Bevezető
A Fairphone-okkal kapcsolatban, előzetes tájékozódás hiányában joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mi kerül ezen ennyibe. A specifikáció és a dizájn nyilvánvalóan nem indokolta, és a korrekt felszereltség ellenére még most sem indokolja a 200 ezer körüli összeget, a készülék viszont gyökeresen más koncepciót képvisel, mint bármelyik hagyományos modell a piacon. A holland Fairphone fenntartható készülékeket tervez és gyárt, ami egyaránt vonatkozik a hardverre és a szoftverre is.
Nem csak moduláris készülékek élettartama fenntartható, de az előállítás és a felhasznált anyagok is. A Fairphone konfliktusmentes forrásból származó alapanyagokkal dolgozik, mint az ón és a volfrám; az előállítás során figyelnek az e-hulladék minimalizálására, a megbízható és visszakövethető beszállítói láncra és a dolgozók munkakörülményeire. A Fairphone árában az is benne van, hogy a készüléket biztonságos és kimagasló körülmények között dolgozó, elégedett emberek rakják össze. Mi pedig bármikor szétszedhetjük, ha javítani, vagy fejleszteni szeretnénk az eszközt.
A 2019-ben bemutatott Fairphone 3-hoz 2020 nyár végén érkeztek új kameramodulok, így az eredetileg 12 megapixeles főkamerát és a 8 megapixeles szelfiegységet 48 és 12 megapixeles szenzorokra lehet cserélni, a modernebb felszereltség és a jobb képminőség miatt nem szükséges új készüléket vásárolni. (Ezzel együtt azért kiadták a készüléket egyben is az új kameraszettel Fairphone 3+ néven.) Ugyanilyen könnyen cserélhető a Fairphone-ok akkumulátora vagy a kijelző, a művelet komplexitása pedig nagyjából a 2-5 éves korosztálynak szánt Lego Duplo szintjét súrolja.
A modularitás mellett a kiemelkedően hosszú terméktámogatás is értéknövelő, a 2015-ben bemutatott Fairphone 2 például nemsokára megkapja az Android 10-et, ezzel a legtöbb hivatalos főverziót jegyző androidos készülék címére is eséllyel pályázik. A Sanpdragon 801-es (idén 8 éves) szettel dolgozó készüléket Android 5.1 Lollipoppal mutatták be, ezt követte az Android 6 Marshmallow, a 7.1-es Nougat, majd az Android 8 Oreót átugorva a 9-es, Pie főverzió. A Snapdragon 801-es szettel és 2 GB rendszermemóriával dolgozó eszközre tíz hónap volt optimalizálni a 10-es rendszert. A tavaly év végén bemutatott Fairphone 4 5G terméktámogatása 2025-ig garantált a gyártó részéről, ebbe minimum két Android főverzió is beleszámít a készüléken jelenleg futó Android 11-et követően, így a 12-es és a 13-as rendszer is biztos.
Mit tegyünk, ha itthon hivatalosan nem forgalmazott készülék (Note Edge) törik össze, de tele van pótolhatatlan személyes adatokkal és emlékekkel?
A Fairphone 4 5G a szoftveres szavatosságon felül 9,3 pontot kapott a javíthatósági skálán. Az Európai Parlament 2020 végén nyilvánította ki a fogyasztók javításhoz való jogának támogatására vonatkozó intézkedések szükségességét. Ahogy a töltőcsatlakozók egységesítését sürgető döntés esetében, a Parlament felszólította az Európai Bizottságot kötelező érvényű szabályozás megalkotására, ami egyértelmű és világos módon tájékoztatja a fogyasztókat az elektronikai eszközök tartósságáról és javíthatóságáról. Az elektronikai eszközök javíthatósági besorolását elsőként Franciaország vezette be 2021 január 1-től, amit körülbelül úgy kell elképzelni, mint az iFixit pontszámai. A Fairphone egyébként az árazása mellett is meglehetősen sikeres például Németországban, a Benelux államokban és Franciaországban. Bíztató, hogy a válaszadók 77%-a nem csak papíron gondolja úgy, hogy inkább megjavíttatná az elromlott eszközt, minthogy újra cserélje, hanem egy kis részük aránylag nagy összegeket is ténylegesen hajlandó erre áldozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!