Bluetti EB70 és EB3A - ha áram van, minden van

Hordozható akkumulátor és összehajtogatható napelem érkezett hozzánk, de nem csak az EB70-et, hanem merő véletlenségből az EB3A-t is ki tudtuk próbálni.

Mire jó ez?

Ha nagyon egyszerűen szeretném megfogalmazni, hogy a Bluetti EB70 micsoda, akkor azt mondanám, hogy egy jókora külső akku. Ennél nyilván többről van szó, ráadásul a cégnek több terméke is van ebben a kategóriában, szóval már egy ideje beszélgettünk velük, amikor végre megkérdezték, hogy melyik modellt szeretnénk tesztre. Mi pedig kaptunk a lehetőségen és nem csak a hordozható termékskála egy magasabbra kvalifikált darabját, hanem egy hozzá párosítható napelemet is kértünk — más kérdés, hogy irtó nehezen akart az előbbi megérkezni.

Az EB3A és az EB70 a pincében dolgoznak
Az EB3A és az EB70 a pincében dolgoznak [+]

De addig-addig vártunk rá, míg kiderült, hogy egy barátom pont — tőlünk teljesen függetlenül — rendelt magának az alapmodellből is egyet, szóval kábé egyszerre érkezett meg a combos EB70, valamint a hozzá képest cuki kis EB3A. Szóval összemértük a két berendezést, mert bár első blikkre elég egyértelműen csak az az eltérés, hogy az EB70 több naftát tárol el, a valóságban a két masina nagyon különböző célokra alkalmas.

A család ugyanaz, a méret más
A család ugyanaz, a méret más [+]

Az egész termékkategória alapja az, hogy feltételezzük, hogy vannak emberek, akik néha olyan helyekre mennek, ahol nincs vezetékes áram, de azért mondjuk használnának néhány elektromos berendezést. Több embernek is mutattam a készüléket, ami azért volt meglehetősen praktikus, mert mindenki másképp képzelte el, hogy mire is tudná használni. Zsombornak például van egy pincéje a Vértesben, nulla közművel, pillanatnyilag egy traktor akkumulátorával és némi napelemmel old meg alapvető világítási feladatokat, ezzel a szettel minimum tízszerezné a lehetőségeit. Laci első mondata az volt, hogy ez pecázáshoz ideális, a sógoromék szomszédjának pedig van egy eldugott telke valahol, ahová a gyerekekkel néha kimennek sátrazni, de egyből vágta, hogy milyen buli lenne a komforton a Bluetti cuccával javítani. Én pedig azon morfondíroztam, hogy ha 70 méterre a konnektortól szeretnék füvet nyírni, akkor inkább ezt a dobozt cipelem le a kert végébe ahelyett, hogy végighosszabbítóznám a területet. Felmerült az is, hogy ha valaki eszkábálna valami fészert, akkor a drága akkus gépek helyett inkább zsinóros szerszámokkal is nekifoghatna egy EB70 mellett, de ha meg akkus a készlet, akkor a Bluetti doboza pont jó arra, hogy a lemerülő akkumulátorokat feltöltse. És persze ott van a legfőbb érv, ami főleg prepper körökben népszerű (a prepperek azok a népek, akik meggyőződésesen készülnek a világvégére), ha valamiért nem jön áram a a megszokott infrastruktúrán, akkor ezzel a motyóval a legfontosabb dolgokat meg lehet oldani. És nem kell messze utaznunk kelet felé egy olyan országba, ahol ez most pont megtörténik…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés