Eken M002 MID - tablet kínai módra

Hirdetés

Használat közben

Hogy ebben a cuccban milyen vas ketyeg, arról ellentmondásos információk keringenek a neten. Az biztos, hogy 1.6-os Android rendszert kapunk, ami nem szabványos, tehát a Market nem elérhető róla. Persze ettől még mindenféle programokat fel tudunk rá tenni, a mi gépünkön is volt egy sereg alkalmazás.

Eken M002

Amit biztosan tudunk, hogy a WLAN természetesen nem maradt ki, elég jól is működik. A legtöbb forrás szerint 600 MHz-en ketyegő ARM processzor dolgozik a gépben, amihez bizonyos hírek szerint 256, más források alapján 128 MB RAM és ROM tartozik hozzá, valamint egy 2 gigás háttértár. A hátlap alatt elvileg 3000 mAh kapacitású akkumulátor ficereg, ennek szerintem a fele sem igaz. Egy-két óra netezés után már töltőért kiált a kütyü.

Eken M002

A hardveres felépítés a témában jártas olvasók számára már predesztinálja, hogy a sebesség rettentő nyögvenyelős. A görgetések szaggatnak, az egyes ikonon megérintése után érezhető holtidő alakul ki. Ez alapesetben egy 30 lepedős gépnél még csak-csak megbocsátható lenne, de sajnos a készülék ott is elvérzik, ahol leginkább használnánk, jelesül az internetezésnél. Hogy a már betöltőtt oldalakon való navigáció nem túl szépséges a folyamatos gördítés teljes hiánya miatt, az még beleférne. De a gép sebessége a szűk keresztmetszet a böngésző számára is, függetlenül attól, hogy milyen sávszélt teszünk a dolog mögé, az oldalak csigalassúsággal kerülnek rá a képernyőre. Nem úgy, mint a régi, modemes időkben, hanem hosszú ideig nem történik semmi, aztán egyszerre megjelenik egy rakás tartalom, de nem minden, csak annyi, amennyit szerintem a készülék képes volt egyszerre feldolgozni. Azt kiüríti a képernyőre, aztán megint mereng, egy ideig semmi nem változik, aztán hirtelen beesnek a hiányzó képek és formázási okosságok.

Eken M002

Türelmes netezőknek javasolt. A Google Maps is hosszasan töltődik, a YouTube kliens még ennél is tovább késztet várakozásra. Minden funkciónál érezni, hogy szenved a hardver, ami talán elég egy kisméretű, kis kijelzős mobilban (i-mobile IE 6010), az egyszerűen kevés egy ekkora panellel rendelkező tablet esetén, amin nem segít a szűkös RAM sem. Pedig ha 30 lepedőért lehet ilyet kapni, akkor egy kicsivel nagyobb költséggel megoldható lehetett volna egy viszonylag normálisan működő vas összekukázása is, a jelenlegi piacon ugyanis még 50 ropiért is simán versenyképes lenne egy olyan tablet, amely ugyan kínai, de legalább az alapfunkciók tekintetében rendesen teszi a dolgát. Így viszont marad csak egy olcsó, de nyögvenyelős eszköz, ami funkcionálisan talán úgy-ahogy rendben is van, csak éppen a tempó miatt nem tud alternatívává válni. Egy dolgot viszont mutat: ha egy kicsit összeszedik magukat Kínában, akkor fognak jönni olcsó és versenyképes tabletek felénk is. Mi több, két újabb modellre már van is ígéretünk, reméljük, hogy azok valóban megmutatják, hogy nem csak 100 ezer forint felett vannak értelmes eszközök ebben a kategóriában.

Bog

A készüléket a Neodigitől kaptuk. Köszönjük.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények