Bemutatkozott az iPad Air 2 és az iPad mini 3

Hirdetés

Apple iPad Air 2, mini 3

Tim Cook újra a porondra lépett, majd az iPadekről kezdett beszélni. Eddig 225 millió táblagépet értékesített az Apple, a Retina kijelzős iPad mini pedig a cupertinóiak szerint százszálalékos megelégedettséget eredményezett a felhasználók körében. Cook számos véleményt felhozott a bevetezés alatt, külföldi honlapokat idézve pedig arra a következtetésre jutott, hogy az iPad Air az egyik, ha nem a legjobb tablet a piacon, hisz játékra, filmezésre, olvasásra, de még az oktatásban is használható. A kicsi hazabeszélés után pedig feltett egy kérdés, melyre önmaga adott azonnal választ:

Mit lehet tenni, ha a legjobb táblagép a tiéd? Hát bejelenteni az utódját. Az iPad Air 2 mindössze 6,1 milliméter vékony, ami 18 százalékkal karcsúbb elődjénél, ha kettőt egymásra teszünk, akkor is vékonyabb lesz az első generációs iPadnél. Az új eljárásnak köszönhetően már nincsenek levegőrések a kijelző és az egyéb komponensek között (laminált megjelenítő), plusz a tükröződés elleni bevonatnak köszönhetően még jobban látható lett a tartalom, így az Apple szerint ez egyedülállóan jó megoldásnak számít most a piacon.

A motorháztető alatt már egy A8X chipset kapott helyet, 3 milliárd tranzisztor, 40 százalékkal jobb processzor és 2,5-ször gyorsabb grafikus teljesítmény, ami összességében 180-szor nagyobb teljesítményt nyújt az iPad 1-nél. A kijelző 9,7 hüvelykes, felbontása pedig 1536 x 2048 pixel (264 ppi).

Az A8X mellett továbbra is segítséget nyújt az M8 processzor, ami a többirányú mozgást és a magasságot is mérni tudja. A cupertinóiak ráfeküdtek a kamerára is, a hátlapon egy 8 megapixeles iSight fényképezőgép kapott helyet, további jellemző az 1,12 mikronos pixelméret, az f/2.4 apertúra, valamint a Full HD videofelvételi képesség. Az iPhone után már az új iPad is képes 43 megapixeles képek alkotására panoráma módban, nem maradt el a Timelapse sem, és a 240 képkocka / másodperc sebességgel felvett lassított felvételek rögzítésének lehetősége. Az előlapi, FaceTime kamera is fejlődött, immár f/2.2 apertúrás, így több fényt képes beereszteni. Adatkommunikáció szempontjából a 802.11a/b/n/ac WiFi-ről, és a maximum 150 Mbps letöltési sebességet garantáló 4G/LTE támogatásról esett szó.

A felhasználók kérését meghallgatták, így már a legújabb iPad home gombjába is beépítették a Touch ID ujjlenyomat-olvasót, mely sokkal biztonságosabb képernyőlezárást eredményez, plusz számos alkalmazás fel tudja már használni mintáinkat, hogy jelszó helyett tudjuk azonosítani magunkat. Az Air 2 már az iOS 8.1-gyel érkezik a boltok polcaira. Szó esett az új képszerkesztésről, az első fontos újítás, hogy ki lehet satírozni oda nem illő tárgyakat, plusz nem maradtak el a manapság olyannyira kedvelt filterek (témák) sem. Jeff Boudier következett, aki a Replay-ről kezdett el beszélni. ami a felvett videóinkból készít egy újabbat, hogy könnyebben össze lehessen vágni családi vagy más rövidfilmeket. A program szintén hónapokon belül elérhetővé válik, és teljesen ingyenes lesz.

Az iPad Air 2 arany, szürke és fekete színben lesz megvásárolható, 16, 64 és 128 GB-os változatban, méghozzá 164 990, 199 990 és 234 990 forintos áron. Az árcímkék után a semmiből került elő a szintén a mai napon napvilágot látó iPad mini 3, szinte semmit nem mondott róla az Apple, ami annak köszönhető, hogy alig változott a gépezet az elődhöz képest, inkább csak ráncfelvarrást kapott (Touch ID, arany szín és ennyi), mindenesetre az iPad Air 2-höz képest azért olcsóbban lehet majd birtokba venni, ami magyar valutában kifejezve 129 990, 164 990 és 199 990 forintot jelent, háttértártól függően. Az új iPadeket október 17-től lehet előrendelni az Apple honlapján, az öröm pedig október végén lesz majd teljes, amikor valóban kézbe lehet majd venni az újdonságokat.

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • Retina kijelzős iPad mini - bár mindig így lenne

    A második generációs, retina kijelzővel szerelt iPad mini elődjével ellentétben a legkorszerűbb hardverre építkezik, aminek köszönhetően kategóriájának egyik legjobbja.

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

  • Apple iPad mini - piaci igény

    A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.