Hirdetés

Asus ROG Phone 7 Ultimate - a hűvös sárkány

Idén nincs Pro modell, egyből az Ultimate jön az alapváltozat után, bár nincs sok különbség a két telefon között. Egyáltalán tudja érdemben fejleszteni még gaming telefonját az Asus?

Hirdetés

Bevezetés, miért Ultimate?

Két új okostelefonnal bővül 2023 tavaszán az Asus ROG Phone széria, ezek közül az egyik a ROG Phone 7, a másik a ROG Phone 7 Ultimate, melyről tesztünk is szól majd, s melyet az Asus hazai márkaképviselete juttatott el hozzánk tesztre. Az elmúlt években általában két modell startolt tavasszal — alapmodell és pro —, majd később, ősszel érkezett egy esetleges ráncfelvarrás, illetve tavaly egy teljes platformváltás, amikor a Qualcomm megoldását használó ROG Phone 6 után az Asus kipróbálta magát MediaTek lapkával a ROG Phone 6D Ultimate-ben. Akkor azzal indokolták a váltást és a nevet, hogy a lehető legjobb teljesítményt akarják kínálni, az Ultimate lesz az igazi csúcs, innen nincs feljebb az aktuális palettájukban.

A ROG Phone 7 feketében és fehérben
A ROG Phone 7 feketében és fehérben (forrás: Asus) [+]

Így esett tehát, hogy idén kimaradt a Pro modell és helyette az alap ROG Phone 7-et egyből az Ultimate követi, de idén nincs különbség az SoC között, minden most megjelenő Asus telefon egységesen a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2-t használ. A különbségek pedig kvázi marginálisak a két modell között, öt lényegi pontban össze lehet foglalni, miben több az Ultimate: RGB fények helyett a hátlapon maradt egy kis PMOLED kijelző, maradt a 6D Ultimate-ben bemutatott AeroActive Portal léptetőmotoros mini csapóajtó, ami az AeroActive Cooler hűtővel működik együtt. A külső hűtő kiegészítő az Ultimate mellé alaptartozék, a telefon pedig kizárólag matt fehér színben indít és 16/512 GB-os kiszerelésben. Természetesen árban is van eltérés, az Ultimate-et 589 990 forinton indítja az Asus, míg a ROG Phone 7-et 429 990 forinton (12/256 GB), és az itthon kapható nagyobb kiszelés (16/512 GB) is megáll 506 990 forinton megjelenéskor. Az Ultimate kicsit később is érkezik majd a magyar piacra, mint az alapmodell, egyelőre pontos megjelenési dátumot még nem kaptunk. Az Asus a cikk megjelenése után annyit közölt, hogy a mai bemutatótól számítva 4-5 héten belül várható a készülékek piacra lépése, illetve a most előrendelőknek is akkor szállítják ki.

Jelzi a hátlapon is az Asus, ez a hetedik generációs ROG Phone
Jelzi a hátlapon is az Asus, ez a hetedik generációs ROG Phone [+]

Az Asus a bemutatón elmondta, hogy 2022-ben hetente 4 millió órányi játékidőt töltöttek ROG Phone mobilokon, ez 36%-os éves növekedés, idén pedig tovább emelkedhet az érték. Ezért a cég törekedik arra, hogy az elérhető legjobb csúcskategóriás játékélményt nyújtsa vásárlóinak mindkét termékben, ezzel magyarázható, hogy a hardver lényegi részeiben nincs eltérés, a 165 Hz-es AMOLED kijelző, a processzor, az LPDDR5x RAM, az UFS 4.0-s tárolók, a két USB port, a sztereó hangszórók, az érintőravaszok, az IP54-es készülékház, a 65 wattos gyorstöltés és a szoftver mind megegyeznek. A hűtőrendszer is részben megegyezik, annyi az eltérés, hogy a ventilátoros kiegészítő által kevert levegő a ROG Phone 7-nek csak a hátlapját, az Ultimate-nek a belsejét is éri.

Az AeroActive Cooler 7 csak az Ultimate verzió mellé jár a dobozban
Az AeroActive Cooler 7 csak az Ultimate verzió mellé jár a dobozban [+]

Ezzel pedig szerintem itt már valamennyire érzelmi síkra is terelődik a vásárlás ténye, mert ha a 16/512 GB-os ROG Phone 7 mellé veszünk egy AeroActive Cooler kiegészítőt (46 990 forint), akkor is 36 ezer forinttal olcsóbban kijövünk, de bukjuk a hátsó kijelzőt és a CPU közvetlen hűtését segítő nyílást. Igaz, előrendelési akcióban a készlet erejéig az Asus a ROG Phone 7-ek mellé ajándékba adja a hűtőt, de aki később választ, annak már csak az Ultimate mellé jár automatikusan. Ezek közül a hátsó kijelző nélkül azért lehet élni és a tavalyi ROG Phone 6 Pro és 6D Ultimate alapján azt is kijelenthetjük, hogy nincs drasztikus jelentősége a hátlapba épített portálnak sem a ventilátorral és Peltier elemmel felszerelt kiegészítő csatlakoztatása mellett. A hátlap alatti hűtés pedig megegyezik a telefonokban, erről kicsit részletesebben később. Így a logikus magyarázat szerintem az Ultimate mellett vásárlói oldalról egyáltalán nem logikus: a legjobb iránti vágy felülírja a racionalizmust. Érdemes a ROG Phone 7 Ultimate tesztjét tehát úgy olvasni, hogy a legtöbb tulajdonság a ROG Phone 7-re is vonatkozik, ami esetleg kivétel, ott úgyis jelezve lesz, hogy ez vagy az az Ultimate egyedi ismertetője.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés