Bluetti EB70 és EB3A - ha áram van, minden van

Hordozható akkumulátor és összehajtogatható napelem érkezett hozzánk, de nem csak az EB70-et, hanem merő véletlenségből az EB3A-t is ki tudtuk próbálni.

Mire jó ez?

Ha nagyon egyszerűen szeretném megfogalmazni, hogy a Bluetti EB70 micsoda, akkor azt mondanám, hogy egy jókora külső akku. Ennél nyilván többről van szó, ráadásul a cégnek több terméke is van ebben a kategóriában, szóval már egy ideje beszélgettünk velük, amikor végre megkérdezték, hogy melyik modellt szeretnénk tesztre. Mi pedig kaptunk a lehetőségen és nem csak a hordozható termékskála egy magasabbra kvalifikált darabját, hanem egy hozzá párosítható napelemet is kértünk — más kérdés, hogy irtó nehezen akart az előbbi megérkezni.

Az EB3A és az EB70 a pincében dolgoznak
Az EB3A és az EB70 a pincében dolgoznak [+]

De addig-addig vártunk rá, míg kiderült, hogy egy barátom pont — tőlünk teljesen függetlenül — rendelt magának az alapmodellből is egyet, szóval kábé egyszerre érkezett meg a combos EB70, valamint a hozzá képest cuki kis EB3A. Szóval összemértük a két berendezést, mert bár első blikkre elég egyértelműen csak az az eltérés, hogy az EB70 több naftát tárol el, a valóságban a két masina nagyon különböző célokra alkalmas.

A család ugyanaz, a méret más
A család ugyanaz, a méret más [+]

Az egész termékkategória alapja az, hogy feltételezzük, hogy vannak emberek, akik néha olyan helyekre mennek, ahol nincs vezetékes áram, de azért mondjuk használnának néhány elektromos berendezést. Több embernek is mutattam a készüléket, ami azért volt meglehetősen praktikus, mert mindenki másképp képzelte el, hogy mire is tudná használni. Zsombornak például van egy pincéje a Vértesben, nulla közművel, pillanatnyilag egy traktor akkumulátorával és némi napelemmel old meg alapvető világítási feladatokat, ezzel a szettel minimum tízszerezné a lehetőségeit. Laci első mondata az volt, hogy ez pecázáshoz ideális, a sógoromék szomszédjának pedig van egy eldugott telke valahol, ahová a gyerekekkel néha kimennek sátrazni, de egyből vágta, hogy milyen buli lenne a komforton a Bluetti cuccával javítani. Én pedig azon morfondíroztam, hogy ha 70 méterre a konnektortól szeretnék füvet nyírni, akkor inkább ezt a dobozt cipelem le a kert végébe ahelyett, hogy végighosszabbítóznám a területet. Felmerült az is, hogy ha valaki eszkábálna valami fészert, akkor a drága akkus gépek helyett inkább zsinóros szerszámokkal is nekifoghatna egy EB70 mellett, de ha meg akkus a készlet, akkor a Bluetti doboza pont jó arra, hogy a lemerülő akkumulátorokat feltöltse. És persze ott van a legfőbb érv, ami főleg prepper körökben népszerű (a prepperek azok a népek, akik meggyőződésesen készülnek a világvégére), ha valamiért nem jön áram a a megszokott infrastruktúrán, akkor ezzel a motyóval a legfontosabb dolgokat meg lehet oldani. És nem kell messze utaznunk kelet felé egy olyan országba, ahol ez most pont megtörténik…

Hirdetés

Mit tud?

Az EB70 egy szerszámosláda méretű, de annál jóval nehezebb (9,7 kg) doboz. Van neki füle, hogy hurcibáljuk, kimondottan kulturált formatervvel rendelkezik, a látványosságok pedig a frontoldalon tobzódnak számos csatlakozó és egy kijelző formájában. Oldalra jutottak hűtőrácsok, ha meg van terhelve a masina, akkor a beépített ventillátor próbálja hűteni, felül pedig még egy 15 wattos vezeték nélküli tekercs is akad, hogy a telefonunk ott kapjon töltést. Az EB3A ugyanez a koncepció, csak kisebb és ezért kevesebb rajta az interfész. És nyilván könnyebb, ez csak 4,6 kilogrammot nyom a mérlegen.

Az EB70
Az EB70 [+]

Ha felületesen szemléljük a két eszközt, akkor a méretből fakadó eltérésekre fogunk fókuszálni. Az EB70 716 Wh-s, az EB3A 268 Wh-s kapacitást kínál (van EB55 néven egy közbülső opció is 537 Wh-val). Teljesítményben is van eltérés, a nagyobb láda 1000 wattot, a kisebb csak 600 wattot tud leadni, ami jelentősen meghatározza, hogy milyen fogyasztót tudnak ezek meghajtani. A közös pont a lámpa mindkettőn, megfelelően erős ahhoz, hogy sötétben korrektül bevilágítsa a környéket, plusz tud villogni is.

EB3A és EB70
EB3A és EB70 [+]

Szintén közös a kijelző, de ebben az EB3A profibb, mert ott százalékosan látjuk a töltöttséget, az EB70 ezzel szemben csak 20-40-60-80-100-as skálán jelzi ezt. Az is az EB3A pozitívuma, hogy ha használjuk a berendezést valaminek az áramellátására, akkor kiírja, hogy a töltöttséget ismerve ezt folyamatosan hány órán keresztül tudja megoldani. Az viszont mindkét motyónál igaz, hogy két szám is informál a helyzetről minket, az egyik a fogyasztást, a másik a töltési teljesítményt mutatja. Igen, van, hogy egyszerre látunk számokat, mert ha például rá van kötve a napelem, akkor kimenő és bemenő teljesítményt is mutat.

Befelé megy a töltés, közben összesen három telefon és két lámpa üzemel az EB70-ről
Befelé megy a töltés, közben összesen három telefon és két lámpa üzemel az EB70-ről [+]

A különböző kimenetek szegmensekre vannak bontva. A normál dugalj (ebből kettőt kínál az EB70, egyet az EB3A) egy halmaz, az USB kimenetek egy másik, a lámpa egy harmadik. Ezeket külön-külön lehet bekapcsolni, ami azért irtó lényeges, mert ha nagyon megterheljük mondjuk a normál dugaljt valami fogyasztóval, aminek az indítása hirtelen nagyobb áramot igényel, akkor érdemes kikapcsolni az USB-re tett bármit, hogy ne legyen feszültségingadozás. AC-n tehát 1000W, illetve 600W teljesítményt vételezhetünk, DC-n az USB-A porton 5V/3A jut ki, a Tpye-C csatlakozók PD3.0-s szabványt és 100 wattot tudnak. Van még két 12V/10A DC kimenet mondjuk LED lámpákhoz, illetve egy szabványos szivargyújtós interfész is.


[+]

A bemeneti megoldás izgalmasabb. Az EB70-hez egy jókora, buflák adapterrel szerelt kábelt kapunk, ami konnektorból 200 wattal tölti az akkut, ami egy körcsatlakozós DC bemenethez kapcsolódik. A csomagban van ehhez szivargyújtós végű kábel, hogy az autóról is tölthessük a ládát, illetve a napelemes MC4-es csatlakozóhoz is van átalakító. Ezzel szemben az EB3A magában a dobozban rejti el az invertert, ezért aztán bár megvan rajta a körcsatlakozó ugyanazokhoz a megoldásokhoz, ami az EB70-nél is adott, de egy sima tápkábellel (IEC C13) is tölthető, ami jóval komfortosabb megoldás, mert sokkal kisebb, ráadásul szabványos. És itt jön a trükk, mivel ez is AC, ezért lehet kérni átfolyós töltést, vagyis ami ezen keresztül bemegy, az rögtön ki is tud jönni a dugaljon. Ennek vajon mi értelme?

AZ EB70 összes kábele
AZ EB70 összes kábele [+]

Nos, az EB3A tud működni szünetmentes tápként. Ha az IEC kábel felől nem jön több áram, akkor a 230-as konnektor késlelkedés nélkül vált át a belső akkumulátorra és onnan látja el a rákötött berendezés áramigényét. Ilyesmire sem az EB70, sem pedig az EB55 nem képes, vagyis a kis Bluetti gyakorlatilag egy kettős felhasználású termék, egyrészt egy UPS, másrészt egy hordozható akkumulátor. És ebben van Bluetooth is, hogy telefonról is kapcsolgathassuk és monitorozhassuk a dolgot, ez működik regisztráció nélkül is, csak akkor mindig meg kell keresni a dobozt, de ez csak egy plusz kattintás, szóval a gyártó azokat sem zárja ki az alkalmazásból, akik nem akarnak még egy fiókot csak ezért létrehozni.

