Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 - bátor, de homályosan lát

Bevezető, tartozékok

Akár én is létrehozhatnék egy telefonmárkát, kiugrom Kínába, lepacsizok egy-két helybélivel, leadom a megrendelést, rászitázzák, hogy Legenddphone, csinálok hozzá dobozt, kifizetem a vámot, az áfát, a szállítást és az Artisjus költségét, kész is. Mondjuk nem lenne túl sikeres, mert maximum 100 darabot mernék rendelni, ami fajlagosan elég drága, nincs supportom, nem ismerem a szervizelést és nem tudok kellően erélyes tárgyalni a kintiekkel. Másoknak viszont sikerült, számos olyan márka van a hazai boltok piacán, ami a fenti forgatókönyv szerint jött létre, csak éppen egy Prestigio, egy myPhone, egy AKAI, vagy egy Overmax nem százasával rendelget, ezért egész jópofa kis árverseny keletkezett, ahol hol egyik, hol másik cég tud éppen úgy összelegózni egy telefont, hogy az érvényes ajánlat tud lenni.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Az Evolveo strapatelefonjai révén vált ismertté, akkor még Evolve néven. A nemzetközi hírnévnek köszönhetően került kiegészítésre a név, mivel az eredeti verzió több dolgot is eszébe juttatott az angol ajkú júzereknek, és ezeknek semmi köze nem volt a céghez. Az újabb lendület az egyre inkább kiteljesedő termékportfólióban figyelhető meg, mondjuk egyelőre nem volt még kimondottan megyekaboltbamertkellnekem ajánlatuk, a két év garancia ellenére sem. Mostani tesztalanyunk, az XtraPhone 4.5 Q4, viszont ígéretesnek tűnik, hiszen hardveresen is megfelelőnek bizonyul, az árcímkéje sem vészes, viszont sajnos olyan helyeken vérzik el, ami sokaknak fájó pont lehet..

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

A dobozban semmi kivetnivalót nem lehet találni, szó szerint tüzesre sikerült, bátor motívumok veszik körül a telefon képét. Nem meglepő módon felülre helyezték a készüléket, a csomagolásban található egyéb tartozékok között viszont több érdekesség is fellelhető. Kezdjük azzal, hogy nem csak egy ajándék fehér hátlapot kapunk pluszba, hanem egy műbőr tokot és egy ajándék előlapi fóliát is, ez mindenképpen szép gesztus a gyártótól. Ezeken kívül van még egy microUSB kábel, egy töltőfej, és egy egyszerű headset is a dobozban.

Külső

Nem bővelkedett eddig túl sok vonzó külsővel rendelkező telefonnal az Evolveo, mostani tesztalanyunk viszont kellemes formatervet kapott. Nem mondom, hogy a helykihasználásban ne lenne még hova fejlődni, de a 136,5 x 69 x 9,5 milliméteres méretek egyáltalán nem tűnnek borzasztónak, ráadásul egy kézzel is bátran használható a masina. A gyártó kérdőre vonása viszont a 150 gramm hallatán történhet meg, nem értem, miből adódik ez, hiszen külsőleg kizárólag műanyagot és üveget tapinthat meg az újdonsült felhasználó, bár legalább az összeszerelés hibátlanra sikerült. A felső rész egyébként hasonlít nagyon az Alcatelnél látottakra, de elég nehéz ma már olyan okostelefont készíteni, ami minden porcikájában egyedi.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Az előlapon található üveg karcálló, viszont vélhetően nem Gorilla Glass. Az alatta tespedő kijelző 4,5 hüvelykes, felbontása pedig qHD, vagyis 540 x 960 pixel. Képsűrűsége 245 ppi, ami bőségesen elegendő a középkategória alsó részében. Mivel az Evolveo IPS-LCD panelt használt, így a betekintési szög majdhogynem eléri a száznyolcvan fokot, nagyon szépek a színek és a fényerő is kiváló láthatóságot biztosít. A képernyő alatti viszonylag nagy helyen kényelmesen elfért a három érintésérzékeny vezérlőgomb, melyek háttérvilágítással is rendelkeznek. Az előlap felső területén egy előlapi kamerát és egy beszédmikrofont figyelhetjük meg, a ledes visszajelzőt kihagyták.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 ZTE Grand S Flex LG Optimus L9 Prestigio 5044 DUO
Fehér fényerő 435 nit 378 nit 332 nit 449 nit
Fekete fényerő 0,56 nit 0,27 nit 0,4 nit 0,47 nit
Kontrasztarány 1:778 1:1400 1:831 1:976
Színhőmérséklet 8110K 7981K 8700K 10135K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Oldalt fényesre fújt műanyag keret színesíti egy kicsit a külsőt, a gombokat is ezzel egy vonalba helyezték, itt egy kicsi ejnye-bejnye hangozhat el, mivel ezek a kis "kapcsolók" lötyögnek. Nem vészes, érezhető, viszont legalább a nyomáspontjukkal nincs gond. Jobb oldalon tudjuk ki- és bekapcsolni a telefont, alatta lehet szabályozni a hangerőt is. Felül a fülhallgatót, alul pedig a microUSB kábelt csatlakoztathatjuk, balról a készülék oldala teljesen üresen maradt.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Nem követte el azt a hibát az Evolveo, hogy valami lakkozott, fényes plasztik borítást használjon, ugyan szinte a végletekig egyszerű a hátlap, legalább matt felületű és nem is néz ki csúnyán. Felül látható a kamera és a segédfény, előbbi a Kínából érkező olcsóságokra mostanság jellemző módon kitüremkedik, asztalra helyezve is ezen fekszik a masina, így fennáll a karcok veszélye is. A hátlap leszedhető, az akkumulátor egy mozdulattal eltávolítható. A két normál SIM foglalathoz és a microSD kártyahelyhez is így férünk hozzá egyébként.

Hardver, szoftverezettség

Senki sem fog meglepődni a telefonban található hardveres komponenseken, ugyanis mostanság nagyon sok hasonló felszereltséggel eszközt mutattunk be. Az XtraPhone 4.5 Q4 belsejében egy 28 nanométeres csíkszélességű és ARMv7 architektúrájú MediaTeK MT6589T lapkakészlet rejtőzik, amiben többek között egy négymagos, Cortex-A7 magonként 1,5 GHz-re skálázott processzor is megtalálható. A grafikus gyorsításért a PowerVR SGX544 felel, de szerencsére az 1 GB-nyi RAM sem maradt el. A belső tárhely mérete csupán 8 GB (ebből is nagyjából 6,2 GB használható fel), szóval filmezősebb felhasználóknál szükség lesz a microSD kártyákra, mivel a telefon ezeket is fogadja, méghozzá maximum 32 GB-os méretig.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 Sony Xperia C Alcatel One Touch Idol X Prestigio MP 5044 DUO
Quadrant Standard 4732 pont 4869 pont 5774 pont 3977 pont
Linpack for Android (single) 45,886 MF. / 1,86 s 39,083 MF. / 2,15 s 74,718 MF. / 1,12 s 37,210 MF. / 2,25 s
Linpack for Android (multi) 156,608 MF. / 1,08 s 132,808 MF. / 1,27 s 203,704 MF. / 0,83 s 127,584 MF. / 1,32 s
Smartbench 2012 Prod. 4884 pont 3782 pont 4476 pont 3505 pont
Smartbench 2012 Games 3238 pont 3206 pont 1710 pont 2408 pont
AnTuTu 4.x Benchmark 16565 pont 13974 pont 15481 pont 13211 pont
Geekbench 3 (single) 398 pont 327 pont 399 pont 326 pont
Geekbench 3 (multi) 1316 pont 1092 pont 1275 pont 1101 pont

A fent olvasható készülékek közül tesztalanyunk rendelkezik az egyik legerősebb lapkakészlettel, de ez a magas pontszámokból is egyértelműen látszik. A sebességgel persze az ég világon semmi probléma nincs, miért is lenne, hiszen ennek a chipsetnek ez a felbontás gyerekjáték, vegyük például az Idol X-et, ott Full HD-val kell megbirkóznia, mégsem omlik össze tőle. Az alkalmazások megnyitási sebességével nincs is gond, igencsak reszponzív a telefon, mindent úgy csinál, ahogy mi szeretnénk. A jó hardveres képesség a játékteljesítményre is kihat, bátran lehet indítani akár erősebb grafikai igényeket támasztó produktumokat is.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot

Egy teljesen alap Holo UI felületre építkező Android 4.2.2 Jelly Bean operációs rendszeren lehet dolgozni, ezzel lényegében le is írtam mindent. Az ikonok külseje semmit sem változott, mint ahogy a működés is az Androidnál megszokott módon történik. Kihelyezhetünk alkalmazásfelületeket, a lehúzható információs függöny egyujjas használata esetén az értesítéseket, kétujjas mozdulat esetén pedig a gyorsbeállításokat érhetjük el. Az audió profiloknak én még mindig látom létjogosultságát, így legalább nem kell mindig a némítással vagy rezgéssel szórakozni, egyszerűen aktiváljuk a megfelelő beállítást.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot

Ennél a készüléknél érdemes több szóval illetni a gyári szoftvereket, mivel rajtuk kívül szinte semmi extrát nem fogunk találni. A böngésző, a lejátszóprogramok, a hangfelvevő, az email kliensek és más androidos alkalmazások is telepítésre kerültek, ha pedig még többre vágynánk, akkor a Google Play Áruház több százezres kínálata között nézelődhetünk. Az egyetlen gyártói plusz a Kingsoft Office, amely dokumentumok szerkesztésére és írására szolgál, funkcionális szempontból pedig a biztonsági mentés program hívható segítségül.

Multimédia, kamera

A hátlapi fényképező 8 megapixeles, autofókuszos és ledes segédfény is tartozik hozzá, az előlapi optika viszont csak VGA felbontásban rögzít, ami azért még mindig elégséges videohívások esetén. Szinte mindent be tudunk állítani, amit csak szeretnénk, legyen az ISO érték, expozíció, fehéregyensúly, mosolyfelismerés, HDR, panoráma. Tényleg az összes androidos konfigurálási lehetőség megtalálható a rendszerben, bár sajnos ezek egyike sem fog segíteni az eredményen. Videóknál a lapkakészletnek is köszönhetően Full HD felvételek készítését tudjuk elvégezni.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Szerintem jobban jár mindenki, ha csak kicsiben nézi meg a képeket, teljes méretben ugyanis majdhogynem használhatatlanok. Autofókusz ide vagy vagy oda, ez nem működik annyira frankón, valahogy a nagyon távoli pontokat nem tudja élessé tenni az optika. Kérdeztük a gyártót, ám sajnos ez nem a mi példányunk hibája, a kamera ennyit tud és pont. A makró felvételek még jók, a ledes vaku teljesítményével se lenne probléma, szóval van itt pozitív dolog, de nagyon kevés sajnos az üdvösséghez. A videóknál jobb a helyzet, a nagyon kíváncsi júzerek tesztvideónkat is megtekinthetik.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

A zenelejátszó nem tartogat újdonságokat, gyári felület és tudás jellemzi. A tárhelyre pakolt zenéket albumok, előadók, számok és műfajok szerint tudjuk szétválogatni, ezen kívül létrehozhatunk saját lejátszási listát is. A hangminőség közepes, nem szól nagyon rosszul a cucc, de azért érződik, hogy nem erre feküdtek rá a legjobban, hiszen mély hangok mondhatni nincsenek, és a gyári fülhallgató sem segít túl sokat ezen. Az FM-rádiót én még mindig pozitív dolognak ítélem meg, még ha ehhez elengedhetetlen a headset használata.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot

A videólejátszótól viszonylag sokat vártam, és szerencsére ennek legnagyobb részét teljesítette is. A MediaTeK lapkakészlete bőséges erőt biztosít ahhoz, hogy ne csak a HD, hanem a Full HD kisfilmeket is bátran lehessen nézni, még akkor is, ha a képernyő felbontása az 720p-t sem éri el. A DivX-et viszont nem kezeli gyárilag, de ha letöltünk egy erre alkalmas lejátszóprogramot, akkor már ezeket a mozikat is élvezhetjük a telefonon.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Az Evolveo újdonságába beépítettek egy 802.b/g/n szabványokat támogató WiFi modult, amin keresztül egyébként az internetet is meg tudjuk osztani. A Bluetooth 4.0-s, ez az A2DP-t tudja. Nincs NFC, bár ez a kínai termékeknél egyelőre nem is divat, a lapkakészletnek hála viszont a 21,1 Mbps letöltési és az 5,76 Mbps feltöltési sebesség is elérhető, optimális esetben persze. Az A-GPS egységgel megfelelően lehet navigálni, én egy húsz perces út során használtam, tudta, merre járok, és a jelet sem vesztette el. Híváskor a hangminőség jó, kiszűrődnek a háttérzajok is. A két kártya egyébként nem tud mindig együttműködni, ha az egyikről beszélgetünk, akkor a másik már inaktívvá válik.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 screen shot

A böngészőre lassan tényleg elég lesz egy szót használni: működik. Szerencsére nem is volt a kezemben olyan telefon, mármint az elmúlt kb. egy évben, amire ne lehetne ugyanezt elmondani. Az okostelefonok azért már bőven eljutottak arra a szintre, hogy a netezési élmény kimagasló legyen. A 4.5 Q4 is ehhez a körhöz társul, könnyen és gyorsan tudunk navigálni a honlapokon, két ujjal rá lehet nagyítani a szövegre, ami dupla koppintás esetén a szélekhez igazodva tördelődik. A Flash aktiválható másik böngészővel vagy Adobe fájllal, működése semmilyen hátrányos következménnyel nem jár a sebességre nézve.

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
[+]

Értékelés: Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Az akkumulátor 1600, vagyis mindössze ezerhatszáz mAh kapacitású. Hogy miért kell ezen spórolni ekkora készülékház mellett, fel nem tudom fogni, azért annyira nem fogyaszt jól a 6589T, hogy ez elég legyen. Nem is lesz az, normál nyomogatási mennyiség esetén is keresni fogjuk a töltőt a nap végén, intenzívebb felhasználás esetén pedig már a délutáni uzsonna után.

Az Evolveo most jobban megcsinálta. Végre egy olyan készülék került ki a kezeik közül, amire már lehet halkan egyet csettinteni, hiszen egy kezelhető méretbe csomagolt, IPS kijelzővel szerelt modellt köszönthetünk az XtraPhone 4.5 Q4-ben, ami a használhatóságot tekintve is előrelépett. A nagyobb variáns nagyon nem aratott osztatlan sikert, szóval érdemes is volt a kisebb méret felé mozdulni. A kamera és az akkumulátor viszont két olyan pont, amin még nagyon sokat kellene csiszolni (pontosabban előbbit teljesen lecserélni), igazából inkább a telep teljesítménye érthetetlen most, mivel már a gyengébb tudású FX420-ban is erősebb tepsi volt, akkor itt miért kellett ezt elszúrni. Mindenesetre az Evolveo újabb választási lehetőséget ad ezzel a kétkártyás telefont kereső vásárlóknak, méghozzá 58 ezer forintért, 2 év hivatalos garanciával. A hasonló tudású Prestigio MP 5044 DUO jóval drágább, de a Sony Xperia C sem olcsó mulatság. Ennyiért szerintem nagyon is tetszetős lenne az Evolveo újdonsága, de a két orbitális hiba miatt egyelőre nem tudok neki plecsnit adni, ráadásul az utóbbi időkben a konkurens termékek is magukra találtak, árban és tudásban is versenyképesek. Nehéz szakma MTK platformos okostelefonokat építgetni, mert kicsi a mozgástér, ha minden igaz, akkor az Evolveo újra visszatér az alapokhoz és ráfekszenek a strapabíró eszközökre. Ott ugyanis még mindig kicsi a kínálat és lehet, hogy a cseh illetőségű cég számára is jobb egy félig-meddig már ismert terepen felvenni a harcot.

Legendd

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Evolveo XtraPhone 4.5 Q4
Evolveo XtraPhone 4.5 Q4 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 136,5 x 69 x 9,5 milliméter
Tömeg 150 gramm
Színvariációk fekete
SIM-foglalat két darab normál
Kijelző
Kijelző átlója 4,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 540 x 960 pixel (245 ppi)
Kijelző típusa IPS LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6589T
Processzor típusa 1,5 GHz-es négymagos Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip PowerVR SGX544
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11 b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.2.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, Hangouts, Google Maps
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz, led segédfény
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1600 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő ? óra
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

  • Mobilarena TV: Evolveo StrongPhone Q4

    A mai adásunkban a cseh gyártó újdonságát fogjuk bemutatni, mely amellett, hogy négymagos processzorral rendelkezik, még IP67-es védettséget is élvez.

  • Evolveo StrongPhone Q4 - erődemonstráció

    A cseh gyártó várva várt újdonsága nem csupán hardveres téren ígér előrelépést, hanem külsőleg is, hiszen IP67 védettséggel rendelkezik, és még ütésálló is.

  • Evolveo StrongPhone Accu - feltöltődés

    A cseh gyártó legújabb stapatelefonja nem csak ütésállósággal, kellemes árral és extrém hosszú üzemidővel szolgál, hanem akár külső akkumulátorként is bevethető.

  • Evolveo StrongPhone X1 - olcsó strapabírás

    A csehek újdonsága a strapatelefonok kategóriájában próbál szerencsét, mely vízálló és ütésálló burkolata mellett a két SIM kezelésének lehetőségét vonultatja fel.

Előzmények

Hirdetés