Bevezető
Gyanítom, hogy sok olvasónk emlékszik az első Dension Car Dock for Smartphone tesztjére, amit a Mobilarena TV-ben is bemutattunk. Saját ismeretségi körömben is sokan használnak azóta is ilyen eszközt, magam is aktívan nyüstölöm a terméket, amivel meg vagyok ugyan elégedve, de számomra elég nagy probléma volt eddig, hogy a méretesebb telefonok nem fértek bele, egyes készülékek pedig nem kaptak elegendő áramot, ezért néha fogták magukat és bontották a Bluetooth kapcsolatot. Egy univerzális terméknél ez bizony benne van a pakliban, ráadásul ahogyan fejlődik a mobilos ipar, úgy bukkannak fel újabb és újabb igények.
A Dension megoldásának lényege annyi, hogy a szélvédőre, vagy a műszerfalra rögzített tartó nem csak egy passzív kar, hanem van benne egy komoly kis elektronika, illetve egy DAC is. A telefon a tartóhoz Bluetooth segítségével kapcsolódik, az ide érkező audio adatokat a kütyü feldolgozza, majd kétféle módon tudja az autó hangrendszere felé továbbítani. Van a szabványos jack, amihez az kell, hogy a kocsi fejegysége erre fel legyen készítve, vagy az FM-transmitter, amiben az a trükk, hogy az FM jelet a kütyü a szivargyújtó csatlakozón juttatja vissza az autó elektromos rendszerébe, így az a kocsin belül marad, ezért sokkal kevésbé zavarérzékeny. Magán a Dension tartón van egy mikrofon is, így aztán nem csak zenehallgatáshoz, illetve navigációhoz használható a berendezés, hanem autós kihangosítóként működve telefonálásra is alkalmas.
Ez remekül hangzik, jól is működik, de szükség volt a vérfrissítésre, ezért pont egy hete én már a Car Dock for Smartphone 2-vel autókázom és az a sok-sok apró változás, ami a régi terméket az újtól megkülönbözteti most nálam pont bevált, hiszen legtöbbször egy kicsinek nem nevezhető Sony Xperia Z kerül a műszerfalra, ami nem mellesleg NFC képességekkel is rendelkezik, ezt pedig az új kütyü elég jól ki is tudja használni. A hamarosan piacra kerülő eszköz kissé drágább lesz, mint a korábbi verzió, de többit is tud, a Dension pedig a keletkező űrt két, funkcionalitásban kissé visszafogottabb termékkel próbálja majd betölteni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!