Tapasztalatok

Az EB3A 600 wattos teljesítménye és relatív karcsú kapacitása kissé leszűkíti a többcélú felhasználást. Egy szegélynyírót (350W) még meg tudott hajtani, de a fűnyírónál már kiírta, hogy “short” és le is kapcsolt. Érdekesebbnek ígérkezett, hogy az EB70 mit tud, rápróbáltuk az inkriminált fűnyírót (1300W), amit be tudott indítani, de nem tudta működési fordulatszámra felpörgetni a motort, szóval néhány másodpercnyi küzdelem (és automatikusan bekapcsoló ventillátor) mellett feladta a kísérletet. Egy asztali szalagfűrészt viszont vidáman meghajtott maximális fordulatszámon is, bár lehet, hogy egy keményebb fával már nem tudott volna mit kezdeni.


[+]

De azért az EB70-ről elműködik egy szendvicssütő (600W), egy kisebb hűtő (400-500W), egy fúrógép (600-800W), bármilyen notebook, de egy gyalu, egy ütvefúró, vagy egy kézi körfűrész már túl sok neki. Az tehát nem lesz opció, hogy majd jól kimegyek az üres telekre egy ilyen dobozzal és összeütök egy árnyékszéket. Arra viszont bőven megfelel, hogy áramellátás nélküli területen az alapvető elektromos motyókat ellássa energiával, egy routert, egy notebookot, egy hangfalat, egy telefont, számos lámpát sokáig kiszolgál, kifejezetten alkalmas kempingezésre elvinni (persze főleg autóval, a hátizsákban kissé extrém lenne).

Összehajtogatott napelem
Összehajtogatott napelem [+]

A mellé kapott napelem nagyon jópofa. Négy részből áll, összehajtogatva 60x60 cenitméteres, 7,3 kilogrammot nyom a mérlegen. A monokristályos, laminált panel néveleges teljesítménye 200 watt, nyilván van némi veszteség és persze vadító napsütés kell a tökéletes ügymenethez, de átlagos esetben négy óra alatt telerakja árammal az EB70-et. Kihajtogatás után egy hátsó zsebben van a szükséges kábel, ehhez átalakítót az EB70 dobozában találunk, a leporelló jellegű napelemet pedig két kitámasztóval lehet több dőlésszögben is fixálni. Ebben a szórt fényes, télies, felhős, szürke időben kemény 5-6 wattal tudta megtáplálni a dobozt a panel, hát nem ez a legjobb évszak a tökéletes eredményhez.


[+]

De mennyibe kerül mindez? Az EB3A 300 eurós ára meglehetősen emészthető, tekintve, hogy 30-40 ezer forint körül van egy ilyen képességű szünetmentes táp is kapásból, amit ki tud váltani. Az EB70-ért viszont már 800 eurót kérnek, ami teljesen egyértelműen azok számára teszi megfontolás tárgyává, akik tényleg ki is használják a képességeit, gyakran mennek kempingezni, vagy olyan helyre, ahol napokat szeretnének eltölteni tényleges áramforrás nélkül. Azoknak is opció, akiknek valami présházuk, pincéjük van egy közművel nem ellátott helyen, de eddig kényelmetlen volt, hogy semmi áram nincs. Ezzel jó pár napot ki lehet húzni (nyilván ettől még a fűtés és a víz nem oldódik meg, de számos egyéb dolog igen), ha nyári napokon tesszük mindezt, akkor még csak attól sem kell félni, hogy lemerül a láda — persze ehhez kelleni fog a 450 euróba kerülő PV200-as összehajtható panel. (Vagy egy autó, aminek a szivargyújtójáról töltjük.) Tök egyértelmű, hogy nincs erre szüksége mindenkinek. Akinek viszont igen, az nagyon hasznosnak fogja találni, ráadásul az egész csomagolás, kialakítás, működés, visszajelzés és általános minőség roppant korrekt, a Bluetti szerint 2500 töltési ciklus alatt sem csökken 80% alá az akkumulátor kapacitása, márpedig ez akkor is minimum 7 év, ha minden egyes nap teljesen lemerítjük és feltöltjük.

Bog

A termékeket a gyártó küldte el tesztre. Az EB3A-t itt, az EB70-et itt, a PV200-as napelemet pedig itt lehet megvásárolni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés