definiálnánk; ahogy a művelt pesti polgár manapság mondja: me time vagy énidő, de teljesen mindegy, a lényeg, hogy lehetőség szerint szánjunk magunkra nyavalyás három-ötször 15 percet egy héten. De, ha ez nem fér bele, mert lássuk be, ez sok esetben erősen esélyes, nyugodtan tolhatjuk bármilyen háztartási vagy egyéb munkával párhuzamosan. Értsd, nem kell lemondani a teregetés örömeiről, csak azért, mert éppen ránckezelünk, ami azért elég erős érv a FAQ 202 mellett.

Ti., hogy nem időigényes. Pontosan annyit kell vele foglalkozni, míg elővesszük a maszkot, bekenjük a megtisztított arcunkat tetszőleges, sem kémiailag, sem mechanikailag nem abrazív közvetítő közeggel (az optimális eredmény érdekében lehetőleg a FAQ Red Light szérummal vagy P1 Manuka Honey primerrel, de igazából bármit használhatunk), megnyitjuk az alkalmazást, kiválasztjuk az igényeinknek megfelelő programot és rábökünk az indításra. A program kiválasztásától esetleg ismételni kell a műveletet, ha egymás után több, eltérő profilú kezelést is szeretnénk beiktatni, ha már úgyis rajtunk van a cucc.

[+]

Hirdetés

Az alkalmazásban több, előre összerakott program közül is választhatunk, alapértelmezetten háromból, a többi fizetős. Illetve előfizetéshez kötött, de erre majd visszatérünk; nem teljesen az, aminek látszik. Mármint, hogy megveszük egy eszközt a világ összes pénzéért, aztán még fizessünk pluszba azért, hogy teljesértékűen használni is tudjuk. Mert nem pont így néz ki a dolog. Egyébként viszont, ha a fentieket elolvastuk és remélhetőleg értelmeztük, de az alkalmazásban is megtaláljuk a szükséges információkat, magunk is össze tudjuk legózni a megfelelő, akár kombinált kezelést, csak a színek nem váltanak automatikusan. Kibírható.

[+]

A maszkon egyébként egyetlen gomb van, illetve az indikátorleddel szerelt kezelőpanel másik oldalán pedig egy töltőcsatlakozó. Ez a szokásos formátum, bármelyik Foreo eszköz töltője működni fog, ha éppen az van kéznél. Bluetooth párosítási módban villogni fog az állapotjelző LED, ehhez 3 másodpercig kell nyomva tartani a gombot, bekapcsoláshoz meg csak meg kell nyomni, a színeket pedig szintén egyszeri nyomogatással tudjuk váltogatni. Kikapcsolni megint 3 másodperc. Egy töltéssel egyébként 90 percet használhatjuk, ez bőven elég egy hétre, ha kimaxoljuk a maximálisan ajánlott 15 percet a hét öt napján, és még marad benne egy kevés.

És az app. Háromféle előfizetés érhető el, egyébként ez már minden eszköz esetében így van. Az alap, FAQ Essential, több, előre konfigurált, specifikusan adott problémára fókuszáló kezelést és kiemelt ügyfélszolgálati támogatást kínál 4,99 eurós havidíj fejében. A FAQ Care már 9,99 euró/hó, ugyanezen előnyök mellett kvázibalesetbiztosítást is kapunk, ha az eszköz vagy annak tartozéka megsérülne, illetve meghibásodás esetén nem lesz szükség a hibás eszköz visszajuttatására. A FAQ Care Plus pedig 24,99 euróért kínál egy olyat, hogy két év elteltével (ami 599 eurónkba fog kerülni) igényelhetünk egy új eszközt, vagy bármit az aktuális kínálatból, akár a saját eszközünk legújabb generációját. Ami biztosan drágább lesz, mint a két évnyi előfizu. Meg infláció pl.

[+]

De, mint azt hangsúlyoztuk, előfizetés nélkül is teljesértékűen használható a FAQ 202 és bármelyik egyéb eszköz is, ez csak kiegészítő opció, az ügyfélszolgálat meg a „mezei ügyfeleknek” is kiemelkedő, például olyan gyanús és végletekig absztrakt fogalmakat is ismernek és ültetnek át a gyakorlatba, mint méltányosság. Mondjuk, ha csak pár nappal/egy héttel csúsztunk ki a gariból, de pont akkor makkant meg a cucc. Tapasztaltuk. Így egy ilyen eszköz, köztük a FAQ 202 is egyszeri ráfordítást igényel, ami alapvetően nem érződik kevésnek, de az aktuális szalonárakat és a várható előnyöket, kényelmi faktort és hosszútávú eredményeket tekintve mégis reálisnak tekinthető.

Van egyébként kézfejre és...
Van egyébként kézfejre és... [+]

A fényterápiát idén tavasszal kezdtem. Azon kívül, hogy a tevékenységet néha csak általános közérzetjavító intézkedéskésként foganatosítottam (csak csináltam valamit, ami jó nekem, ezzel együtt jobb kedvem lesz tőle, de csak pár percet vett igénybe), adott szituációkban előszeretettel használtam ki az azonnali hatásokat (bőr frissítése, úgynevezett pump hatás, ragyogás fokozása stb.), de ennyi idő elteltével hosszútávú terápiás értékű hatásokról is személyes tapasztalatok alapján tudok beszámolni. Nem kizárólag a FAQ 202-t használom, de jelentősen hozzájárult a bőrápolási rutinom eredményességéhez és bizonyos problémák hatékony kezeléséhez, például melasma. A Foreo Kiwi Derma önmagában is csodákra képes a pigmentfoltok halványításában, főleg megfelelő kozmetikumokkal (lásd fentebb) kombinálva, de fényterápiával kiegészítve képesek megspórolni egy minimum a két eszköz árával megegyező értékű, nem mellesleg kellemetlenséggel, tűrőképesség függvényében fájdalommal járó, egyszeri beavatkozást, mint a lézer. Ha valaki hajlamos a hiperpigmentációra, annak sokkal inkább javallott hosszútávú, fenntartható és folyamatosan alkalmazható terápiát választani, mint egyszeri, invazív kezelést. Ami amúgy olyan esetekben kétségtelenül megoldás, amikor külső behatás (sérülés, égés, műtét) okozza a sötét folto(ka)t, de nem akkor, ha ezt 10 perc napon tartózkodás is indukálhatja. És indukálja is sajnos. Meg egy rakás más kellemetlenséget.

...nyakra és dekoltázsra is.
...nyakra és dekoltázsra is.

A nyári időszakban a bőrt rengeteg stresszor éri, ezen hatások kiválóan ellensúlyozhatók LED terápiával. Az UVA (320-400 nm) és UVB (280-320 nm) sugárzást nem nyeli el az amúgy sem toppon lévő ózonréteg. Utóbbi rövidebb hullámhossz, de nagyobb energiájú sugárzás, ciklubután-dimereket és 6-4 fotoproduktumokat létrehozva közvetlenül károsítják a DNS-t a bőrsejtekben, a napégést is ez a fajta sugárzás okozza, ami akár olyan mértékű degenerációt is okozhat, amit úgy hívunk, bőrrák. Az UVA gyengébb, de mélyebbre hatol, az epidermiszben közvetlenül károsítja a kollagén és elasztin rostokat, ami egyenetlen bőrfelszínt, a kötőszövetek lazulását, megereszkedett bőrt, pigmentfoltokat és ráncokat okoz. A melanociták UV sugárzás hatására fokozott aktivitást mutatnak, ami megnövekedett melanin termeléshez vezet, még rövid napfény-expozíció is elegendő lehet a pigmenttermelés fokozódásához, amit a hő tovább súlyosbít. A meleg és a magasabb páratartalom stimulálja a faggyúmirigyeket is, meleg környezetben a bőr dehidratáltsága, zsírtermelése, transepidermális vízvesztése és zsírosság érzete is megnövekszik, míg a bőr pH-ja csökken. Ez nagyjából egyenlő a pórusok könnyebb eltömődésével, a baktériumoknak pedig ideális környezetet teremt, ami rontja az aknéra hajlamos bőr állapotát. A LED fényterápia viszont komprehenzív megoldást kínál ezekre a problémákra, az őszi időszak pedig különösen alkalmas a kárenyhítésre, már amennyiben nem üt be a kánikula, ahogy az elmúlt években. A LED terápia ugyanis hőreakciót is kivált, illetve 24-48 órán át enyhe fotoszenzivitást eredményezhet az arra érzékeny felhasználók esetében, de ezt megfelelő fényvédelemmel át lehet hidalni, ősszel és télen pedig amúgy sem vagyunk annyira kitéve ezen hatásoknak.

[+]

A Foreo nem szokott csalódást okozni, most sem tette. A FAQ 202 megint egy olyan megoldás, amit teljes meggyőződéssel lehet ajánlani, a technológia klinikailag igazolt hatékonyságot garantál, a kivitelezés pedig szokás szerint prémium. A termékek, és ez a FAQ 202-re is vonatkozik, óriási előnye a professzionális kezelésekkel egyenértékű hatás mellett a rendkívül kényelmes, felhasználóbarát kialakítás, ami biztosítja az ilyen jellegű kezelések talán legfontosabb összetevőjét. A rendszerességet. A maszk használatához a világon semmire nincs szükség, csak valami vízbázisú primerre/szérumra, akár valami tetszőleges (hámlasztó komponenstőlmentes) hatóanyaggal felturbózva és nettó 2 percre, amíg arcot mosunk, felkenjük és elindítjuk a programot. Közben lehet kutyát animálni, macskát idegesíteni, vacsorát főzni, éves pénzügyi jelentést írni, kriptobányát programozni, klotyót pucolni, vízkövet oldani, jógázni, pihizni, féknyerget cserélni, teregetni, akármit. A Foreo FAQ 202 széles spektrumú LED fényterápiát kínál, beleértve a NIR hullámhosszt, ami igény szerint (igényeljük, úgyhogy legyen bekapcsolva) bármely más, specifikusan a saját pillanatnyi igényeinknek megfelelő hullámhossz mellett tud dolgozni. Ez 839 euróba kerül a Foreo hivatalos webshopjában, ami körülbelül 327 ezer forint, a Notino pedig 348 ezerért szállítja. Egy felső középkategóriás telefon ára. Vagy két alkalomnyi, teljes arcot érintő picoszekundumos melasma lézerkezelés ára random esztétikai klinikán (most ez a legmodernebb eljárás). Mondjuk ez utóbbi azért fáj, többször kell végezni és nem kínál hosszútávú, mármint hosszú távon is fenntartható megoldást. Egyéb esztétikai előnyöket meg pláne nem. Ismét nem tudunk más konklúzióra jutni, mint arra, hogy a termék ajánlott, amennyiben belefér a középhosszútávú költségvetésbe. Működik, kényelmes, multifunkcionális. Ajánljuk, mert tetszett.

Foreo FAQ 202

AliceWake

  • Kapcsolódó cégek:
  • FOREO

Előzmények

  • Akciófigyelő: Bálint-napi ötletek a Foreotól

    A svéd skin-tech márka 30-40%-os kedvezménnyel készül a szerelmesek napjára.

  • Foreo Kiwi Derma – pórus center

    A Foreo Kiwi Derma a piacvezető svéd skin-tech márka egyik legújabb eszköze, ami szokás szerint bámulatos hatékonysággal, megragadó dizájnnal és professzionális teljesítménnyel száll szembe az idő múlásával. Meg még néhány egyéb dologgal.

  • Rengeteg újdonságot hozott a Foreo

    A svéd, hi-tech okos-szépségápolási brand rengeteg újdonságot mutatott be a magyar piacon, többet hamarosan mi is kipróbálunk élesben.

  • Foreo Luna 3 Men - nem csak színcsere

    Változatlan külső mögött állítólag rengeteg fejlesztői munkaóra áll, mire férfiaknak szánt termékké vált a Luna 3. Nagyon hosszú, ám igen szubjektív tesztnek vetettük alá.

Hirdetés